Országgyűlési irományok, 1985. XV. kötet • 428-441. sz.
1985-432 • Törvényjavaslat az illetékekről szóló 1986. évi I. törvény módosításáról és annak indokolása
- 4 4. § Az Itv. 52. §-a (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép; "(2) A meghatározott időre kikötött haszonélvezet, használat joga esetében a jog értéke az egy évi értéknek a (4) bekezdés a) pontjában meghatározott életkor szerinti többszörösét, egyéb használati jog esetében pedig a hússzorosát nem haladhatja meg." 5. § (1) Ez a törvény - a (3) bekezdés kivételével - 1990. január l-jén lép hatályba. Rendelkezéseit a hatályba lépését követően illetékkiszabásra bejelentett vagy más módon az illetékhivatal tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, illetőleg kezdeményezett eljárások esetében kell alkalmazni. (2) E törvény hatályba lépésével egyidejűleg az Itv. 32. §-a (7) bekezdésében az (5) bekezdésre történő hivatkozás (6) bekezdésre változik. (3) Az Itv. 65. §-a (1) bekezdésének második mondata e törvény kihirdetése napján veszti hatályát azzal, hogy az abban foglalt felhatalmazás alapján kiadott pénzügyminiszteri rendelet érintett rendelkezései 1990. december 31-ig alkalmazhatók.