Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-25

XXV. ülés 1861. május 18-kán. 181 rál korra fejlődött, és az 1848-ki törvények által az egész nemzetnek sajátjává vált alkotmányunk a természetes haladás örök törvényének ellenére megtagadtassák, és a kifakadt bimbó, hogy úgy mondjam, kelyhébe erőszakoltassék vissza: — akkor a véleményeknek amolyan elágazása rögtön elnémul; mert az egyik mint a másik a veszélytől fenyegetett egésznek segedelmére siet, és többé nem mint párt vagy felekezet, hanem mint nemzet védi igazait, követeli jogait. (Helyes! éljen!) Tudták és tudják elleneink ezen vélemény egységének lételét, hiszen tapasztalták 12 év alatt annak varázs erejét, melyet, mert megtörni képesek nem voltak, eltagadni törekedtek; — szerencsétlen törekvés, mely mig bennünket sanyargatott, önmagát rongálta meg leginkább (Helyeslés). E törekvés munkája 12 évi pusztításban tűnt fel, pusztításban, mely anyagi és erkölcsi tekintetben egyaránt lerombolt mindent, a mi önkényének útjában állott! legnagyobb, és egy régi örökös monarchiában megfoghatatlan és megbocsáthatatlan bűne azonban az volt, hogy a legitimitásnak Magyarországon eddigelé tisztelt alapjait egyszerűen megvetette, — a históriai jog és hagyományok iránti minden pietást kigúnyolt, — az eddig érvényes, a nemzet 1000 éves éltével fejlődött és szorosan összeforrt törvényeket ignorálta (Ugy van!), egy tabularasát improvisálván maga elé, hogy arra Írhassa rá szervező uj szabályait, csaknem mint Isten teremteni akarni merészkedett egy uj, eddig nem ismert nemzetet, melyet erkölcsi kapcsok hiányában, sőt létező természetes viszonyok ellenére az absolut hatalom anyagi erejével istápolt bureaucratiának feszes lánczolatával hitt össze fűzhetni (Ugy van !); ugy szólván szembe az alkotó bölcs rendelkezésével, hogy azt, mit a Mindenható összekapcsolt, a gyarló ember szétszaggassa, a mit pedig elválasztott, erőszakosan összelánczolja! „Coelum ipsum petimus stultitia, neque per nostrum patimur scelus iracunda Jovem ponere fu'mina" a római költőnek ezen szavai merőben reá illenek az ilyen nemcsak a józan okossággal ellenkező, de valóban bűnös merényletre (Ugy van!), melynek hősei, midőn az örökös monarchiának egyetlen jogos alapját szétzúzták, elbizakodásuknakmonomaniájában nemcsak saját keblökben támadható józanabb reflexiókra, de még legtörvényszerübb, legmérsékeltebb, és a haza, a törvények és törvényes trón iránti legtisztább hűségből fakadó figyelmeztetéseknek fölfogására és státus férfiakhoz illő komoly méltánylására sem voltak képesek; s igy vésztőknek indultak, mint minden hatalom, mely korlátlan (Helyes!). „Neque unquam satis fida potentia ubi nimia est" - rajtok e classikus mondat merőben beteljesedett; mert midőn tiz évi borzasztó munkájoknak sükere fölött diadalt véltek ünnepelhetni, épitményeik mint kártyavár düledeztek szét lábaik alatt! (Helyes! Igaz! Éljen!) Ezen szerencsétlen és a régi despotismus koraira emlékeztető gyászos időkben meghiúsult minden hazafias törekvés, elhangzott minden jó szándékkal figyelmeztető szó! — és mig törvényes Ítélet nélkül elhullottak, vagy börtönben sorvadtak, vagy mint száműzöttek sinlödtek számtalan áldozatok, addig azok, kik Magyarországnak és a magyar királynak legitim jogairól és ezeken alapuló törvényeinknek szentségéről mertek itthon megemlékezni, e mondva csinált uj állam ellenségeinek tekintettek, s mint veszélyesek, a szabad embert sértő, lealacsonyító és zaklató rendőrségi fölügyelet alá helyheztettek! (Ugy van ! Igaz !) — E korról is elmondhatjuk Tacitussal: "Amisso per inquisitiones loquendi audiendique commercio, memóriám quoque ipsamcum voceperdidissemus, si ita in nostrapotestate esset oblivisci quam tacere" (Igaz!) De mivel nincs ugy hatalmunkban feledni mint hallgatni, lehetetlen meg nem emlékeznünk azon vakmerő önhittségről, azon gőgös elbizakodásról, melylyel az akkori bécsi urak — igy nevezem őket akkoriban ugyan nehezteltek érte— megkezdett törvénytelen munkájokat minden tekintet nélkül folytatták mindaddig, mig abirodalom anyagi erejét ki nem merítették! —- és midőn ez megtörtént, és az anyagi alap, melyre kizárólag támaszkodtak, ingadozni kezdett, elijedtek az önmaguk által fölidézett nehézségek előtt, s gyáván hátráltak a térről, melyet maguk választottak, s melyen mig bírtak, oly fölfuvalkodottan uralogtak, — elbújtak — hogy gyengén fejezzem ki magamat — azon felelősség elöl, melyet a kormány jólelkű embere mindig kész elvállalni: de a melylyel egy alkotmányos monarchiában, hol a fejedelem személye szent és sérthetetlen, s mint ilyen a felelet terhén fölül áll, kiválólag tartozik, — elhagyták, miután vészbe döntötték urokat, kinek mig lehetett, hatalompalástjával szerettek takarózgatni, s gazdag dotatiókkal ellátva, biztos elvonultságból cinicus önzéssel szemlélgetik azon sok szerencsétlenséget, melyet okoztak, s azon roppant zavart, melyből a kihatolásnak kétes munkáját mások vállaira kerítették (Ugy van! Helyes!). Soha kormány az alkotmányos monarchia elvét igy nem compromittálta! (Igaz!) Mindezeket csak azért érintettem meg, mert mielőtt a napirenden levő kérdéshez szólanék, szükségesnek tartottam a múltra visszapillantva tisztán előállítani helyzetünket s annak nehézségeit, azon nehézségeket, melyeket mások okoztak, nöi'eltek és halmoztak oly magasságra, melyen azután túlhatolni képesek nem voltak; — szükségesnek tartottam ez által igazolni magunkat a közvélemény előtt, miként nem mi bennünk a hiba, hogy e labyrintból, melybe mások sodortak, ugy, mint forrón óhajtanánk, rögtön ki nem vergődhetünk, és hogy ily viszonyok között nem oly hamar mutatkozik azon ösvény, melyen haladva a törvényes alapot revindicálni remélhessük. De épen azért, ha a multaknak szomorú eseményeit, nézetem szerint, helyén volt áttekinteni, hogy jelen helyzetünk, s annak nehézségei inkább kiderüljenek, nem leszen talán helytelen a jelennek viszonyait s nehézségeinek okait is bővebben vizsgálgatnunk, hogy kitűnjék, miként a még folyást fönnálló, sőt fáj. dalom, időnkint újból fölmerülő nehézségeknek forrása, és azon akadályok, melyeknek elhárítása nélkül nem lehet kilátás a kibékülésre, nem mi belőlünk fakadt, nem mi tőlünk függ! (Halljuk!) Képv. ház napi. I. köt. 46