Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-27

XXVII ülés. 1861. május 23-kán. 219 elnapolásra és bizottmányba vonulásra és igy egyszerű határozatra voksolok, és mivel (Halljuk!) Tisza Kálmán érdemes képviselő társunknak egyébként igen becses indítványában ezen értelemben a határozatot, a mit szintén igen sajnálok, nem találom fel, kénytelen vagyok olyast magam részéről indítványozni, azt ezennel felolvasni, és elfogadás végett a ház asztalára letenni. (Halljuk! Halljuk!) Tisza Kálmán indítványában határozatot nem látok, inert midőn ez Deák Ferencz fölirási indítványát egész lényegében magába olvasztani, assimilalni akarja, veszti határozati természetét és lesz fölirássá, az által pedig hogy másolatát senkivel sem közli, hanem a ház asztalán maradni kivan, érthetetlenné válik, s ez által ismét a félreértésre okot szolgáltat. Tisza Kálmán ur inditványa horvát, slavon s. a. t. testvéreinket megnyugtatni akarja, miszerint jövő törvényhozásunk irántuk, mint minden nemzetiségek ugy vallások iránt is tökéletes jogegyenlőséget fog követni; ez szent és mindnyájunk akaimta; de nem határozat, — mert hatáxozni de futuris contingentibus nem lehet — hanem nyilatkozat. Tisza Kálmán ur inditványa a külországokat legitim jogainkról, valamint szabadság érzelmeinkről akarja meggyőzni; de ez ismét nem határozat, hanem manifestum; a mennyire pedig e ház asztalán akar maradni, mindenki által ignorálható, mert csak a diplomaticus vagy hivatalos közléseket tartozik minden illető tudomásul venni. — Az általam tett indítvány mellett tekintély nem harczol, de arra ezen házban szükség ugy sincs, támogatja azt czáfolhatatlan törvényes következetesség, hogy egyszerűségénél fogva minden féreértést kizár és hogy czélja: 1848 vagy semmi. (Halljuk!) A remény, melyet hozzá kötök kevés szóba foglalható „una spes victis, nullám sperare salutem:' indítványom következő: (Halljuk! nagy zaj. Elnök : Csöndességet kérek; hallgassuk ki szóló urat! Halljuk!) „„Határozat : Minthogy a képviseleti gyűlést a meghivó levelek is f. é. april 2-ra az 1848 törvényekre hivatkozással szólították össze, a képviselők pedig az idézett törvény V-ik czikbe értelmében választattak és jelentek meg, itt pedig ugyancsak az 1848-diki házszabályok III. szakaszának 16-ik pontja szerint 226 tagja igazolva levén, tettleg alakultak, de tapasznalniok kell hogy mintegy 3 millió választóra Horvát-, Tótország-, Erdély-, Fiume-, a horvátbánsági és szerémi végvidékek ugy a csajkások kerületére eső 100 képviselő megnem hivatván, — valamint ezek, ugy a képviselő gyűlés nélkülözhetetlen alkotórészét tevő orgánumai többször idézett 1848- III-dik t. czikkében megirt összes miniszterek padjai üresek,— az érintett részek és minisztériumok kiegészítéséig, illetőleg meghivatásaig, magát ezen képviseleti ház szükségkép elnapolja és bizottmánynj^á alakul.'"' (Zaj) Gorove István : Tisztelt képviselőház ! Tisztelt képviselő-társam, Deák Ferencz nemzeti ügyünknek semmi által nagyobb s fényesebb szolgálatot nem tehetett, mint hogy a képviselőház első felszólalásánál a fejedelem, a nemzet, a világ figyelmét az eskük, a szerződések, a jogosság s a törvényes igazság terére forditá Ha a lefolyt 12 év után elmondhatjuk, hogy minden szerencsétlenség e szerződések megszegéséből eredt, — hoc fonté derivata clades, -- első felszólalásánál a nemzet nem járhat el nagyobb méltósággal, mint ha ünnepélyesen elmondja azt: „velünk az Isten igazsága!", — s igyekezzék meggyőzni a fejedelmet, az eddig folytatott kormányrendszer hiba is képtelensége előtt már arról, hogy a hitlevelek s kötések ereje íélette áll minden theoriának és személyes hajlamnak; igyekezzék meggyőzni a fejedelmet, hogy a magyar szabadsága, s léte biztosítékait, e részben a keresztény vallás s közerkölesiség azon sanctiojára alapítá, melynél magasztosabbat, ünnepélyesebbet emberi lelkismeret ki nem gondolhatott, s melyet az ember elme azért talált fel, hogy elejét vegye a fejedelmek s nemzetek tettleges összeütközéseinek, az innen eredő gyászos következményeknek és szenvedéseknek. Nem járhatunk el tehát helyesebben, mintha elmondjuk, hogy semmit nem követelünk, mi bennünket Isten és ember előtt meg nem illet; de viszont mind azt, mi ez alapon épül, szent- s inegdönthetleimek tartjuk. Az ily alapra fektetett jogviszonynak következménye ama határtalan ragaszkodás a fennálló intézményekhez s törvényekhez, mely egy nemzetnél sincs kifejledtebb alakban, mint a magyarnál, s a stabilitás azon érzülete, mely a közélet, s különösen az alkotmányos élet legbecsesebb kincse, sajátja. Mi első felszólalásunknál a nemzet ez erkölcsi odalait mutatjuk be, azokat, melyeket a lefolyt 12 évben az ausztriai státusférfiak soha számba nem vettek, örökké tagadtak, sértettek. Mi az indítványozó által kifejtett jogalapon követeljük százados önállásunk visszaállítását, vissza követeljük utolsó törvényeinket az 1848-iakat, mint a melyek az önállásnak Ausztria irányában utolsó zárkövét, históriai fejleményeink utolsó nyugpontját képezik. (Helyes!) E históriai fejleményeket minden magyar ismeri. Csak azon bécsi államférfiakhoz van e részben néhány szavunk, kik 1848-diki törvényeinket rögtönözötteknek, tumultuariusoknak állítják. Ezek tehát— ugy látszik — nem ismerik sem az 1791-diki sem az 1825 ki fejleményeket. Nem tudják, hogy különösen a 25 évi időszak óta, jelesül 1832-től—1848-ig a nemzeti jogok védelmén, a koronkint megújuló megtámadások ellen, egy szervezett nemzeti párt, a nagy nemzeti többség pártja állott. Nem tudják, hogy e többségnek fennálló törvényeink nyomán bevallott programmja volt a nemzeti kormány; hogy e programm formulázása elkerülhetlen nemzeti szükség volt, s hogy a megélénkült nemzeti élet vezetésére, s a formáiban elavult collegialis testületek elégtelensége mellett, ez más nem is lehetett, mint a felelős minisztérium, mely szervezetet Európa legkisebb államai: Görögország, Baden, Würtemberg ugy, mint a legnagyobbak a haladó civilizátio miatt elfogadni kénytelenek voltak, valamint elfogadta maga Ausztria is a hofkriegsrathok, canzelláriák, és hofkammern-ek helyett. 55*