Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-32

XXXH. ülés 1861. május 29-kén. S8I s hogy a fölírat többi pártolói sem várják az indítványozóval egy értelemben a kivánt sükert, legalább ez idő szerint — nem. E teljes rögtöni süker, a határozattól sem várható; bármelyik esetben a süker csak akkor következnék be, ha erre a halalom külviszonyok által kényszeríttetnék. A positívus süker kérdésében tehát a fölirat vagy határozat közt nincs különbség. A negativus, — helyesebben erkölcsi sükert tekintve — hitem szerint élőnyösebb a határozat, mint a fölírat. És ezért tisztelettel tagadnom kell az indítványt kisérő beszéd azon kitételét: hogy „a tőlünk függetlenek irányában a határozatnak sem ereje sem czélja." Hiszen már csak eddigi tanácskozásunknak is volt czélja, feltűnő síikére, erkölcsi eredménye, — mit nem ignorálhatunk; annál inkább van, természetesen egy constatirozott többség törvényes nyilatkozatának. — Sőt ugy hiszem én, miszerint igen is rendkívüli sükere lett volna a határozatnak, ha ez a ház közakaratával keletkezhetek. Ez esetben a müveit világ csodálatát vontuk volna magunkra, és megreszketett volna a zsarnokság ugy Bécsben, mint mindenütt a világon. (Helyes!) Az ily egyértelmű határozattól még positívus süker is előbb várható, mint a fölirástól, melynek erkölcsi eredménye is csak az által növekednék, minél csekélyebb lenne többsége. Az ily egyértelmű határozat tüntette volna föl teljességében az ország méltóságát, becsületét, múltja és törvényei iránti pietását és az 1848-ki eredményeket teremtő nagy fiai iránti háláját — és pedig legkisebb koczkáztatás nélkül. (Zajos helyeslés. Elnök: Halljuk kérem alássan a szónokot!) Azt tekintve már: hogy a fölirat vagy határozat* politikája-e koczkáztató vagy óvatos? Engem e házbani tanácskozások még inkább megerősítettek azon hitemben, miszerint a fölirat kevésbbé óvatos, s igy inkább koczkáztató, mint a határozat. (Halljuk!) Mert a fölirat minden esetre ellenkezik némely törvényczikkel (Halljuk!) — s ez ugy hiszem koczkáztatás — mert ha magunk legparányibbat engedünk törvényeinkből , annál makacsabban fogja azokat a hatalom eltartóztatni. Koczkáztatás az indítványban az: hogy a királyi czimet — szükség kényszerítése nélkül — kitűzött kiinditlási elv ellenére, előlegezi. (Helyes! Nem áll! Zaj.) Koczkáztatás az: miszerint állítólag kimondja, hogy a hatalom az alkotmány terére lépett; holott ez, mint mindkét részről előadatott, legalább Magyarországra nézve octob. 20-án sem állott. Koczkáztatás az: miszerint az abdicatio kérdését tárgyalja sigy a trónöröklési jogot — az 1790-ikí III-ik törvényczikkről megfeledkezve — oly könnyedén veriíicálja, (Igaz!) — megelégedvén egy pótirásnak utólagos fölmutatásával; (Ugy van! Nem áll! Zaj) és ez által megsérti ugy a most emiitett, mint az 1848-iki minden — s különösen III. IV. V. törvényczikkeket, melyek szerint ezen országgyűlés csonka, s mégis az egyik legfontosabb törvényhozási eljárást, teljesíti illetéktelenül, a hiányzók sérelmével. Koczkáztatás az: hogy az 1723-ki két oldalú szerződvénynek a dynastiát jogosító egyik felét viszszaállítja, s ezzel a hatalom absolut tényét tettleg elfogadja, annak fölségjogot előlegez — mit eddig nem birt — mielőtt a szerződvénynek az országot jogosító másik fele visszaállíttatott volna; holott a mi kötelességünk előbb az alkotmányt visszaállítani, a fölségi jog csak azután következik. Hogy e szükségtelen beismerések folytán, micsoda következtetésekre jogosíthatná magát a hatalom , én nem akarom találgatni; de annyit különösen, tisztelettel ki kell mondanom: hogy az indítvány említett eljárása, a többi törvénysértés mellett, merő ellentétben van az említett 1790-ik évi Hl-ik törvényczikk tartalmával, (Zaj) s talán épen azért maradt ki az indítványból, — mit én igen sajnálok —mert tán a törvényeinket nem-ismerők kétkednek is e törvény létezésén, midőn legfontosabb okmányunkból, épen legnagyobb törvénytudósunk hagyja ki e jelen helyzetünkben mindenesetre legfontosabb törvényünket, mely épen a II. József-féle absolut rendszer bekövetkezése ellen hozatott apáink által, s mely fontos törvényt egyetlen egy hatóság sem hagyott ki az ismeretes pátensek elleni fölszólalásából. Tisztelettel ki kell mondanom azt: hogy az uralkodónak tízenkét évi példátlan zsarnoksága iránt, — s épen, midőn legátkosabban dühöng — túlságosan engedékenyek, gyöngék vagyunk akkor, midőn be nem várva H. József és I. Ferencz példája szerinti megtérését, alkotmányunk előleges visszaállítását, — mi, neki az ország nevében a koronát, törvényes föltételek mellett ugyan, — de öröklését, már előre tettleg is verificálva — fölajánljuk az indítvány szerint, (Zaj.) Az ily engedékenység a kormányzó hatalmat s utódait hasonló korszakok ismétlésére bátorítja. Es ez, — ugy hiszem — koczkáztatás a jövőre is. Az előadott törvénysértések ellen senki sem védte az indítványt; míg a fólirási forma mellett, maga az indítványozó ur által, törvényes gyakorlatid fölhozott eseteket — ha Tisza Kálmán — a határozat több védőjével meg nem czáfolták volna is, megezáfolta e ház igen tisztelt Nestora Hunkár Antal ur, megmondván, hogy a dynastiának fölemlített tagjai törvényesen competensek, az alkotmányosság terén állók voltak, vagy hibáikat megbánva — helyrehozták, ellentétben Ferencz Jósef O Felségével. Különben is a fölirás törvényhozási fogalom, mely csak akkor possibilis, ha él a törvény, me¬ lyen alapúl; fölirás-törvényhozásra törvény által jogosított souverain hatalmak közti érintkezés, mig az 1848-ki törvények tettleg életben nincsenek, — értve a magyar katonaságnak bejövetelét, az idegennek kimenetelét, — addig sem teljes országgyűlés, sem uralkodói fölségjog, s igy fölirat sem lehető. :. Nemcsak a koronázást, de a trónöröklési jog gyakorlását is meg kell előzni a törvénynek. 83*