Országgyűlési irományok, 1985. XII. kötet • 363-367. sz.

1985-363 • Tájékoztató a Magyar Köztársaság 1990. évi állami költségvetésének irányelveiről

- 45 ­E kifejezetten helyi feladatokhoz kapcsolódó hozzájá­rulások mellett a körzeti térségi szolgáltatásokhoz is normativ központi elosztást kell alkalmazni. A rendszert felhasználási célhoz kötött támogatások egé­szitik ki elsősorban beruházásokra és rekonstrukci­ókra . A személyi jövedelemadó bevételének szóródása és a nor­mativ szabályozás együttes bevezetéséből adódó bizony­talanságok oldására mintegy 2 milliárd forint tartalék szolgál. A szociális védőháló erősitéséhez, különös tekintettel a munkanélküliség kezelésében szükséges további garan­ciákra és a szegénységkezelési programhoz kapcsolódva a tanácsok támogatása 4 milliárd forintra emelkedik, s 1,1 milliárd forint szolgál a rendszeres segélyek ár­ellentételezésére . A védelem és egyéb fegyveres testületek 199o. évi támo­gatási előirányzata 61 381 millió forint, az ez évi várhatónál 4,9 %-kal több. Ezen belül a védelmi kiadá­sokra 32,5 milliárd forintot irányoztunk elő, amely 6oo millió forinttal kevesebb mint az évközben többször csökkentett 1989. évi várható támogatás. Ez az előirányzat igen jelentős létszám és technika csökkentést kivan meg a tárcától. A honvédelmi tárca támogatásának további csökkentése a szervezet meggyen­gitését, illetve szétzilálását vonná maga után. A kül­ső és belső politikai, társadalmi átalakulásokkal össz­hangban kell megváltoztatni a védelem struktúráját. Egy kisebb, és korszerűbb hadsereg megteremtése csak foko­zatosan valósitható meg.

Next

/
Thumbnails
Contents