Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-25

168 XXV. ülés 1861. május 18-kán. sok pénz- és vóráldozatokon kivül egy háromszoros devalvatio súlya hazánk vagyoni állapotát mélyen megrongálá ; — a béke korszakában érdekeink előmozdítására semmi sem tétetett, söt saját igyekezetünk ezer akadályra talált ; a közelmiilt korszak a legszomorúbb képét mutatja a könnyelmű pénzkezelésnek, a minden nemzetgazdászati keresmények adók általi megemésztésének a folytonos deficiteknek s az agio megörökítésének. De ha a febr. 26-ki patensbeli alapokat tekintjük, nemcsak pénzügyünk, adózásunk, de kereskedési, közlekedési- és hitel-érdekeink is, — s így mindazon tényezők, melyek nemzetgazdászati felvirágzásunkra befolyással lehetnek, a bécsi birodalmitanács kezeibe tétetnének le, s azon bécsi befolyás által szabályoztatnának, mely saját veszélye esetében ugyan mindig „perchara gens hungara"-nak tudott nevezni, de anyagi szempontból csak gyarmatnak tekintett, s mindig anyagi érdekeink árán; ezen kapcsolat valóban perchara volt és valószínűleg lesz ránk nézve, (ügy van ! Köztetszés.) Hazánk minden szerencsés fekvésénél, áldott földeinél fogva anyagilag csak akkor fog fölvirágozhatni, ha kellő tekintettel a pragmatica sanctio által vele egyesitett államok méltányos érdekére, épen a pragmatica sanctio értelmében az 1790. X. t.cz. és 1848. III. -t.czikknél fogva, anyagi és pénzügyi teendőit saját felelős kormánya fogja intézni, ha minden ezen téreni teendőket saját törvényhozása fogja elhatározni. Ugy hiszem szomszédaink a Lajtán túl már kezdik belátni, hogy önkényt soha nem megyünk a birodalmi tanácsba, ennélfogva még azt is merem állítani, hogy az osztrák örökös tartományok saját jól felfogott anyagi és szellemi érdekében nem fekhetik a magyar birodalomnak az egységes Ausztriába való beolvasztása. Engedje meg a t. ház, hogy türelmével visszaélve— ezt okokkal és számokkal igazolni igyekezzem. (Halljuk!) Ha arról meggyőződtek, hogy a magyar birodalom egyakarattal és mindenekfölött a törvényes állapotot, a restitutio in integrumot, a pragmatica santio által föltételezett personalis uniót követeli, s ez nemcsak meggyőződéssé, de valóságos hitté vált, — igen természetes következménye, hogy az egyesítési eszme csak erőhatalommal és különösen egy oly nemzet irányában, mely a passiv ellentállásnak nagy mestere, — tetemes erőhatalomnak kifejtésével létesíthető ; —• sőt merem állítani : miután az ország saját erejét és lehető ellenei gyengeségét érezni kezdi, a közel múlt időben alkalmazott erőnél az erőltetett egyesítés tetemesebbet igényelne. Hogy pedig ezen állítás való, meggyőződhettek a magánosak, a törvényhatóságok ; — és most az országgyűlés egyhangú nyilatkozatából. Ahhoz nem kell valami nagy bölcseség azt előre látni, hogy a monarchia egyik felében alkalmazandó erőhatalom, azaz a fölelevenített absolutismus, a monarchia másik részében is — az ugy is csekély gyökerű alkotmányosságnak megsemmisítését eredményezendi. De a másik nagyszerű csalódás, mely pedig a börze embereinél (Halljuk!), az állampapírok birtokosainál — ugy látszik — elterjedve van, az, hogy a magyar birodalomnak kényszerítése nekik rózsákat fog teremni ; sokan a rövidlátó pénzemberek közöl, kik remegnek azért, hogy valahogy államkötvényeik jövedelmei csökkenhetnének, — Magyarország ujoni leigázására és iga alatti tartására , hogy a mostan élvezett jövedelmeket biztosítsák, — áldozatokat, tehát e czélra uj kölcsönt is adni készek lennének; mellőzve azt, hogy Magyarország kényszerítése — tehát az ostrom-állapot behozatala a legkedvezőbb jel volna az ausztriaellenes hatalmaknak, legalább az olasz kérdés megindítására, azaz hadizenetre. Tehát nem ismerik saját államuk történetét, mely tanúsítja, hogy Ausztria csak akkor volt erős, tekintélyes és hatalmas, midőn Magyarországgal békében élt, s mindannyiszor létele is kérdésbe volt hozva, midőn hazánk törvényes önállóságát sérteni igyekezett. (Igaz !) Tehát pénzügyi tekintetben nem tanultak a múlt 12 év keserű tapasztalásaiból. Pedig hogy messzire ne menjünk, emlékezhetünk V. Ferdinánd ő Felsége szelíd és takarékos kormányzatának idejére, midőn még nem támadtak újra fel a beolvasztási eszmék, mily hallatlan virágzásnak örvendett az állam pénzügye. Az állam összes bevételei 130—150 millió közt állottak, tehát félannyi volt mint a mostani rendes adó, — az állam 5 % kötvényei 110 és 120 közt pedig ezüst értékben adattak és vétettek, akkor nemhogy deficit lett volna, de 1836-tól 1843-ig 5-töl 10 millióig menő évi fölösleg mutatkozott. Az első 7 év alatt 50 milliót haladott ezen fölösleg, azután egész 1847-ig az 58 millió deficitet, 73 millónyi vasutakba s más hasznos beruházásokba tett befektetések látszólagossá tevék. Az 1847-ben támadt olasz zavarok, az 1848. és 1849-ben folytatott véres belháborúk után, az igaz hogy az állam terhei körülbelől 200 millióval szaporodtak. Az 1848-ki deficit 58 %, az 1849-ki 135 % milliót , összesen 194 milliót tesz , és igy az 1848-ki júniusi 913 milliót tevő teher 1100 millió körül lehetett. Ha ekkor a kormány élén állók, tisztelve a pragmatica sanctiót, a magyar birodalom szentesitett törvényeit, a kibékítés nyugalmat és megnyugvást hozó útjára lépnek, megadva hazánknak azt, mi jogszerűn illeti, megadva a többi népeknek alkotmányos kivánataikat, a népek szeretetére és megelégedésére építik az állam és uralkodóház jövőjét : — ez esetben könnyű lett volna az előbbi állapotra visszahozni a közigazgatás és hadsereg költségeit ; legfölebb a szaporodott teher kamatjaival növekszik 10—12 millióval az állam kiadása, s igy az államháztartás egyensúlyának helyreállítására 160—165 millió adó igényeltetett volna; ez esetben mily könnyen helyreáll a megingatott bizalom, megszűnik az agio! — Az államháztartásban az előbbi rend és egyensúly, a népek nagyobb terheltetése, több adósság