Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.
Ülésnapok - 1861-32
XXXII. ülés 1861. május 29-kéh. 323 * íességének bélyegadó behozatalávali eltorzitása. Ilyen volt az osztrák minisztérium igazságügyi politikája, mely maga magát illustrálta. Ezen párhuzamos vonalzatban, mint tükörben láthatja az osztrák napisajtó a magyar becsületes politikát, — láthatja az osztrák politika monstrositását; — bár minden gonosz politikának olyan lenne ez, mint a mesés Basiliscusnak a tükör. Végre még egy parányi türelemért esedezem. Somsich Pál képviselő társunk lelkesítő felszólalásával, sőt kérésével megrendítette a szívek húrjait egyetértésre szólítván fel a ház minden tagjait. Miután már belejöttem az illastratiókba, kívánom ezen felszólítás értékét is Mustrálni. (Halljuk!) Mutatkozott édes hazánkban a közelmúlt időben egy jelenet, mely ujjal mutatja azon biztos eszközt, melynek sikeressége álladalmi bonyolódott kérdések megoldásában fényesen bebizonyult. Ezen eszköz a véleményekbeni solidáritás. Alig lebbent le magas állású férfiúnak, kinek jelleméhez szép reményeket köt a nemzet, alig lebbent le mondom ezen férfiú ajkairól ezen jelmondat•: „Véleménybeni solidáritás" legazonnal — a miniszteri teljhatalomból kelt parancsolatokkal — bureaucratiai izgatásokkal — katonai karhatalommali fenyegetésékkel, a mammon aljas Ígéreteivel támogatott császári nyiltparancs villámként sújtó szavai is lágyulni kezdettek. Nem szükség az egyetértés ezen szülöttjét keresztelnem, — mindnyájunk előtt ösmért az evangélikusok vallásos ügye, mely véleményekbeni solidáritás és minden felekezetű honfitársaink melegen tanúsított részvéte által szerencsés megoldását ünnepelte. A t. ház érdemes tagjai bölcsen tudják a latin közmondás alaposságát: „Concordia res parvae crescunt, discordia maximae dilabuntur." Végre sajnálatomat vagyok kénytelen kifejezni, hogy két t. képviselőtársam jelen nincs, kiket Horac azon szavaira kívántam visszaemlékeztetni: „Virtus repulsae nescia sordidae intaminatis fulget honoribus, nec sumit ant ponít secures arbitrio popularis aurae." Ösmért jellemünknél fogva hiszem, hogy a latin mondat szerint őket — „Haec contumelia non fregit, verum erexit* (Éljen!) Csengeri Imre: Azt irják némelyek, hogy a harczok óriása I. Napóleon, olykor a csata zajgása közben szunnyadásba szokott merülni: mintegy önmagára hagyva a dolgok fejlődését, s engedve történni az eseményeket, melyeket aztán lángeszének mindent áttekintő s átölelő hatalmával mesteriíeg használt föl a diadal kivívására. A küzdelemben, melyet alkotmányos függetlenségéhez ragaszkodó nemzetünk s a mindent leromboló önkényes hatalom között még az 1848-ki év nyitott meg, ily szunnyadás korszaka volt a közelebbi néhány év; mi alatt nemzetünk a bevárási politika állásába helyezkedve, saját folyásuknak engedte a körülményeket , és magára az események kibontakozásái-a bízta kimutatását az időnek és módnak, mely bennünket jogaink visszaszerzésére vezéreljen. S vajha e korszakot is minél korábban kövesse a kívánt győzelem! Vajha mindjárt az első lépés, melyet országosan teszünk, ne hátráltassa, hanem közelebb hozza reményeink valósulását. S e tekintet az, melyből kiindulva, a képviselőház legelső fölszólalásának alakjául, részemről a fölirást kivánom elfogadtatni. Legfőbb ok erre előttem az: mivel én e részben is szorosan a törvényesség terén, s a gyakorlati parlamentáris forma ösvényén való maradást látom ezélszerünek. —- Némelyek e tért a mérséklet terének nevezik. De én nem tudom feledni, hogy már magának az ügy igazságának természetében fekszik bizonyos mérséklet. Nem tudom feledni, hogy épen a mérsékletben rejlik gyakran a legnagyobb evő. Engem arra tanított a történet, hogy a népek, a legkinálkozóbb perczekben is, nemesebb lelkűek, mérsékeltebbek s e miatt tartósabb életűek is, mint a hatalom vágyától elragadtatni szokott önkényes kormányok. (Helyeslés). S épen azért, mert a jelenlegi helyzet oly rendkívüli, s mert a reánk vállalt felelősség terhe súlyosabb most, mint valaha, épen ez elhatározó pillanatban nem kívánok legkisebben is eltérni a törvényesség teréről, melyen annyi országgyűléseink járdaltak, s a szokásos parlamenti formától, melyen őseink állambölcseségének ódon zamata érezhető. A fölirási indítványt pártolom továbbá azon okból, melyet országgyűlésünk jelenlegi szerkezetéből merítek. — Országunk gyűlését a főrendek és képviselők házai együtt alkotják. És én szivemből óhajtom, hogy e két ház felszólalásában, lényegre és alakra nézve, teljes egyetértés létezzék. (Helyes! Halljuk!) S távol attól, miszerint akár a főrendek szabad tanácskozási jogát illetni akarnám, akár e részben jóslói szerepet követelni bátor volnék, én legalább ugy hiszem, hogy az egység, az egyetértés, a két ház eljárásában , könnyebben elérhető fölirás utján, mint határozat által. (Zaj; Halljuk!) S ha meggondolom végre, miképen mi egészen magunkra hagyatva ugy, mint még soha országgyűlés nem volt, nélkülözünk minden törvényes kormányt, melyet egy s más tekintetben megkérdhetnénk, smely nekünk irányára és czélzataira nézve fölvilágosítást adhatván, közöttünk és a tényleg uralkodó fölség között törvényes közegül szolgálhatna; ha meggondolom, miképen velünk, különösen a birodalmi összalkotmány reánkerőszakolása tekintetében, nem is magyar, hanem tisztán osztrák kormány áll szemben; és ha meggondolom, miképen ily helyzetben, senki mással nem lehet, de viszont azzal elkerülhetlenül kell 81*
