Országgyűlési irományok, 1985. IX. kötet • 245-274. sz.
1985-271 • Törvényjavaslat az Alkotmány módosításáról
- 6 jelentős, mert kijelöli a jogalkotónak azt a feladatot is, amelyet a magyar jogrendszer általános felülvizsgálata során mihamarabb teljesíteni kell. A fentiekkel összefüggésben rendelkezik az Alkotmány ugy, hogy a jogalkotás rendjét törvény szabályozza. Az Alkotmány által alapjaiban, a törvény által pedig konkrétan meghatározott jogalkotási folyamat valamennyi jogszabály érvényességi feltételeit rögzíti. 8. Az alkotmánymódosítás előkészítése során is felmerült a tudomány legújabb eredményeire alapozva az a javaslat, hogy az emberi jogok alapvető értékként kezelését az Alkotmány szerkezetének megváltoztatásával is ki kell fejezni. Ugy tűnik azonban, hogy az említett szerkezeti változtatás a módosítás keretei közé nem fér be. Indokolt azonban, hogy az Alkotmány már az általános rendelkezések körében rögzítse: a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogait, s ezeket az állam elsőrendű kötelességeként deklarálja. Tükrözi azt a szemléletbeli változást is, amely az állam szerepének bizonyos értelmű átértékelését jelenti, s amelynek során az egyes ember boldogulása mindinkább előtérbe kerül. 9. A magyarországi modellváltás egyik alapvető feltétele a gazdaság jelentős mértékű átalakítása. Sem a szabad verseny, sem pedig a tervutasításos gazdaságirányítás nem vezethet korunkban kellő eredményre, így - felhasználva más gazdasági rendszerek tapasztalatait is - az Alkotmány a tervezés előnyeit is felhasználó piacgazdaságként határozza meg a választandó irányt. A piacgazdaság - amely révén vélhetőleg megvalósulhat a gazdasági válság meghaladása - közelit a világpiac színvonalán történő termeléshez és kereskedelemhez, a tervezés előnyei pedig a nyers piacgazdaság válságainak leküzdése során érvényesülhetnek.