Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-1

r I. ülés 1861. april 6-kán. ján betöltetni fog, a jegyzői kötelességet teljesítsék; mennyiben már e mai napnak is lesz jegyzökönyve s ez szintén jegyzői szolgálatot vesz igénybe. Ennek következtében a legifjabb hat képviselő, úgymint : Keglevich Béla gróf tornamegyei, görgökerületi képviselő; Csáky Tivadar gróf szepesmegyei, lőcsei kerületbeli követ; Manassy György, Temesmegye n.-becskerekkerületi képviselő; Nicolits Feodor b., Széchenyi Béla gróf; Zichy Jenő gróf Fehérmegye, bodajkkerületbeli képviselő körjegyzői székeiket el­foglalják. E közben Gozsdu Manó Krassómegye főispánja megjelenvén, következő nyilatkozattal járul a ház elé : „A Méltóságos főrendek átteszik általam, mint megválasztott jegyzőjük által Ö császári királyi Felségének rendeletét, V. Ferdinánd császár és Magyarország királya trónróli lemondását; ugy fenséges föherczeg Ferencz Károly trónjogáróli lemondást, valamint nagyméltóságú gróf Apponyi György urnák ö Felsége által lett királyi biztossá kineveztetését ez országgyűlésre. Minden további következtetés nélkül beismeri a Méltóságos Főrendek táblája, hogy mindezen okmányoknak először itt kellett volna kihirdet­tetni; miután azonban az országgyűlésnek csak ma lett kezdete ós a Méltóságos Főrendek ülése előbb nyilt meg mint a képviselőházé, az okmányok pedig az összes országgyűléshez levén czimezve s ezek a királyi biztos O nagyméltósága által bibornok primás Ö fömagassága közbejöttével a felsőháznak adattak át, ez okból vétettek ott elébb fel s hirdettettek ki. Korelnök : Ezen áttett okmányok annak idejében fel fognak olvastatni és tárgyalás alá fognak vétetni. Nyári Pál, pestmegyei, ráczkevei képviselő : Tisztelt ház! Ámbár mi határozatot csak megalakulá­sunk után hozhatunk; de addig sem hallgathatom el a parlamentális formáknak eme megszegését, misze­rint az országgyűléssel közlendő bármely tárgy előbb a felső táblán vétetett fel. Ezt csak megemlítem. Azt hiszem, midőn megalakultunk, akkor iránta majd fog a ház határozni (Helyeslés). Jól mondta vélemé­nyem szerint korelnökünk s itt véleményem kimondásában megelőzött, midőn azt nyilatkoztatta ki, hogy ezeket annak idejében a ház elő fogja venni. Ez most tanácskozás tárgyául nem szolgálhatván, nyugodjunk meg abban, amit elnök ur kimondott. (Közhelyeslés). Korelnök : Nem tudom mit tetszik most a tisztelt háznak tárgyalás alá vétetni, minthogy legelső dolog a ház szabályai szerint a képviselők igazolási tárgya. Nem tetszik-e tehát abban megállapodni, — ámbár lehetnek s vannak is többen olyanok, kik az 1848-dik évben bizottmány által kidolgozott házsza­bályokat elővenni kivannak; de ezek is időt kivannak, hogy átvizsgáltassanak; ha azonban a többség kí­vánja megvizsgáltatnak s a hol szükségesnek látszik megjavíttathatnak, — hanem mint mondám, nem tet­szik-e — addig is, mig a ház törvényesen alakulni fog, az 1848-diki képviselőház szabályainak §§.-sait fel­olvastatni, s azt ideiglenesen elfogadni? (Helyeslés). Kubinyi Ferencz nógrádmegyei, losontzkerületi képviselő : Én azt tartom, hogy tán ne változtat­nék meg a szabályokat, amit ugyan most nem is lehetne tenni, mert a ház még alakulva nincsen, de azért sem lehetne változtatni a szabályokon, mert se Erdélyország, se Horvátország meghíva nincsenek. (Helyes­lés, Maradjon!) Halász Boldizsár, pesttnegyei, dabaskerületi képviselő : Azt tartom, hogy most egyéb tenni való nincsen, mint utasítani a körjegyző urakat, hogy a képviselők neveit külön papirosokra jegyezzék fel s'a majdan kitűzendő egy napon sorshúzás utján törvényesen megalakítani a házat s a képviselők igazolása hoz kezdem. Zichy Jenő gróf korjegyző : Felolvassa a ház ideiglenes rendszabályaínak az igazolásáról és alaku­lásáról szóló pontjait, (felolvasás után) ; Dániel Pál, torontálmegyei, zichifalva-kerületi képviselő : Tisztelt képviselők! Csak azon észrevé­telem van a most felolvasott rendszabályokra nézve, hogy ezek azok, melyeket 1848 ban Szemere Bertalan belügyrninister adott ki. Ellenben a képviselőháznak megvannak azon rendszabályai, melyek egy bizott­mány által megrostáltatva elfogadtattak. Ezek különböznek azoktól, a mik most felolvastattak s azért azt akarnám, hogy nekünk amellett kell maradni, ami a ház által már 1848-dik évben cl volt fogadva. Korelnök : Amit a képviselőház akkor megállapított, fel fogom olvastatni. Azok igy következnek : Zichy Jenő gróf kot]egyző felolvassa az 1848-diki a ház által akkor elfogadott szabályokat. Ráday Gedeon gróf pestmegyei, monorkerületi képviselő : Tisztelt ház ! Én jónak látnám, ha meg­kérnök korelnökünket, hogy ezen mostan olvasott képviselőházi szabályokat szíveskedjék kinyomatni, s azt a képviselőkkel, hogy mindenkinek meg legyen, közleni. (Közhelyeslés). Korelnök : A kinyomatás és a kiosztás iránt e szerint intézkedni fogok. Még csak azon megjegyezni valóm van, hogy a ház alakításához kellene mindenekelőtt kezdenünk, hanem ez mind adlig meg nem tör­ténhetik, még a képviselő-uraknak becses úri neveiket egyenkint nem tudja az elnök : ez okból elsőnek vélem s erre szíves tisztelettel fel is kérem a képviselő urakat, hogy kegyeskedjenek credentionalisukat hozzám átszolgáltatni. — Ennek folytán a jelen volt képviselők igazoló leveleiket a korelnökséghez egyenkint benyújtják. Korelnök : Azon képviselő urak, kiknek megbízó levelük vagy itt nem volt most, vagy maguk sem voltak jelen, méltóztassanak nálam szállásomon magukat megalázni és megbízó leveleiket hozzám elhozni.

Next

/
Thumbnails
Contents