Országgyűlési irományok, 1985. VIII. kötet • 203-244. sz.
1985-203 • Törvényjavaslat az Alkotmánybíróságról
- 17 állapitó határozattal nem ért egyet, a törvényjavaslatot, az ügyrendet változtatás nélkül is elfogadhatja, a visszaküldött törvényt pedig ismételten elfogadhatja, azonban az elfogadáshoz valamennyi képviselő kétharmados többsége szükséges. Az igy ismételten elfogadott törvényt a köztársasági elnök már köteles kihirdetni. A kétharmados többség előírásának indoka az, hogy az Alkotmány esetleges módositásához is ilyen minősitett többségre lenne szükség. Más a helyzet a megerősítés előtt álló nemzetközi szerződés alkotmányellenességének megállapításakor, ugyanis az alkotmányellenesnek minősitett nemzetközi szerződés mindaddig nem erősithető meg, amig az azt megkötő szerv vagy személy az alkotmányellenességet meg nem szünteti. Ez bizonyos esetekben valószinüleg hosszú időtartalmot vesz majd igénybe, hiszen a nemzetközi szerződés két- vagy többoldalú lehet, és a szerződés módositásához valamennyi szerződő fél hozzájárulását meg kell szerezni. Az alkotmányellenesség utólagos vizsgálata A 38.§-hoz Az Alkotmánybíróság egyik legáltalánosabban jelentkező feladata lesz az alkotmányellenesség utólagos vizsgálata. Az Alkotmánybíróságnál indítványban kezdeményezni lehet az alkotmányellenesség utólagos megállapítását és ennek megfelelően a jogszabály vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközének teljes vagy részbeni megsemmisítését. Miután a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény alapján a jogszabály és az állami irányítás egyéb jogi eszközei kategóriák nem foglalják magukban a Legfelsőbb Bíróság által kibocsátott irányelvet, elvi döntést, állásfoglalást és egyéb iránymutatást,