Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-32

XXXH. ülés 1861. május 29-kén. 333 osztrák kormány gyűlölt rendszerének zsoldosait köztünk felejté, talán azért, hogy velük együtt nagylelkűségünk is áldozat legyen — és csalódott. Ébredj hát bécsi kormány, itt az idő, — fneg van mutatva az út, melyen haladván, ha a szilárd elhatározást tiszta szándék kiséri, boldogok lesznek a népek, és még ez egyszer meg lehet menteni a trónt, és ez az űt — az absolut rendszernek halotti tora. Mi csak azt követeljük a mi a mienk, törvényeinket minden következményeikkel, ezekből egy hajszálnyit is engedni jogunk sem lévén, inkább csörgetjük a szolgaság rablánczát, Istenben helyezett erős bizalommal, mintsem közös hazánkat, édes anyánkat, magunk gyilkolnók le. A hon asztalára letett indítványt pártolom, mert törvényeinkből egy hajszálnyit sem enged, és a nemzet méltóságát nem sérti; ha valaki az ellenkezőt be próbálná, rögtön elállanék mellöle, mert ősialkotmányunkra és szent törvényeinkre, melyekért bár mikor harczra kelni dicsőségemnek tartom, oly féltékeny vagyok, mint a serdülő hajadon ártatlan szivének első szerelmi dobbanására. Önök uraim a határozat mellett az absolut rendszernek az utolsó vigaszt, az utolsó kenetet szolgáltatják ki, én ettől is meg akarom fosztani, nehogy kétségbeesett végvonaglásukban vagy csak saját rósz lelkiismeretüket is azzal ámíthassák, miként a netalán bekövetkező calamitásoknak nem ők lennének okai. (Helyes!) Ne ámítsuk magunkat uraim! minden utat, melyet törvények feladása és a nemzet méltósága megsértése nélkül felhasználni lehet, meg kell kisértenünk, az utolsó át az indítványozott felírás, mit ha el nem fogadunk, azt mondhatja a nemzet, miként ennek meg nem kísértése okozandja a netalán bekövetkezendő calamitásaink egy részét. Végre engedjék meg uraim! hogy azon szeretett horvát ajkú hű testvéreinkről, kik alkotmányunkért és törvényeinkért az első birtokostól az utolsó napszámosig vagyonukat és életüket minden pillanatban oly szívesen hozzák áldozatul, — azokról a hős Zrínyiek földén a kies Muraközben lakó honfitársainkról itt a nemzet szine előtt hálás elismeréssel megemlékezzem. (Éljenzés.) Latinovics Vincze: Minekelőtte a tárgyalás alatti igen fontos kérdés részletes vitatásába bocsátkoznám , nem mulaszthatom el, hogy két történelmi összehasonlítással ne éljek, melynek mind ketteje különbözőségére nézve annyira jellemző, hogy mai napig sem tudtam megfogni miként lehetett két, ily különböző cselekménynek, a mint egyforma hordereje, ugy a népek és birodalmak sorsára csak nem egy következése. Én számításba hozni nem akartam azon majdnem 80 évet, mely a két históriai cselekmény közt lefolyt; mert ha a népek feltartózhatatlan haladását és polgárisodását nem vesszük figyelembe, a népeket kormányzó hatalmak cselekményei ugyanazok most, mint voltak egykor: egyforma gátul állanak útjába a kifejlődés és haladás mivel sem akadályozható menetének; más értelmezési szótárt tartanak mondataik, mást cselekményeik, sőt az állítólagosán Isten kegyelméből nyert hatalmukat egészen nem isteni önkénynyel gyakorolják azon nép felett, mely önmagát is elég érettnek hiszi a kormányzatbani befolyásra. Nem számíthattam tehát be uraim ezen 80 évet históriai összeállításomba, mely 80 év a mint folytonos küzdelme volt a nemzeteknek a népsouverainitás előtérbe hozatalára: ellenkezőleg az uralkodók részéről még folytonos ellenszegülés vala az a bekövetkezni kellető népfelsőségi czél elérésére. Ezen lefolyt időszaki öszehasonlításoktól eltekintve én egyedül magokra a históriai cselekményekre térek által. A múlt századi franczia forradalmat közvetlenül megelőzött parlament ülés alkalmával, midőn XVI. Lajosnak a miniszterek erőltetett ellenjegyzése melletti dcrretumai az ingerültséget tetőpontra emelek, egy igen nevezetes parlamenti tag azon most is emlékezetes kifejezéssel élt „le roi reigne mais ne gouverne pas" az 1849-ki forradalmak után midőn a segítségül hitt orosz sasok tömege a fegyveres békét egy időre helyreállitá az osztrák uj állam szerkezetnél a most tényleg uralkodó osztrák császár O Felsége miniszterei öszeállításánál kiadott patentalis programmjában azt mondotta, hogy osztrák miniszterek egyedül a fejedelemnek felelősek. En nem akarom azt elhitetni bárkivel is, hogy mi ezen patentalis programm nélkül is ne tudtuk volna felfogni hogy a hol népképviseleti parlament nincs, ott felelős kormány sem lehet, de azt igen feltudtuk fogni, hogy a mint 1850-ben a 600,000 bajonettre épített birodalmat hosszú ideig parlament és felelős kormány nélkül fenntartani nem lehet, ugy ezen kormányzati összeállításoknál az ez alatti cselekményekért a felelősség sem Isten sem ember előtt a népet nem érheti, mely az önkormányzatába sem közvetve sem közvetlenül be nem folyt. 80 év előtt tehát a franczia nép képviseleti parlament egy szélső baloldali tagja az önkénytes uralkodás vádjául hozta fel, hogy a fejedelem csak uralkodhatik, de nem kormányozhat soha, míg 1850-ben az osztrák császár mind az uralkodást mind a kormányzatot önszemélyébe pontosítá össze egy oly felelősség nélküli orgánumokkal az oldalán, melynek nem a népek boldogítása, és a birodalom jóléte, hanem az önkénytes uralkodás központosításának megszilárdítása a bűnnel terhelt camarillisticus intriguak, a birodalom népeinek elszegényitése, családi magán életekbeni betolakodás, titkos kémkedés, börtönzések, és gyilkolások voltak fő devisei, (Ugy van!) holott a fejedelem naponkinti tapasztalataiból eléggé meggyőződhetett arról, hogy vége van azon időszaknak, midőn a nemzeteket egyedül diplomaticus csinfogásokkal lehete kormányozni, hogy a status ereje nem áll most az állandó hadseregben, hanem egy, a századdal egybefüggő nemzeti belszerkezetben és összemüködésében az uralkodónak a néppel. De e tekintetek figyelembe vétele nélkül a fejedelem személyében öszpontositott kormányzat természetesen igen tévesztett irányú volt és valamint ez, ugy a felhozott két históriai cselekmény minden kétséget eloszlat a felett, hogy az uralkodók törekvései ugyan - egyek voltak akkor midőn a népfelsőség még annyira kifejtve nem volt mint most, midőn minden törekvések annak megKépv. ház napi. I, k, 84