Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-28

252 XXVni. ülés 1861. május 24-kén. Midőn arról van a szó, hogy a határozat nem szól senkihez, nem is kötelez feleletre senkit ; — azt kérdem vájjon a bécsi kormánynak van-e inkább szüksége mireánk, vagy pedig nekünk a bécsi kormányra? a 12 évi szenvedések között ki nyert, ki veszített többet kettőnk közöl ? Mi szenvedtünk, de szenvedéseink alatt, mint minden életrevaló anyag — megaczélozódtunk, a mint ezt tanácskozásaink folyama is bizonyítja. — Ö élvezett hatalmat, korlátlan hatalmat, és mosolygott szenvedéseinken, de a mosoly, a sorvadás fájdalomteljes mosolyává vált. (Helyeslés.) Ha Magyarország törvényes és jogos, szomszédaink érdekeibe nem ütköző követelései ki nem elégíttetnek, Ausztria, mint Ausztria előbb-utóbb véghanyatlásnak indul. (Igaz!) Hogy magyar kérdés létezik, — azt tagadni többé már nem lehet, hogy mikor és mint oldatik meg e kérdés? az saját állhatatosságunktól és az események gyorsabb vagy lassúbb menetétől függ. (Igaz! nagy helyeslés és taps). Azon nagy államférfiak föladata, kiket a népek sorsa érdekel, nem az lehet : siettetni az eseményeket, de egyedül irányozni és bölcseséggel párosult kitartással könnyíteni azokat. (Ugy van !) Én sem a felírástól, sem a határozattól nem várok eredményt ; tagadhatatlan továbbá,hogy mindazon eszközök, melyekkel elleneink rendelkeznek, reánk nézve nem léteznek, de tagadhatatlan az is, miszerint csak egy fegyverünk van, és ez a törvény ; eme fegyvert, ha rozsdától megóva birjuk majdan választóink kezeibe visszaszolgáltatni, hazánk bizonyára méltányos leend felettünk hozandó ítéletében akkor, midőn nem alkotmányunk szabta úton, de idegen erőszak által kényszerítve leendünk kénytelenek, sikert nem aratva — szétmenni. (Helyes!) Nem arról lehet itt szó t. ház ! vájjon vannak-e közöttünk, kik túlengedményesek , vagy pedig vannak-e, kik forradalmi eszmékkel saturáltak, hanem egyedül arról, hogy e válságos perczben, mindegyikünk azon lelkiismerete s meggyőződése szerint legüdvösebb eszközt pártolja, mely által legdrágább kincsét, hazáját remélli megmenthetni. (Közhelyeslés, éljenzés.) Egy nagy költő egykoron azt monda : „Nehéz embernek lenni". Ha most élne e költő, s hazánk háromszázados s jelen viszonyait ismerné, meg vagyok győződve, velem együtt azt kiáltaná : Dicső, de még nehezebb magyar embernek lenni ! (Helyeslés, kitörő tetszés, hosszas éljenzés.) Olgyai Titus : Én is egyike vagyok azoknak, kik e jelen országgyűlés eredménye iránt vérmes reményeketkebleikben nem táplálnak; mert hitem s meggyőződésem az, hogy mindaddig míg az osztrák kormányférfiaknak hazánk ügyeibe legkisebb befolyása lesz, legjogosabb követelésünkre nézve is, eredményre csak akkor számithatunk, ha a külviszonyok reájok kedvezőtlenül mutatkoznak ; — háromszáz évi történet igazolja ezt. (Helyeslés.) Azon időtől fogva, a midőn a nemzet trónjára a Habsburgház tagjait emelte, és ezután az osztrák tanácsosoknak hazánk ügyeiben törvényellenes avatkozása kezdetét vette, egy volt azoknak folytonos politikájuk, mely abból állt, hogy az ország az absolutisticus igények érdekében kizsákmányoltassék, az alkotmányunkat szentesítő törvények gyengítésével az uralkodó hatalom hatásköre terjesztessék ; miáltal az uralkodó érdeke a nemzet érdekével annyira ellentétbe hozatott, hogy az uralkodó azt tartá magára nézve üdvösnek, mit a nemzet veszélyesnek, — és a mely viszonyoktól a nemzet várt, azoktól az uralkodó tartott. Ezen, az állam rendes fogalmával össze nem egyeztethető abnormis állás valódi szerencsétlenség, a nemzetre káros, a mennyiben mig anyagi jóléte előmozdításában akadályul szolgál, a Fejedelemre is veszélyes, kiirtja a bizodalmat ; pedig a trónnak csak ez igazi támasza. (Ugy van !) Az osztrák kormány ez eljárásának bizonyításául szolgálnak törvénykönyveink, melyek szerint ritka az az országgyűlés, mely egy már előbb hozott törvény megsértéséről ne emlékeznék. Az 1848-diki pozsonyi országgyűlésnek jutott a dicső feladat, az alkotmányt e veszélytől megmenteni, nem azáltal, mintha az országgyűlés a nemzet és fejedelem közti viszonyt módosította volna, hanem azáltal, hogy az e viszonyt meghatározó törvények megszegésének lehetőségét akadályozza. Az 1848-ki törvények a fejedelem jogait legkevésbbé sem szorithaták meg, csak azt eszközlék, hogy a végrehajtó hatalom ne testületi kormányszékek által — melyek a helyett, hogy a törvények fölött kötelességük szerint őrködtek és a kormányzást a törvények értelmében gyakorolták volna (a felelősség irányukban — testületi állásuknál fogva eszközölhető nem lévén) a törvények megszegésénél az osztrák kormánynak szolgáltak eszközül ; hogy — mondom — ne ezen testületek, hanem a nemzet többségének bizalmát biró és a nemzetnek felelősséggel tartozó egyes személyek által gyakoroltassék. Előttem szóló több igen érdemes képviselő világosan és a törvények idézése mellett megmutatja azt, hogy mindazon tárgyak, melyek az 1848-ki törvény által a magyar nemzetre teendőül kivettettek, a fejedelem kizárólagos jogai közé soha nem tartoztak ; hogy azokban a nemzetnek törvényes befolyása volt ; azért én ezeket ismételni nem akarom, s csak azt jegyzem meg, hogy midőn a nemzet az 1848-ki alapra lépett, korántsem akarta ezáltal azon kapcsot, mely közte és az örökös tartományok közt fennállt, szótszakgatni, — hanem azt akarta, hogy az osztrák kormány bitorolt s törvényellenes befolyása hazánk ügyei elintézésében szüntettessék meg. Távolról sem akarta a pragmatica sanctió kötelékeit széttépni, csak azt kívánta eszközölni, hogy a midőn a kétoldalú szerződés föltételei a nemzet részéről teljesíttetnek, e szerződés azon részének, mely a fejedelmet a nemzet irányában kötelezi, és a nemzet alkotmányos jogait biztosítja, sokszor tapasztalt meg