Országgyűlési irományok, 1985. X. kötet • 275-320. sz.
1985-282 • Az Országgyűlés Jogi, Igazgatási és Igazságügyi Bizottságának jelentése az Alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági és képviselői módosító javaslatokról
- 5 -M Indokolás; A szakszervezetek mellett más érdekképviseleti szervezetek is megjelentek, indokolt tehát, hogy az érdekképviseletekről az Alkotmány szélesebb értelemben rendelkezzen. A módosító javaslattal a Bizottság egyetért . Szabó Kálmán képviselő javasolja az Alkotmány 5. §-ának szövegét a következők szerint módosítani: "5.§ A Magyar Köztársaság állama védi a nép szabadságát és hatalmát, az ország függetlenségét és területi épségét, valamint a nemzetközi szerződésekben rögzített határait ." Indokolás: Az ország függetlenségének és területi épségének védelme szorosan kapcsolódik államhatáraink védelméhez, amelyet kétes többoldalú nemzetközi szerződések rögzítenek. A módosító javaslattal a Bizottság egyetért . A Bizottság az Alkotmány 6. §-ának (1) bekezdését a következők szerint javasolja kiegészíteni: "6.§ (1) A Magyar Köztársaság elutasítja a háborút, mint a nemzetek közötti viták megoldásának eszközét, és tartózkodik a más államok függetlensége vagy területi épsége ellen irányuló erőszak alkalmazásától, illetőleg az erőszakkal való fenyegetéstől ." Indokolás: Az Alkotmánynak - az ENSZ Alapokmányával összhangban - hangsúlyozottan ki kell fejeznie Magyarország békevágyát és azt, hogy tiszteletben tartjuk a kialakult európai határokat.