Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-23

138 XXIII. ülés 1861. május 16-kán. Ezen abdicatioban, mely 1848-ki december 2-án Olmützben történt, V". Feixlinánd lemondott az örökös tartományokról, vagy ha ugy tetszik — az osztrák birodalmi koronáról; de ez által még nem mondott le Magyarország szent koronájáról, már csak azért sem, mert hittel, esküvel volt lekötelezve, —- s kitünö vallásosságánál fogva bizonyára ragaszkodik is hitéhez, esküjéhez; s igy ő nem mondhatott le. De nem is lehetett lemondania egy kiskorú fejedelem javára; akkor pedig Ferencz József még csak 18 éves volt. Ily esetben őseink gondoskodtak a kormányzatról, a palatinust rendelvén gyámnoknak, mert már bölcs Salamon is mondotta : „Jaj neked ország, midőn gyermek királyod van!" De a palatínus nem lehetett gyámnok, mert az az országból eltávolíttatott. Egyébiránt az interregnum alatt V. Ferdinánd nem is akart a trónról lemondani, — legalább ezt mondották. Annyi bizonyos, hogy mint Magyarország királya a magyar koronáról le nem mondott, s most Prágában van elhelyezve, a világtól elkülönítve, respective internálva. (Helyeslés, éljenzés és zaj.) Bölcsen és helyesen említve van az indítványban, hogy a császári ezim 1804-től fogva állván fönn, különbség tétetik Magyarország s az osztrák tartományok között. Ezt némileg én is támogatni kívánván, két példát vagyok bátor fölhozni. Károly császár mint császár Vl-ik , mint magyar király Ill-iknak , Ferdinánd mint császár I-sőnek, mint magyar király V-iknek neveztetett. I-ső Ferencz császár, midőn az osztrák császári cziniet fölvette, manifestumába,n kinyilatkoztatta, mikép ezen czim Magyarországra nem vonatkozik, mert ez elválasztott, külön független ország; s ígérte, hogy Magyarország alkotmányát, valamint a magyar koronát is fönn fogja tartani. Maga V. Ferdinánd király is megtartotta-e különbséget: 1848-ban János föherczeget ruházta föl teljes hatalommal az örökös tartományokban; István nádort pedig Magyarországban. Van még egy, szintén V. Ferdinánd király által kiadott diploma 1848 év april 25-kéröl, mely az örökös tartományoknak alkotmányt ad s két czikket foglal magában. Az egyik czikk kimondja, mikép az osztrák birodalomhoz tartozó tartományok egy föloszthatlan birodalmat képeznek, a másikk czikk az alkotmányt foglalja magában; de ebben Magyarországról szó sincs. A lemondási okmány privát szerződés levén, nem ruházhat jogokat az osztrák császárra, ugy mint a ki a personális uniónál fogva, egyszersmind magyar király. A dynastia nem volt jogosítva sarkalatos törvényeink ellenére uj szerződést kötni. A pragmatica sanctio kötelező erővel bír a dynastia minden tagjára nézve, s a dynastia nem állhat a kétoldalú szerződés, a pactum conventum fölött, s ez természetes ; mert hiszen ellenkeznék az az igazság minden eszméjével, hogy egy egészen szabad nemzet függetlensége, szabadsága egy család önkényének, szeszélyének legyen kitéve. (Helyes ! Eijen !) A privát szerződés, melyet a dynastia a nemzet beleegyezése nélkül kötött, valóságos merényletnek tekintendő, s uj adat annak bebizonyítására, mikép maga a dynastia azon van, hogy Magyarország a független országok sorából kitöröltessék, s mint mondani szokták, a hatalmas ausíriai birodalomnak kiegészitő része legyen. A lemondás tehát, mert nem a rendes utón történt, semmisnek tekintendő s egy uj abdicationalis okmány készítendő. Ezt kívánja az ildomosság s azon pietás is, melylyel e nemzet koronás fejedelmei iránt mindenkor viseltetett. Ezen pietással viseltetem én V. Ferdinánd Ö Felségéhez, ki már annálfogva is, hogy az 1848-ki törvényeket szentesitette, megérdemli, hogy vele a nemzet érintkezésbe tegye magát. Fölirat is csak őhozzá volna lehetséges. Jövendőre nézve pedig a dynastianak bármi néven nevezendő privát szerződése, ha az az országgyűlésnek tudta és beleegyezése nélkül, a nemzet alkotmánya s függetlensége ellen köttetnék, érvénytelennek és semmisnek nyilvánítandó. Ezt kívánja nemcsak a nemzet, hanem maga az uralkodócsalád érdeke is; mert lehetnek egyesek, kik ármánykodásaik által mind az egyiket, mind a másikat veszélybe dönthetnek. E tekintetben tehát a nemzet egy alkotandó világos törvény által biztosittassék, s ez legczélszerübben történhetnék a készülendő koronázási oklevélben. Mi az indítvány többi részeit illeti, elveire nézve pártolom a remekmüvet; hanem kiegészítéséül pártolom azokat is, mik Tisza Kálmán tisztelt barátom által felhozattak. Még egyet kívánok kijelenteni. Midőn az országgyűlés kiegészítéséről szólunk, nem feledkezhetünk meg az összes nemzet nagy családjáról, s mindenekelőtt azon martyrokról, kik mint vértanuk a nemzetért és szabadságért szenvedtek. Allittassék egy, ártatlanságukat hirdető Pantheon, hová a polgárvérrel áztatott haza hü leányai és fiai zarándokoljanak, mint Mohamed sírjához az ájtatos mozlimek. Ne feledkezzünk meg azokról sem, kiket ha a zsarnokság boszuló vaskarja utói nem ért is, vérpadra hurezolandott, ha kézre kerítheti; értem külföldön sinlödő honfitársainkat. S mindenesetre először is hálás köszönet mondandó a szultán török császár ö felségének, ki üldözött hazánkfiainak menhelyet adott. (Helyeslés és éljenzés.) Érdemesnek tartom szavakba foglalni hálaérzelmünket azon szíves fogadtatásért is, melyben tisztelve szeretett hazánkfia Kossuth Lajos (viharos éljenzés) s minden menekült az északamerikai státusokban részesittetett. Örök hálával maradandunk lekötelezve a dicső Albion, ugy Schweicz, Franczia-, Olaszország lelkes fiai iránt, kik menekültjeink iránt részvéttel viseltettek, s különösen a dicső franczia császár III. Napóleon iránt (erős éljenzés), Bonaparte herczeg (éljenzés), Victoria királynő és Victor Emmánuel (éljenzés) iránt. Ezen történelmi nevek örökre bevésve maradnak a nemzet keblében. Hála s köszönet még minden müveit nemzeteknek s jólelkű fejedelmeknek, kik szerencsétlen hazánkfiait befogadták! Mindezeknek lekötelezettjei maradunk. Vajha tettel is bebizonyithatnók egykoron hálánkat! Addig