Országgyűlési irományok, 1985. XIV. kötet • 398-427. sz.

1985-425 • Javaslat a lakásgazdálkodási rendszer reformjára és az 1990. évi intézkedésekre

- 6 -iB&~ E diagnózis alapján a társadalom egésze számára nyilvánvaló, hogy a legélesebb gondok enyhítése érdekében a lakásgazdálkodási rendszer gyökeres átalakítása halaszthatatlan feladat

1

. A reform elodázása a lakásrendszer pénzügyi összeomlásához vezethet, mert az egyre emelkedő lakásárakat a lakosság jövedelmeiből nem képes megfizetni, az állam pedig a növekvő kiadásokat nem tudja vállalni, mert a gazdaság élénkítésére a lakásellátásnál elmaradottabb infrastrukturális területek felzárkóztatására növekvő források szükségesek. Az 1990. évi helyzetet nehezíti továbbá, hogy az egyensúlyhiány miatt a költségvetés nemhogy a lakásnélküliek támogatását nem képes növelni, hanem még a mai lakásrendszerben működő támogatások automatikusan növekvő többletterheit sem képes vállalni. Ebből következik, hogy a lakásreform nem az állami szerepvállalás további bővítésére, hanem a hatékonyabb gazdálkodásra, s a lakosság egyes rétegei között a támogatások ésszerű átrendezésére, a társadalmilag igazságosabb tehermegosztás megteremtésére irányulhat. Olyan rendszer halaszthatatlan kialakítására van szükség, amely már a következő években lehetővé teszi, hogy érzékelhetően javuljon az állami lakások fenntartásának hatékonysága, növekvő támogatást kapjanak a szociális helyzetük alapján arra rászoruló, illetve lakásnélküli családok, és erősödő kényszer érvényesüljön a lakáskínálat szerkezeti átalakítására. II. Javaslat a lakásgazdálkodás hosszú távú koncepciójára A jelenlegi lakásviszonyok területileg és társadalmi csoportok szerint rendkívül differenciáltak, ezért még hosszabb távon sem lehet olyan lakásgazdálkodási rendszert kialakítani, amely céljait, alapelveit és működési jellemzőit tekintve minden társadalmi csoport lakásviszonyaira egyaránt pozitív hatású. Különösen a lakásrendszer átalakításának kezdetén jelentkeznek újabb feszültségek, mert a nem szociális támogatások leépítése miatt a társadalom széles körében (a magasjövedelmű lakásbérlők, a kedvezményes kamatozású hiteladósok, összesen közel másfél millió családnál) nőnek, s csak szűkebb körben (a szociálisan rászorulóknál és a lakásnélkülieknél) mérséklődhetnek a lakásterhek. A távlati lakásrendszer minősítésének nem lehet alapelve, hogy feszült-