Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-29

XXfX. éés \mi. május 2á-kén. 275 hogy szalmáját felgyújtották, a megyefönök azzal vigasztalta, hogy a gyújtogató jóindulatú volt, külön ben a szénát s nem a szalmát gyújtotta volna meg. (Derültség!) Néha eszökbe jutott néhány Vertrauensmannt összehívni, s ha kaptak oly jd bolondot, ki előre tudva, hogy minoritásban marad, kivette magát házi békéjéből, őket hetekig oktatta, a tanáeskozmányok után félévvel irták meg neki, hogy ajánlataiból egyet sem fogadnak el. A faluk adóját az általuk kinevezett eollector elköltvén, a falukon azt másodszor vették meg. Mind ez nem adoma, tisztelt ház, de fájdalom, teljesen igaz megtörtént dolog. (Elhiszszük!) Azon kis ország, mely 1848 előtt is szegény volt, a polgárháborúban annyit, szenvedett, legutoljára kapta ki úrbéri kárpótlását, dézma kárpótlását máig sem, a német nyelv minden iskolába beeröltettetett, a bezirkerek hadát 3 hóval tovább hagyták nyakán, a nemzetiségek egymás elleni lazítására, sőt máig is ott van a volt kormányzó, kinek magas pártfogására Szebenben minden fondorlat bizton számithat. (Zaj.) Ki tudná e töméntelen nyomort leirni, mely alatt családok lettek semmivé, az erkölcsiség teljesen aláásatott és a legszentebb törekvés sem volt képes bármely téren is valamit eszközölni. Ha semmi nem, e szenvedések igényelnék tisztelt ház, hogy Erdély visszacsatolását életkérdéssé tegyük, de ott van el ismerést parancsolólag Erdély megújult öntudata is, az elcsigázott kis haza rövid idő alatt fölállitá múzeumát, s több más egyleteit, melyek erejükhöz mérve férfiasan igyekeznek megfelelni hivatásuknak, s az ország ezen része filléreivel a magyarhoni nemzeti vállalatokban is részt vett. Mi tárt karokkal várjuk e hü testvért. Ö sietne ölelésünkre, de máig is letartja a zsarnokság. Hogy mint érez Erdély, mutatják e házhoz jött feliratai, ö akár élni, akár halni velünk óhajt, (Éljen!) nincs nagyobb kívánsága, mint ugy egybeforrni az anyahonnal, hogy pár generatio azt is feledje, a honnak melyik megyéi képezték valaha Erdélyt, mely hazánk természetes várerössége, óhajtásaink tárgya, elszakittatása a legnagyobb sérelem, az egyesülés életbeléptetése pedig legszebb nemzeti ünnepünk leend,mely hogy mielőbb bekövetkezhessek, arra mindent elkövetni legszentebb kötelességünk, melyet férfiasan be is fogunk váltani. (Adja Isten !) Az integritás után következik fontosságban a nemzetiségi kérdés, melynek mindent áldozatul hozhatunk, csak magát az integritást nem. E tekintetben óhajtásaim ezek : Az 1848-ban már kimondott jogegyenlőség úgy értelmeztessék, mint az akkor értve volt, hogy semmi hivatal, javadalomosztásnál e hazában senkinek nemzetisége se előny,se hátrány ne legyen. (Közhelyeslés.) A politikai képesség kulcsa ugy álliítassék meg újból is, hogy abban a nemzetiség tekintetbe ne vétessék, a választások, mint eddig, ezután is, legyenek teljesen szabadok, kiki adhassa szavát,kire tetszik és a kit a többség akarata megválasztott, az bármely nemzetiség tagja, okvetlen nyerje el a hivatalt, ha az ahhoz kellő képességgel bir, s az azzal járó kötelezettségnek megfelelni akar. (Helyes!) A nemzetiség legfőbb kifejezését, a minden becsületes ember előtt szent anyanyelvet illetőleg, legyen annak használata a tanácskozási s törvénykezési téren teljesen szabad, adassék meg minden nemzetiségnek a természetes jog, sőt ha országos pénzügyállásunk rendbe jönne, adassék segély is, hogy nyelvét művelhesse, e végre társulatot alakíthasson. (Helyeslés!) Minden nemzetiség s vallásfelekezetnek egyházi személyei rangúkhoz mért méltó fizethetésére, az iskolák jókarba tételére találtassák oly mód, mely a különböző vallások autonómiájának teljes épségben hagyása, vagy az azt nélkülözők kifejtése mellett, módot nyújtson mindenkinek gyermekeit saját nemzeti irányban neveltetni. (Helyeslés!) El kell végre törleni mindazon törvényeket, melyek ellenkeznek a jogegyenlőségnek a nemzetiségek irányábani ily értelmezésével. (Helyeslés!) Mind ezeket röviden benn foglalva találván az indítvány illető pontjában, azt szívesen elfogadom. Ha ezekről kiegészíttetése után megalkotja a törvényt az országgyűlés s életbe léptettetjük azt, nem hiszem, hogy lehessen valaki, ki azt mondja, hogy kevesebb jogot adtunk nemzeti testvéreinknek, mint mivel magunk birunk, azt pedig felteszem méltányosságuk s ^belátásukról, hogy midőn jogkörüket tágittatni akarják, nem kívánják megszoritni a másét, nem épen azokét, kik czéljuk elérésében legbuzgóbban segiték elő. (Ugy van!) Ha ez meg lesz, nem lévén többet mit várniok tőle, elveszti a kormány rósz befolyását rájuk, kik ugy sem feledhetik, hogy a dynastiaért rajongva, sokszor vitézül ömlött vérükből fajuk rabsága, nyelvük eltipratása nőtt ki, s jutalmuk gúny, mellőzés lön; végkép elűzik magoktól az absolutismus ama álpróféta bérenczeit, kik most sem félnek, — bár senki sem hallgat, — hála Istennek! — rájuk, szítni a nemzeti bizalmatlanság tüzét. Helyre levén állítva az integritás, s a testvéri szeretet a nemzetiségek közt, a tényleges hatalom, ha még hatalom akar maradni, kénytelen lesz őszintén az alkotmányos térre lépni, ha pedig ezt nem tenné, ha az integrált egyetértő országgal szemben sem engedne, hogy akkor mi történendik ? engedje a tisztelt ház, hogy e kérdésre adós maradjak a felelettel, s bízzam azt az események vaskövetkezetességére. Az indítvány vallás szabadságára vonatkozó pontját is teljesen elfogadom, csak egy előttem szólott képviselő társam szavára kívánom megjegyezni, hogy korunkban a vallási jogok zászlójára irt, a 16-ik században illő tolerantia kielégítés helyett épen sért, felvilágosult napjainkban már e zászlón is csak jogegyenlőség állhat jelszóul. Pest belváros érdemes követe indítványához kívánom csat oltatni mind azt, mit Tisza Kálmán 69*