Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.
Ülésnapok - 1861-28
XXVIII. ülés 1861. május 24-kém Ő39 ség ellen kell felállanunk, mikor hazánkat kell egyesült erővel fenntartanunk : akkor a jobb és bal-oldal nem leend egyéb, mint egy szívnek két kamarája. (Viharos tetszés, éljenzés, taps). Királyi Pál : Tisztelt "házi Országunk alkotmányos állásának biztosítása, s nemzetjogaink a trón iránti viszonyainak rendezése tevén ezen országgyűlés egyik vezérföladatát, nem csak helyén találom, de elmaradhatatlannak is tartom az indítványt, mely a ház előtt megtétetett. Tekintettel helyzetünkre és különösen az indítvány egyik pontjára okul szolgáló — s a ház számára leküldött oimüczi okmányokra, akaratlanul is e kérdést látom fölmerülni : miért kellé ezen okmánynak a nemzet elé terjesztésével tizenkét évig várakozni — miért kellé a tizenkét éves várakozást a jogtapodás, — nemzeti lealázás, — emberkinzás — és hallatlan zsarolásokkal még gyötrelmessé s elkeseritővé is tenni? s miért nem merték, vagy miért nem akarták azt akkor, midőn az uralkodócsalád a trónváltozást bár mily általa ismert okoknál fogva eszközlendönek hitte, azonnal az ország tudomására juttatni? — s minthogy az országnak e cselekmény meg — vagy nem történtéhez jogos és föltétlen hozzászólása is volt, és van, miért mulaszták el a kötelességet, melyet az illetőkre ezen tény érvényességénél fogva is alaptörvényeink róttak és rónak? E kérdésekre, hogy felelettel is szolgálhassak, legyen szabad röviden megállapodnom azon téren, melyen mi annyiszor meghurczoltatánk már, és még folyvást hurczoltatunk, melynek emlékét tehát nem lehet, nem szabad felednünk; nehogy bécsi jóakaróink, kik eddig csak örjöngőknek hirdettek bennünket, még bárgyúknak is tartsanak. A zavarosbani halászat elmélete az austriai kormány-politikának ös 1 dők óta mintegy éltető eleme lévén, más részről az alkotmányos szabadságnak mindenkit önálló polgárrá jogosító tiszta elveire fektetett kormányrendszerben épen az általa annyi féltékenységgel őrzött, oly fanatikus rajongással ápolt önkénykedő hatalom koporsóját sejtvén, ezen politika természete hozta magával, hogy elkövetkezvén a machiavellistikus fogásokkal előidézett rázkodási megdöbbentő jelenetek, vállalkoznia kellé a bűnre, mely a testvéri szeretetet önmagával meghasonlásba ejté, s igen gyakran nemzetek ünneplő örömét, országok siránkozó gyászává változtatta át, — máskor, hogy leleplezett ismeretessé vált bűnös szándokainak erő által szerezzen diadalt-, szövetkeznie kellett a szolgaisággal, mely a népek régi és ujabb szabadságát a börtönök penészburka alá fojtsa, irtóharczot kezdjen eszmék és gondolatok ellen, ha ezek a szabadlétnek országot óhajtani mernének, és vég*re, hogy a színfalak mögé nem látható világ jóvéleményét, jogtipró cselekményei közben se játszsza el, kezet kellé fognia a sötétséggel, melynek bünfátyola alatt az égbekiáltó vétkeknek nincsenek tanúi. A bécsi politikának e merész játéka tán soha nem űzetett finomabb kiszámítással, a szerepek mesterségesebb és ügyesebb fölosztásával, mint az emlékezetes 1848-ban, midön az emberek, mintha saját énjöket cserélték volna ki, a küszöbükön csábító álarcz alatt átlopózkodott ellenséget fegyveresen is segítek hogy saját tűzhelyeinek idő, szokás és emlékezet megszentelte lángját minél könnyebben, minél hamarább olthassák ki, s hogy saját lakaik nyugalma, öröme, boldogsága fölött őrködő ház isteneit, minél több hamis látszatával a hazug igazságnak száműzhessék. Minden kedvezni látszott e szörnyű merénynek, a félrevezetett fajok tekintete elé hamis szemüveget tartva, azok, szabadságuknak álmodott virágtavaszát vélték látni, és fölfedezhetni ott, hol valólag egy deres ősz zsibbasztó szele alatt nemzetiségök életfája csak elsárgult levelet hullatott a tűzhelyre, melynek lángját ők maguk kioltani, s a házra, melynek öristeneit elűzni seg'iték. Nemzetünknek nem többé saját hanem az emberiség szabadsága mellett kifejtett nagy tusájában, annyi ellen ségnek közepette meg jelent végre Európa egyik legnagyobb hatalma is, s a döntöerö mérlegének egyik serpenyőjébe oda veté ellenségeinké mellé kardja súlyát, melyet az európai kormányok akkori példátlan közönye a másik serpenyőben nem ellensúlyozhatván, bekövetkezett a költő által föltételesen előre megirt gyásznap : „Hol a temetkezés fölött egy ország vérben állt." Ezen emlékezetes gyásznapok óta az érintett politika, „tabula rásá'mak jelentve ki Magyarországot Európa, sőt á müveit emberiség botrányára, nem létezőnek decretált egy nemzetet, melynek ezredéves európai alkotmányos múltja van, megszüntettnek hirdetett egy államot, melynek fényes története örök időkre szól, s melynek történelme örök időkre szóló jövendőjének csirját rejti. Hatalmának tetöfokátelértnek vélt ezen politika kikóldult diadalának tudatában, szakitva minden emberibb érzettel, némaságot parancsolt a nemzetre, melynek már első királya nemcsak szónok, de a bit apostola is volt, s szava hatalmával a kereszténységnek oly hódirást tőn, minélkül a mai európai civilisatio s igy az austriai cultura is pár századdal hátrább állana; — és végül, hogy a mű befejezett legyen, levéteté oldaláról a lovagiasság jelét a díszfegyvert is azon népnek, mely aczéllal kezében szerzé hónát, tartá azt fönn, s védelmezte benne Európát és a kereszténységet a dúló pogányság több mint kétszázados rohamai ellen, s mely harczi áldozatainak árán kivívta,hogy a fölséges habsburgi ház nemcsak Európa uralkodói,de a nagy hatalmak sorában is előkelő helyet foglalhatott, s hogy mégis mindezekért tán elismerésből, tán hálából eltörlek törvényeit, hogy megszüntetek alkotmányát, hogy üldözék nyelvét, hogy kémek — s tömlöczőrökkel vevének körül egyeseket s családokat, hogy egy nagy kaszárnyát alakítottak szép honunkból, melyben minden jött-ment egyegy aranygalléros tiszt, minden földönfutó egy-egy sujtásos káplár volt, s csak a bennszülött jogos polgár lett a sótalan száraz kenyér vigasztalan rágására utasítva (Igaz!); —• ezek oly dolgok, miket az indítvány értelmezésére több előttem szólott képviselő-társam kimerítő hűséggel felmutatott már; hanem azt, 60*
