Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-32

XXXH ülés 1861. május 29-kén. 329 nem lehetséges ily nagy. számú tanácskozó testületben kérdést nem szenved. Mindnyájan e tárgyban nem szólhatunk, ennélfogva a mint látom, hogy annak ideje beérkezett kötelességemnek fogom tartani appellálni a tisztelt tagok hazafiuságára, hogy vagy mentől rövidebben nyilatkozzanak (Helyes!) vagy felszólalási jogukról mondjanak le;. sőt ha szükségesnek fogom látni, legközelebbi alkalommal bátor leszek indítványt tenni aziránt, hogy a tanácskozások mikori bezárása iránt végzésileg határozni méltóztassanak. (Helyes). Most azonban leginkább az által fogjuk a tanácskozásokat siettetni, hogy ha a tanácskozást ugy mint kezdettük, tovább folytatjuk. (Helyes!) Böszörményi László: Tisztelt Képviselők! Ha multunkban azon bíínt keressük, melynek büntetéséül méretett talán reánk a tenger szenvedés, melynek fájdalma e házban oly méltóságosan nyilvánult, — én azon egy — de nagy hálátlanságban találom e bűnt, melyet őseink egyik legnagyobb királyunk, az igazsáságos Mátyás ellen elkövettek akkor, midőn fiát Corvin Jánost királyivá nem koronázták. A hálátlanság a bűnök egyik legnagyobbika, büntetése is iszonyú. A Nemesis karja csakhamar borzasztóan mííködött Mohácsnál, s fájdalom, működik mai napig. Őseink tanultak is a nagy csapáson, s talán innen veszi eredetét a példaszó: „kárán tanúi a magyar" , csak hogy tanulmányukat roszúl alkalmazák, méltatlanra, legnagyobb ellenségünkre, — az osztrák -házra — e megtestesült hálátlanságra pazarolták hálájukat, nagylelkűségüket; (Helyes!) s épen ezért a nemzet nagy bűne mai napig sem lőn expiálva. Itt eszmelánczolatnál fogva, az e házban érdeme szerint czimegett uralkodóház és kormányának hálátlanságait hozhatnám föl, de mert ezek csak egy részének előadása is hetekig, hónapokig tartana nem akarok a recrimiriátio terére lépni, s hallgatok. Szigetvár hős védője Zrínyi Miklós e családért is áldozá drága életét; s mi lőn jutalma? megfelel a család története II-ik Rákóczy Ferenczig. Es szigetvár elbukott, még pedig a Duna mellett Grönyőnél tétlen veszteglett roppant hadsereg szemeláttára: Bécset kellé fedezni, s a német vezér nem küldött segélyt. Ezt csak azért említem meg tisztelt ház! hogy mellesleg egy okát tűntessem fel annak, miért nyögte -hazánk másfél századon túl a török igáját ? De nem sorolom el Corpus Jurísunk e korbeli szomorú tartalmát, mely évről évre kimutatja, menynyi vért és pénzt áldozott nemzetünk a török elleni harczokra, melylyel a világot lehete meghódoltatni; nem mondom el, hogy e roppant áldozatoknak, még a bécsi sógorok által hálát követelve emlegetett segítségükkel is miért nem lőn sükere. Csak pár szóval említem: hogy mint a történet feljegyzi, a magyar vezérek iránti bizalmatlanság, az osztrák katonaparancsnokoknak törvénykönyvünkben is följegyzett kegyetlenkedései, zsarolásai, a bitók, vérpadok, embermészárszékek nem teremhettek bizalmat, lelkesedést, mi nélkül pedig nem könnyű a győzelem , — mutatja közelebb Solferinó. Őseinknek említett nagy hálátlanságát azért kellé felhoznom, hogy fölkérhessem a tisztelt házat: miként nekünk utódoknak jutott ama komoly hazafi kötelesség e bűnt expiálni, s büntetését megszüntetni az által: hogy hazánk njabbkori nagyfiai iránt hálánkat országgyűlési első működésünkkel a nemzet nevében tettleg is bizonyítsuk be. Nem sorolom el azon buzgó munkásokat, kik az 1848-ki törvények alkotásában közreműködtek, kik közöl sokat örömmel tisztelek e ház padjain; de a nagy munka föintézőit — e hon legnagyobb fiát —• Kossuth Lajost (Hosszan tartó éljenzés), és legnagyobb martyrját gróf Batthyány Lajost tisztelettel kell említenem, — kik a világesemények hatalmát üstökön ragadva — oly bátor erélylyel használták fel régi tör* vényes jogaink életbeléptetésére, s megteremték az új dicső hazát, a jogegyenlőség és népfelség alapján. Nem sorolom el önvédelmi harczunk hőseit, sem martyrainkat, kiket a bitor hatalom meggyalázó -halállal végeztetett ki, vagy embertelen börtöneiben és száműzetésben sanyargatott; sem azokat, kik gyászos leigáztatásunk óta oly erélyesen közreműködtek a bennünket megbuktatott 1815-ki bécsi születésű interventio elveinek megdöntésén, minek eredménye már eddig is zsarnok trónok bukásában s az olasz nemzet felszabadulásában nyilvánult, minek eredménye hitem szerint az is, hogy most itt ülhetünk. E téren — fájdalom! legközelebb égy gyászosan üres hely előtt kell meghajolnunk! Teleki Lászlót is, közös büszkeségünket, dicsőségünket, áldozatul kívánta az őseink által megbántott nagyszellem. De minden hazafi küzdelmeiben, még a száműzetés keserveiben is legbensőbb, leghívebb bajtársa — Kossuth Lajos — még él és működik hazánk s az emberiség javára. (Éljen!) En tehát tisztelt képviselők! azt hiszem: hogy akkor tarthatunk teljesen igényt a római költő ama bírálatára: „Non minor est virtus, quam quaerere, párta tueri", ha első legfontosabb eljárásunknál az igen tisztelt indítványozó által felállított alapelvekkel együtt: miszerint „engedni ott, hol az engedés öngyilkosság, koczkáztatni ott, hol arra szükség nem kény szerit, egyaránt bűn volna a nemzet ellen" még azt is felhasználjuk: „ingrato homine nil terra pejus alit": s ezért „ingrato servire nefas" — alkalmazva magunkra és -barátainkra, valamint ismeretes ellenségünkre. Midőn az igen tisztelt indítvány bírálatához közeledni bátorkodom, az ezt kísérő beszédnek a személyes és politikai bátorságot illető tartalmára emlékezve kötelességemnek tartom kijelenteni: mikép — biKépv. ház napi. í. k, 83