Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-23

136 XXIII. ülés 1861. május 16-kán. hatlansága daczára a gyakorlati megpróbáltatás kedvezményében részesült, midőn tizenkét éves terjes és korlátlan experimentatio után a nemsükerülés non plus ultrájának nemcsak bebizonyult, de bevallatott, ismét apostolokra talál, ezt nem értem (Helyes!); de még kevésbbé értem azt, hogy midőn alkotmányunk alapelvei megtagadására újból a keztyüt ö veti s midőn ellenében mi ősi szentesített törvényeinkkel védelmezzük csak magunkat, egyúttal a megtámadás bekövetkezendő vádjával üdvözöl. Nem foglalom el az egész tért, melyet különben is betölteni képes nem volnék, értőbb és magasabb tehetségeknek adván át azt, egyedül a nemzetiségek méltányos kielégítése pontjához, mely afölirati javaslatban — azon mérvben, melyben ott lehetett — említve van, jelen tárgyalások alatt pedig bővebben fejtegetve lesz, szabad legyen azon reményemet kifejeznem, hogy : a magyar korona külön nemzetiségei, midőn a közös hon önállósága s illető méltóságába visszahelyezése iránt a törvényesség harczát folytatjuk; küzdésünk nehezítése helyett, velünk közremunkálni sietendenek, nem fogván kivánataik jogosságának ártani, ha az ügynek Isten segítette diadalát, nem kizárólagos sajátunkká teendik. Ezeket a dolog lényegéhez elörebocsátván, a nyilatkozat formájához szólok kitelhető rövidséggel (Halljuk!) : A fölirat ellenében állított határozat mellett két főórv hozatik föl, egyik, hogy ebben nem rejlik semmi elismerés, másik, hogy ez a törvényesség tere; ha megengedném is, hogy a határozatban nem akar elismerés rejtőzni, de tagadom, hogy a fölirás egyszersmind elismerés; mert bármint gondolkodjam az elismerés különféle nemeiről, sehogy sem juthatok azon eredményre, hogy elismerés lenne az, midőn valaminek el nem ismerése az illetőnek nyíltan és határozottan megmondatik (Helyeslés). A mi a határozat törvényességét illeti, sajnálom, hogy ennek kellékeit abban, mind formáját, mind tartalmát illetőleg föl nem találhatom; nem hiszem t. L, hogy az országgyűlés nyilatkozatának bármely uralkodóhoz, kivel érintkezni akar, vagy átalában egy koronaörököshöz, a határozat lenne törvényes formája ; tartalmát illetőleg pedig, ha a határozatban országgyűlés kiegészítésének, felelős ministerium előleges alkotásának szüksége vagy kívánása fejeztetik ki; ha ezen tartalom mint törvényesen lehetetlent föltételező absurdum lenni nem akar : ugy mindenesetre szintén törvénytelen lesz, mert oly cselekményeket kíván, vár vagy elfogad, a melyek saját kiindulása és nézete szerint, mint törvénytelen oldalról jövök, törvénytelenek lennének. Ugyanis, miután törvényes királyunk tizenkét éve múlt, hogy elhagyott, s eltávozása óta a hat hónap bőven elmúlt, és miután az egyszer elröppent idő többé vissza nem varázsolható* lehetetlen levén, hogy érintkezés nélkül nekünk hitlevelet aláirt s megkoronázott királyunk csodakép magától teremjen, — a merev törvényesség consequentiája szerint pedig felelős ministerium nem koronázott fejedelemtől alakítva és kiegészítve egyiránt törvénytelen, téve, várva és elfogadva. Lehet-e ezt nekünk ignorálva arról beszélni, hogy a határozat mellett a törvény utján vagyunk? vagy még inkább, hogy ezen lépéssel a nemzet által élőnkbe tűzött czél felé eljuthatunk. Abnormis helyzetből kívánván normális állapotba jutni, kiindulási pontunk nem lehet normális a határozati ut törvényességével tehát ámítjuk magunkat és adósok vagyunk annak megfejtésével, hogy képzeljük a merev törvényesség consequens megtartása mellett lehetőségét azon állapot előidézésének, t. i. az 1848-ki törvények teljes épségben helyreállításának, mely az összes haza kívánsága, ránk nézve pedig parancsa. Minden oldalról igy hangzik : 1848 egy hajszálig, tehát törvényes és koronázott fejedelemmel; mert az 1848-ki törvényekben ez is egyik nem vékony hajszál. Már ha a képviselőház csak törvényesen koronázott fejedelemhez írhatna, a koronajelöltekhez nem, hogy juthatna el a hitlevél kölcsönös megállapítása, a király koronázása és ez által az 1848-ki törvények teljes épségbeni visszaállításához? Jól tudom, hogy egy kerület nem egy megye, egy vagy két meg}-e nem az ország; de a megyék összesége az ország, a haza; és ha a képviseleti rendszer alapján nem tartozom figyelni a kerületre, nem a megyére: morális kötelességem figyelni az országra. Az ország minden megyéje kivánta az országgyűlést, és ettől várva alkotmányának teljes épségben visszaállítását, bennünket az uralkodó által kitűzött határnapra elküldött. Nem lehet kétkedni, hogy az ország tiszta fogalommal bír azon állásra nézve, melyet a tényleg uralkodó fejedelem a haza irányában elfoglalt; ezt tudva, ha a törvényességnek olyan értelmezését, milyen a határozat lenni kivan, osztaná vagy hitte volna, hogy a tényleg uralkodó fejedelemmel és koronaörökössel érintkezés nélkül, magától támadhat hitlevelet aláirt ós koronázott királyunk; nemlehete vala bennünket ide küldenie. Érintkeznünk kell tehát, hogy jogos követeléseinket az általa előlegesen teendők, a mi szándokaink s a hitlevél irányában tudomására juttassuk. Mondottam, hogy fejedelemmel vagy koronaörökössel a határozat nem módja az érintkezésnek; a határozat szólhat magának a háznak és azon körnek t. i. az országnak, melyből a ház alakul, azontúl a ház vagy nyilatkozik vagy ir. Elismerve tehát, hogy ez a ház souverain, azt sem tagadhatom,hogy kit az európai diplomatia mint austriai császárt elismer, kivel szerződik, békét köt, bár nem koronázott magyar király, de császár és souverain. Ha souverainek vagyunk, tehát nem menthetjük föl magunkat a diplomatia azon szokásai alól, melyek mint ilyeneket köteleznek; s meg kell tartanunk azon formátés hangot, melyen egyik souverain a másikhoz szól. Hogy Európa reánk tekint,nem hozom kétségbe; dehogy ki legyen elégítve azzal, a mit ahatározaformájának választása csak élesebben fejez ki, hogy törvényes királyunk nincs s alkotmányos jogaink csorbítva vannak, nem hiszem; mert hisz ezt már régen tudja és ellenkezőről meggyőzni akarni magunkt