Országgyűlési irományok, 1985. VIII. kötet • 203-244. sz.

1985-203 • Törvényjavaslat az Alkotmánybíróságról

- 10 ­róságban betöltött tagság megszűnési okait a Javaslat taxativen felsorolja. A tagság megszűnésének legáltalánosabb, legtermészetesebb megszűnési esete a 12 évre szóló megbízatási időtartam letelte. Az összes többi megszűnési esetben az Alkotmánybíróság tagja nem tölti ki a megbízatásának teljes időtartamát. Ez értelemszerűen vonatkozik az (1) bekezdés c/ pontjában foglalt esetre is, hiszen az Alkotmánybíróság tagja - függetlenül attól, hogy 12 évre került megválasztásra, és hogy ebből mennyit sikerült kitöltenie - a 70. életévének betöltésével nyugállományba vonul. Az Alkotmánybíróság tagjával szemben nemcsak a megválasztá­sakor, hanem később, a tevékenysége során is felmerülhet össze­férhetetlenségi ok, melynek megszüntetésére 10 nap áll rendelke­zésre. Ha e kötelezettségének a megjelölt határidőn belül nem tesz eleget, a törvénynél fogva ugy kell tekinteni, mintha az alkotmánybírósági tagságról lemondott volna. Az Alkotmánybíróság folyamatos működése és különösen az Al­kotmánybíróság teljes ülésének, illetőleg kollégiumainak határo­zatképessége megkívánja, hogy az Alkotmánybíróság tagjai rendsze­resen részt vegyenek az Alkotmánybíróság munkájában. Mégis elő­fordulhat, hogy az Alkotmánybíróság tagja a távollét miatt nem tesz eleget a megbízatásából eredő feladatainak. A Javaslat azon­ban a következmény szempontjából különbséget tesz aközött, hogy a tag neki fel nem róható okból nem képes eleget tenni, vagy pedig neki felróható okból nem tesz eleget feladatainak. Ha az Alkotmánybíróság tagja neki fel nem róható okból nem tud eleget tenni /pl. betegség miatt/ a feladatainak, a körülmé­nyeinek mérlegelésével felmenthető a megbízatása alól. Ha viszont a tag neki felróható okból nem tesz eleget megbí­zatásának /pl. több éves külföldi ösztöndíj alapján külföldre tá­vozik/, vagy a tisztségre méltatlanná vált, az Alkotmánybíróság

Next

/
Thumbnails
Contents