Országgyűlési irományok, 1985. XIV. kötet • 398-427. sz.
1985-398 • Az Alkotmánybíróság tagjainak megválasztását előkészítő jelölő bizottság jelentése
-f7- 2 funkcióit. 1974-től 1975-ig dékánhelyettesként, 1975-1978-ig pedig dékánként dolgoztam a Karon. 1978-tól elnöke vagyok a Kari Tudományos Bizottságnak és felelős szerkesztője a Kar jogtudományi tárgyú két kiadványsorozatának. 1963-1971-ig tagja voltam a Pécsi Járási Tanácsnak. 1963-1967-ig ugyanott egyben a végrehajtó bizottság tagjaként is közreműködtem a tanácsi munkában. 1971-től tagja vagyok a Baranya megyei Tanács Igazgatáspolitikai Bizottságának. 1868-1989. júniusáig elnöke voltam a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottságának. Ugyancsak 1968 óta tagja vagyok a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, 1981-1989. októberéig az Országos Elnökségnek is tagja voltam. Emellett 1973-1989. októberéig az Országos Elnökség Elméleti Munkaközösségében, illetve Közjogi Bizottságában is tevékenykedtem. Tagja vagyok az MTA Közigazgatástudományi Bizottságának, az MTA Államtudományi Kutatások Programtanácsának, a TIT Országos Jogi választmányának, a Magyar Politikatudományi Társaságnak, valamint a Nemzetközi Alkotmányjogi Társaság Magyar Szekciójának. 1953-ban "Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérem"-mel, 1965-ben az "Oktatásügy Kiváló Dolgozója" kitüntető címmel, 1972-ben a "Munka Érdemrend" arany fokozatával, 19 78-ban "Népfront Munkáért" országos kitüntető jelvénnyel, 1980-ban "Kiváló Társadalmi Munkáért" megyei kitüntető jelvénnyel 1988-ban a "Magyar Népköztársaság Csillagrendje"-vel tüntettek ki. Pécs, 1989. november 22. ( Dr.Adám Antal ) egyetemi tanár