Országgyűlési irományok, 1985. XIX. kötet • 600-671. sz.

1985-601 • Törvényjavaslat a büntető jogszabályok módosításáról

-5 ­2. Az alaptényállás módosítása szükségessé tette a minősí­tett esetek újrafogalmazását. A 6.§-hoz A Btk 328.§-ának (1) bekezdése szerint, aki árunak közvetle­nül a fogyasztók részére forgalomba hozatala során hamis méréssel vagy számolással, illetve az áru minőségének megrontásával a vá­sárlókat megkárosító tevékenységet folytat, ha súlyosabb bűncse­lekmény nem valósul meg, a vásárlók megkárosítása bűncselekményét követi el. A Javaslat e tényállást a fogyasztók érdekeinek tel­jeskörű védelme céljából kiegészíti azzal, hogy az elkövetőre nézve kötelezően megállapított árnál - így pl. a hatósági árnál ­magasabb ár kérését, kikötését vagy elfogadását is büntetni ren­deli. A 7.§-hoz A Büntető Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1979. évi 5. törvényerejű rendelet (Btké) 27.§-ának (2) be­kezdése húszezer forintban határozza meg a devizagazdálkodás meg­sértése bűntetti és vétségi alakjának elhatárolásánál irányadó értéket. Figyelemmel az elmúlt időszakban bekövetkezett sorozatos forint leértékelésre, ezen értékhatárt a Javaslat ötvenezer fo­rintra emeli fel. A 8.§-hoz 1. A Btké 27/A.§-a (1) bekezdésének újraszövegezését az üzérkedés (Btk 299. §) hatályon kivül helyezése és az árdrágító visszaélés törvényi tényállásának megalkotása tette szükségessé. 2. A Btké 27/A.§-ának (2) bekezdése szerint a különböző bűn­cselekményekkel okozott kár, vagyoni hátrány akkor különösen

Next

/
Thumbnails
Contents