Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.
Ülésnapok - 1861-23
130 XXin. ülés 1861. május 16-kán. Senki jobban nem óhajthatja mint én, a Horvátországgal! s a különböző nemzetiségekkeli félreértések kiegyenlítését, senki jobban nem óhajthatja mint én, hogy mindaz, mit érdekükben tenni akarunk, mielőbb valósággá legyen; de ha az izgatás köztök czéloztatik, — ennek útját a felirat által elvágni nem fogjuk, az ellenében nincs más fegyverünk, mint irányukbani testvéries szándékunknak minden alkalommal szavakban s tettekben kimutatása; (Közhelyeslés.) nem lehet másban remélnünk, mint abban, miszerint tudják ők, hogyha néha ígéreteinkben fösvények valánk is, azoknak megtartásában mindig igazak voltunk, (ügy van!) Mig a tizenkét év előtt ontott vér eredménye más irányban felnyithatta szemeiket. Távol vagyok én attól, hogy a törést előidézni óhajtanám: de nyugodt afelől, hogyha az mégis bekövetkeznék, törvényeinkhezi ragaszkodásunk miatt fog bekövetkezni, s nem hiszem, hogy csak megkísérteni is lehessen elhitetését annak, hogy a törésnek azért kellé bekövetkezni, mert határozatban fejeztük ki kivánatainkat. Bátornak de nem vakmerőnek, óvatosnak de nem gj^ávának kell lenni politikánknak, ezt mondtam én nem régiben s a legnagyobb örömmel tapasztalom, hogy a tisztelt indítványozó velem e tekintetben egyetért, helyesen adta ö elő a vakmerő politika veszélyeit, helyesen választja el a személyes és politikai gyávaságot egymástól, igen szépen — ugy hogy szebben nem lehet — jellemzi a honfi kötelességét, koczkára tenni mindent a hazáért, de a hazát nem koezkáztatni soha. (Ugy van!) Érzem azt s teljesítem is ama nehéz kötelességet, visszafojtani az elkeseredett lélek feljajdulásait, mérsékelni az oly méltó harag fellobbanásait s tenni nem azt mire ezek ösztönöznének, következtetni a tényleges hatalom eljárásából, nem azt mi annak logikai következése volna, hanem a törvényt véve föl egyedüli fegyverül a visszafojtott szenvedély nehéz lélekzetével ugyan, de a haza érdekei által parancsolt mérséklettel és nyugalommal mérlegezni az eshetőségeket; (Helyes!) de épen ezért, valamint nem akarom az általam ajánlott politikát mint az egyedüli bátrat feltüntetni, abba sem egyezhetem bele, hogy valaki az óvatosságot saját politikája kizárólagos jellemének tekintse, — tudom, hogy izgalmas időkben könnyű csalatkozni a közvéleményben, épen azért, bár az az általi elismertetést, a tiszta honfi szándék s a hazafi tett egyedül kívánatos jutalmának tekintem, — lelkismeretemet, mert nekem is ez legjobb barátom, óhajtom követni mindenkoron és épen azért, mert lelkismeretem csak ugy lehet nyugodt, ha a törvényes tért a csorbának árnyékától is megőrizni igyekeztem s mert ezt csak ugy hiszem elérhetőnek, ha határozatba foglaljuk azt, mit elmondani akarunk, — én egész nyugalommal a határozatra szavazok, s jöjjek bár ellentétbe a ház, vagy mit ugyan alig hinnék, az összes haza közvéleményével, a teljesített kötelesség érzetében fel fogom lelni nyugalmamat, fel még azon esetben is,hamásokis, mint ezt indítványozó sejteni engedé. hibásan, tévedten e politikát a szenvedély s a gyűlölet politikájának, a békés kiegyenlítés gátjának tekintenék, holott ez a szoros törvényesség politikája; szenvednem kellene nem ugyan ezen politika, de félremagyaráztatásának következményeit. (Helyeslések, éljenzések-) Szalay László : Midőn majdnem negyedfél századdal ezelőtt Magyarország az ausztriai tartományokkal közös fejedelem által tartós érintkezésbe jött, házi családi politikánál egyebet nem ismertek Nyugot-Európa hatalmasságai. I. Ferdinánd a család fejtől V. Károlytól vett irányt, ki házának érdekében vélt eljárni, midőn a spanyol tartományok ősi jogainak lenyügzésével építette fel monarchiáját. Károly halálával a burgundi örökség s azzal a czélba vett világmonarchia, mely mint ilyen, nemzeti jogok tiszteletbentartásáról semmit sem tud, a császár fiára, nem a császár testvérére szállott; de azon körülmény, hogy Ferdinánd a romai sz. birodalom élére helyezkedhetett, mely ly el a dominium mundi-féle ábrándok szintén elválhatlan kapcsolatban állottak, ezen körülmény és a ház érdekeit legyező s mégis félreértő áltan, elégségesek voltak, vele törekvéseit Magyarország önállásának bénítására folytattatni. így történt, hogy tanácsosai nem késtek felállitani az elvet : „hogy Magyarországot hasonlatossá kell tenni a ház egyéb tartományaival;" ezen elv pedig századokon át ennyit jelentvén, hogy tehát Magyarországot meg kell fosztani önállóságától, — természetes, hogy atyáink a bécsi tanácsosok ellen, kik fonák rendszerűk érdekében, folyvást a magyar korona függetlenségének veszedelmes voltát insinuálták, már korán gyűlölettel viseltettek ; valamint sajnálatos ugyan, de megbocsájtható, hogy a magyar ember, látván, miszerint ama tanácsosok feles számmal németek voltának, hébekorban hajlandóságot tanúsított, gyűlölködését magára a német fajra is kiterjeszteni. (Igaz !) A rendszer folytattatott századokon át s majdnem mindig nem magyar tanácsra. Ha ezen tanácsosok a veszedelem órájában átlátták eljárásuk viszásságát; ha a dúló tüz lángjánál megnyílt szemök; ha például a bécsi békét meg lehetett kötni, ha az 1608-ki koronázás előtti törvényczikkelyeket meg lehetett hozni, ha a linzi békepontok törvénybe mehettek, ha mód volt elvül felállitani, hogy amagy art nemazapragmatica sanctio kötelezi, melyet III. Károly 1713-ban aGeheimrathsstüblben néhány himvarrásos uri köntös előtt leolvasott, hanem az, melyet do ut des, facio ut facias — formában 10 évvel később a pozsonyi országgyűlés alkotott meg; ha 1791-ben II. Leopold ezen sanctio pragmatica bővebb magyarázására kimondhatta : „hogy Magyarország a kapcsolt részekkel egyetemben szabad ország, összes kormányzatára nézve független, saját megállással és alkotmánynyal bíró; ha, végre ezen tanácsosok nem vették ki V. Ferdinánd kezéből a tollat midőn az 1848-diki törvényeket aláirta, — tették ezt, hagyták ezt megtörténni, kénytelen kelletlen, s mindig azon mentalis reservatával, hogy annak idején reagálnak majd amúgy hatalmasan az absolutismus érdekében a szabadság ellen, a németség érdekében a magyarság ellen. (Helyes! Igaz!)
