Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-28

232 XXVni. ülés 1861. május 24-kén. hogy az alkotmány közjogi alapja szélesebbre lőn az idők kívánalmához képest áthelyezve, épen midőn uj politikai tényezők álltak elő az által, hogy az alkotmányos jogok gyakorlata egy szabadalmas néposztályról az egész nemzetre lett kiterjesztve : erőszakos megtámadás szétszaggatta azt, — s hosszú időre megszüntetve, tetszhalálba sülyedt. íme, fölébredt a tetszhalott s a helyett, hogy normális törvéayes állapotba lelné magát, az időközben reá erőszakolt események által oly helyzetbe sodortotatik, mely a biztos kiindulást, a megszakított fonál felfogását majdnem lehetetlenné teszi. - Hazánk ezredéves életében, ily absolutismus járma alatt 18 hosszú év sorát soha át nem szenvedte. A midőn a múlt század végével alkotmánya 10 év alatt felfíiggesztetett, megmaradt némileg politikai életének egy fötényezője, a megyei rendszer s ősi törvényei elvégre is vissza lőnek állítva. Máskép van ez most. A tetszhalálból, a lethargiából föleszmélve, nem találjuk ősi alkotmányunkat számunkra fenntartva, pótlásul annyi keserű szenvedésekért, hanem újszerű kísérlettel kináltatunk meg, melytől idegenkedve fordul el a hazafi kebel, s keserű öntudattal készebb még a kiszenvedett absolutismus sanyarusáca alatt ujabban is meghajlani, mert ebben az erőszak sodorja el törvényeit, holott az uj octroyált alkotmány mellett önmaga lenne kénytelen gyilkos kézzel halomra dönteni szent törvényeinek védfalait. (Ugy van!) Valóban szomorú helyeztetés t. ház, — midőn egy nemzet a hatalom ellenében, a süker reménye felett elcsüggedve, de hiven ragaszkodva törvényeihez — mint egyedüli támaszához, — komoly elszántsággal várja be azt, mi politikai életét, tevékenységét, befolyását megsemmisíti, mintsem hogy öntettével üssön sebet törvényein, mert ha valahol, bizonyára itt áll azon igazság : hogy csak az első lépés nehéz s mihelyt egyben meg van sértve a törvényesség eszméje, rés nyílik azon, ingadozó lesz az alap, s kiszabni a netovábbat nem álland többé hatalmunkban. És ez az, t. ház, mi a szomszédos tartományok, sőt — úgyszólván — az egész világ politikusai által oly gyakran félreismertetik, ez az , mi náluk kellő méltáuylatra soha nem talál, — nemzetünknek, azt merem állítani, egy fényes jellemvonása, — a törvényesség tisztelete, — a legitimitás eszméje, — ez az, mi elavult privilégiumok fogalmával összezavarva, ódonszerü régiségnek neveztetik; megfeledkezve, hogy csak ezen utón lehet a hazai institutiókat a kor igényeihez képest, biztos alapra fektetve, maradandó eredménynyel fejleszteni, a mint ezt az 1848-ki törvényeink szép sükerrel megkezdették, s mit a nemzetiségek jogegyenlőségének kellő méltánylásával, a valláskülönbségből eredhető jogkülönbségnek megszüntetésével tovább fejleszteni mi is feladásunknak ismerendünk. Ez az t. ház, mit az érintett politikusok elfogultságból, pillanatnyi haszon tekintetéből önmaguk előnyének világos sértésével fölfogni nem akarnak, hogy t. i. egy velők a közös fejedelem uralkodásánál fogva kapcsolatban levő országnak históriai jogalapra fektetett alkotmányos szabadsága épen nekik nyújthatja a legnagyobb biztosságot. Vagy talán nem látták be eléggé mindeddig, mily ingatag, mily ephemer az otroyrozott constitutionális életnek egyoldalulag engedményezett diplomán nyugvó alapja, midőn a kétoldalú szerződésben gyökerezett, évszázados gyakorlattal szentesitett jogok is vakmerően széttépetnek, vagy talán eltudták felejteni, hogy az 1848/9-ki vívmányok a kremziri országgyűlés erőszakos bezáratásával megsemmisíttettek, hogy az ezt követett 1849. mart. 4-ki ünnepélyesen kihirdetett, esküvel szentesitett, s a szabadság álhőse által kitalált constitutio előbb sirba szállott, mintsem tettleg életbe lépett volna. Mennyi kísérletek történtek, s dicsőítettek azóta az egész világ ámításával, a lenyügzött népek végkifosztásával — hány pátens váltotta fel egymást, — hány uj meg uj paragraphok miliárdja özönlött a népek úgynevezett boldogitására, s a törvény iránti tisztelet végmegsernmisitésével. S mi garantia van abban, hogy a törvény iránti tisztelet végmegingatására dicsőített f. é. február 26-ki Reichsdiplomát nem sodorja el a változó conjecturák pusztító vihara ? — Mi garantia van aziránt, hogy ez nem egyébnek, mint egy ujabbszerü financiális kísérletnek fog használtatni, hogy rövid kinos élet után ez is szálljon alá övéi véghetetlen sorába. Már kérdem, ha Magyarország szintoly könnyűséggel, szintoly elasticus fogékonysággal beleillesztette volna magát az újból teremtett rendszerekbe, elhiszik-e szomszédaink, hogy a dicsőitett Reichsdiplom oly könnyen megszületett volna, hogy az általuk is annyira gyűlölt Bach-rendszer, melynek teremtője oly átkozatos könnyelműséggel űzte kárhozatos játékát, s kinek szelleme még most sem látszik egészen kiűzve vétkes működésének színhelyéből, — ha mondom e gyűlöletes rendszer nem épen nálunk talál legyőzhetlen passiv renitentiára, hiszik-e, hogy az oly hamar sirba szállandott; s még is most elfogultságból azt követelik tőlünk, hogy önmagunk romboljuk le a históriai jogosság védbástyáját, mely könnyen bekövetkezhető események közt nekik nyújtana biztos menhelyet ; azt kívánják, hogy áldozatul hozzuk a jogérzet azon tiszta fogalmát, mely nekik is szövétnekül szolgáland alkotmányos életük megkezdésében, hogy megfeledkezzünk azon elvitázhatlan szent igazságról, hogy valamint azon kormány, mely szószegéssel eljátszotta a népek bizalmát, azt többé visszanyerni nem képes : ugy azon népek, melyek önmaguk lettek hűtlenek törvényeikhez, azoknak védelmére többé nem számolhatnak. S ily óriási áldozat helyett mi nyujtatik pótlásul ? —- egy ingatag állás, egy kopár terra íncognita, egy experimentatio keserű kiábrándulása, hogy mi ennek hozzuk áldozatul vérrel szerzett — ezredéves küzdelmek közt megőrzött, — oly keserű szenvedésekkel, annyi hazafi-martyr vérével pecsételt alkotmá-