Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-24

162 XXIV. ülés 1861. május 17-kén. Mit szóljak ama rakonezátlan, s talán épen ezért legmagyarabb folyó, a Tisza szabályozásáról? Ennek országos segélyben részesítése országos érdek, országos föladat. Az egyes társulatok megtették hazafiasán kötelességüket, azonban ott, hol a magánosok ereje elégtelen, a mint országos az érdek, ugy országos segélyben is kell részesíteni. Azonban nem fűzöm az országgyűlés e téreni föladatát tovább, ezek oly házi dolgok, melyek maguktól megjőnek, és vigan uj életre fejlenek, ha a föbaj, alkotmányunk hatályon kívüli állapota el lesz hárítva. Meg vagyok győződve hogy az igazság előbb utóbb kivívja győzelmét, a XIX század második fele helyre iparkodik hozni azt, mely ellen első felében vétkezett. Elsöfelében kormányokat látunk egyesülni a nép érdekei, a szabadság elnyomására, a mint ezt a szent szövetség története, Lengyelország vég feloszla tása, s a nápolyi és spanyolországi 182°

/1-ki expeditiók mutatják. Ellenben második felében arra látunk kormányokat egyesülve, hogy az emberiség érdeke, a polgári szabadság terheitől feloldoztassák, amint ezt a keleti háború folytán a szentszövetség szétrobbantása; a törökhoni keresztények sorsáérti közbenjárása a nyugoti hatalmaknak ; — az olasz ügyeket mellőzve — Szerbia, Moldva s Valachia uj helyzete igazolják; mely utóbbinak quasi függetlenitésével a török s uzerenítás alól," ugy van bizonyos szomszéd kormány, mint atyukszemes lábú ember, — nem csak az fáj ha reá hágnak, hanem az is ha csak mellé hágnak. Azonban engem, valamint az osztrák kormány 12 évi, s e mai napig súlyosan éreztetett politikája nem csüggesztett el azon hitemben, hogy e nemzet visszanyeri független önkormányzatát, s a paragraphus világ, ugy a lleichsrath csak mint éjjeli lidérczek, mint futó fellegek vonulnak el felettünk, ugy más részről Európa helyzete sem ragad tulhajtásra. Annálfogva mindenek felett a kölcsönös bizalom helyreállítását óhajtván, ennek feltételeit aszerint, a mint Deák Ferencz nagy hazánkfia előadta , elfogadom, s indítványához pontonkint hozzájárulva, azt mind lényegében mind alakjában pártolom. (Éljen !) Bárczay Albert: Tisztelt ház! Üdvözlöm, szivem mélyéből üdvözlöm e tért — mely már a jelenországgyűlés folyama alatt is fejünk felett lesújtott csapások, nagyszerű pótolhatatlan veszteségek után — valahára előttünk megnyilt, — oly czélból, hogy ezen, a választóink millióinak nevében az összes magyar haza és az egész müveit Európa előtt hatályosan felszólalhassunk. Fájdalmas az első fölszólalásunk uraim! s talán méltán feljaj dulásnak nevezhetnök azt! mert valóban óriási lelki erő kivántatek meg mindazon fájdalmas érzelmek és kinos lelki gyötrelmek elfojtására, — a melyeket a minden szentet, szépet, üdvöst és jót dúló fergetegként egyiránt leromboló — de már az enyészet sírjába sülyedt — 12 év kebleinkben gerjesztett s a mely kebleinket a gátak közé szorította — s a dühöngő szélvész által felbőszített tenger hullámainak rohamához hasonló kitöréssel fenyegette. Nem czélom nekem uraim a tisztelt ház becses figyelmét azoknak elsorolásával igénybe venni, hogy mikép tereitettünk mi le 1848 után az alkotmányosság szentélyéről; mert hiszen az fájdalmas köztudomásra van mindnyájunknak. — Nem is szándékom mindazon égbekiáltó események elmondásába avatkozni a melyeknek azon végzetteljes időtől óta tanúivá lenni kénytelenittettünk; — hiszen oly dicső képét állitá fel annak a tegnapi ülésünkben a többi jeles szónokainkon kivül kitünőleg az ékesen szóló képviselő társunk Bartal Gryörgy, hogy azoknak ecseteléséhez gyenge tollammal az elmondottak után hozzá fogni a legnagyobb merészségnek tartanám. — Egyébiránt oly nagyszerűen borzasztók azok uraim, hogy azoknak emléke az öröklét ércztábláján az utókor számára is — vérbetükkel lesznek az idők végzetéig bejegyezve, s a melyeknek hü előadására emberi tehetség mig nem született, — elsorolásán pedig nem óraperczek hanem hetek, söt hónapok kellenének. Épen azért is e jelen körülmények között a mindenekfelett drága időnket erre vesztegetni bűnnek tartanám. Annyit mindenesetre elegendőnek tartok helyzetünk abnormisságára nézve megemlíteni, hogy az alatt, míg mi itt az Ö Felsége által az octob. 20-ki és jan. 16-ki pátenseiben visszaállíttatni igért alkotmányunk érdekében tanácskozunk: azalatt a gyám- és védelem nélkül otthon maradt családjaink a törvénytelen adó erőszakos behajtása tekintetéből felsőbb parancsolatok következtében fegyveres erőszak zaklatásainak vannak kitétetve. És midőn egyrészről azon pátensekben ősi alkotmányunk teljes tökéletes visszaállítása igértetik, más részről alkotmányunk teljes, tökéletes megtagadása tettleg és erőhatalommal végrehajtatik. — Elmondhatjuk erre uraim a nagy gr. Széchenyi Istvánunknak azon szavait, a melyekkel a magyar Aeademiához Döblingből intézett levelét megkezdi, t. i. „a legczifrább szavaknak sincs hitele ott, a hol a tények ellenkezőt bizonyítanak." Kötelességérzetböl vagyok bátor tehát én is e tények ellen felszólalni; s igénytelen szavaim által legalább egy porszemmel járulni ezen nagyszerű védbástya fölépítéséhez, melyet az ország gyűlése az absolutismus rémuralmának rohamai ellen az alkotmányos szabadság védelmére a szőnyegen levő fölszólalásban fölállítani törekszik; — s amidőn a napirenden lévő indítvány fölötti véleményemet kijelentendem— épen úgy mint az inditványozó nagy hazafi az általam mélyen tisztelt Deák F erencz, a legjobb barátomnak — lelkismeretemnek sugallatát fogom követni. Megvallom, hogy örömérzettel fogul el kebelem, amidőn látom, hogy itt e tanácskozási teremben, a hol hazánk közvéleményének képviselői sereglettek egybe — a formakérdéseket kivéve — lényeges véleménykülönbség nincs, (Helyes! Ugy van!) s a midőn tapasztalom, hogy parlamentünk fény csillagától a nagy Deák Ferencztöl kezdve (Éljen!) valamennyi jeles, kitűnő és lelkes szónokaink csak a fölött vetélkednek, hogy miképen állitsák fényesebben, nagyobbszerüen és meghatóbban elő mindazon tényeket és igaz-