Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-29

XXIX. ülés 1861, május 25-kén. 273 elleneinket szóval tettel megszégyenithessük, s a fejünkre tódult nehéz időben igen könnyüknek ne találtassunk. A külföld előtt két állítással akarnak nekünk ártani. Egyik az, miként a végből, hogy minket forradalmároknak nevezhessenek, és velünk ijeszthessék a külföldet, de kivált az örökös tartományok hiszékeny béke-bálvány zó lakóit, azzal állnak elő, hogy az általunk védett 1848-ki törvények csak néhány akkori forradalmár lázas agyának szüleményei, s nem folynak természetszerűleg hazánk régi törvényeiből, nem egyeznek a nemzet geniusával, sőt a szükséges jogi kellékekkel sem bírnak. Hogy e törvényeket a törvényesen egybehítt országgyűlés vitatta meg, az ország törvényesen megkoronázott apostoli királya V. Ferdinánd szentesítette, azok kihirdettettek, s igy minden jogi kellékeik megvannak, ezt tudja minden ember Bécsben is, s az egész állítás csak készakarvai ferdítés. Hogy régi törvényeinknek természetszerű kifolyásai, ezt óhajtottam volna, — főként a külföldrei tekintetből — bővebben kifejteni, miután azonban már az ide vonatkozó törvények nagyrészének lajstroma a ház előtt elmondatott, a türelmet ismétléssel fárasztani nem akarva, pótlólag csak azt jegyzem meg, hogy a külügyek vezetésében is vett részt hazánk a legrégibb időkben is; igy 1550-ben I. Ferdinánd, tehát az osztrák uralom alatt, követet küldött az országgyűlés a római szent székhez; 1613-ban II. Mátyás alatt a német tartományi gyűléshez; az 1618. XXXVII. t. ez. 1647. LXXIV. t. ez. és 1649. VII. t ez. stb. rendelik, hogy a török udvarnál állandóan legyen magyar követ is, s az 1655. L. t. ez. szerint a magyar ügyeket ott csak az kezelje. 1606-ban a zsitva-toroki béke megkötésénél az országgyűlés megbízottai Thurzó György, Istvánfy Miklós, Batthyányi Ferencz, Erdödy Kristóf voltak, majd 1790/1. LXV. t. ez. szerint asistovi béke megkötésnél, a német követtel egyenjogú magyar követ volt Eszterházy Ferencz. Hogy a sajtóróli rendelkezés joga 1848 előtt is az országgyűlést illette, abban nem kétkedhetünk, ha tudjuk, hogy: 1553-ban kijelenti 1. Ferdinándnak az országgyűlés, hogy az, annak hite szerint, káros könyvek elpusztítására nem foly be. 1599. XLV. t. ez. eltiltja az ó Kalendáriumok kiadását, használatát; az 1790/1-ki országgyűlés LXXVII. t. czikke a sajtóügyet is átadja a bizottmánynak tárgyalás végett. A művelt külföld előtt ártalmasb lehetne, de még alaptalanabb elleneinknek azon badar beszéde, hogy históriai jogaink körüli követeléseink retrográd jellemüek, nem egj eznek a mai korszellemmel, s azokat a népboldogító civilisáló Neu-österreich nem adhatja meg. Ha a külföld elfogulatlan fia csak egyszer olvassa is el 1848-ki törvényeinket, melyeket visszakövetelünk, lehetlen azonnal be nem látnia a vád alaptalanságát. Ha még felemlítjük ama számtalan törvényczikkeinket, melyek régebben is a nép védelmére hozattak, katonák, harminczadosok, vámosok, dézsmálok kihágásai ellen, a szabad költözés mellett, ha nem mutathatnak elleneink egy nemzetet is, melynek kiváltságos osztálya oly nagylelkűn igazságos lett volna volt jobbágyaihoz, mint a magyar nemesség, — ha nem tagadhatják, hogy épen az örökös tartományi jobbágyság felszabadulása is a mi kezdeményezésünk eredménye volt: ugy hiszem eléggé megmutattam, hogy e vád nem más, mint alacsony rágalom. (Helyes!) Hogy a magyar ezredeket, törvényeink ellenére, külföldön is, főkép a szabadságért küzdő népek ellen használják, a nemes magyar vért a legnemtelenebb czélokra fecsérelve, oda kényszerítve e szegény hazát, hogy vitéz fiai megveretésén, mint a szabadság diadalán, örüljön, részben ez is nemzetiségünknek más szabad népekkeli meggyülöltetésére számított terv. De a magyar katonaság magyar polgárok fiaiból áll, s a jogosan elégületlen nemzet fiai—kiknek szüléit otthon vérig kínozzák, birva bár a régi vitézséggel, de nem birva a lelkesedéssel, melylyel régebben az alkotmányos Magyarhon fiai koronás királyukhoz viseltettek, s átértve, hogy minden elnyomott népek testvéreink; — nem sok diadalt fognak ezután az absolutismus számára kivívni. (Ugy van!) Az absolutismus gyűlölt orgánumainak : a finanezoknak és gen'sdarmoknak mindeddigi fentartása, sőt azoknak, s a disponibilitásbani civilisatoroknak az államban egy külön állammá alakítása, az elviselhetlen törvénytelen adónak vérlázító és a katonaságot hitvány poroszlóvá aljasitó erőszakos behajtásának megkísértése most, midőn a koronázás végett egybehítt országgyűlés együtt ül, egyenesen arra van számítva, hogy tekintélyünket a nép előtt lerontsák, vele elhitessék, hogy mi a függetlenségünkérti vita közben érdekeiről megfeledkeztünk, s a népet az intelligentia ellen lázítsák. Nem érendnek czélt, épeszű, felvilágosodott népünk nem lesz eszközük a galicziai vérfürdőnek nálunki ismétlésére; érti az, hogy mi nem nem akarunk tenni érdekében, de nem tudunk tenni semmit épen a tényleges hatalom által gátoltatva, mely az elmúlt rémkorszakban valóban nem szerzett annyi rokonszenvet magának, hogy miatta e nép legyilkolja intelligentiáját, vagy csak kétkedjék abban, mely magát soha tőle el nem különzé, de a néppel tűrt, a néppel szenvedett, segítette, tanácsával éltette azt, hol csak lehetett. (Ugy van!) Nem érik el sem az adó erőszakos behajtása, sem a Reichsrathba erőltetés által másik czéljukat az ország végelszegényítését sem. E requisitio czélhoz nem vezet; mert egyfelől igen sokba kerül, más felöl adóhátralék nemcsak az ujabb időből a törvényesség önérzetének kifolyásaként levén, de folyton gyűlvén az 1858. év — és igy azon idő -óta, mikor a nép, ha birt volna, már csak a még teljes erejében levő rémuralomtóli féltében is bevitte volna adóját, —a nemzet nemcsak nem akar, de valóban nem is képes fizetni, s igy vagy egészen le kell vetkeztetni a szegény népet, megfosztani dolgozó marháitól a földbirtokost, mi uj Ausztria liberalismusa mellett igen szép tüntetés lesz, vagy lemondani a restantiák felvételéről. Bármelyik út választatik azonKépv. ház napi. I. köt.