Országgyűlési irományok, 1985. III. kötet • 59-74. sz.

1985-59 • 1988. évi törvény a közúti közlekedésről

kozásának szabályozása érdekében díj fizetését ren­delheti el. A várakozási díj összegét a közlekedési hatóság állapítja meg. (2) A közút területén kívüli közterületen létesí­tett várakozóhelyen díj szedéséhez a közlekedési hatóság engedélye szükséges. 17.§ (1) Olyan elemi csapás vagy rendkivüli hóakadály elhárítására, amely a közutak forgalmát, a személy- és áruszállítást, emiatt a lakosság el­látását széles körben és jelentősen akadályozza, a védekezés és mentés egységes, központi irányítására, ezen belül a veszélyeztetett terület lakosságának ellátására a közlekedési miniszter vezetésével kormánybi­zottságot kell összehívni. A kormánybizottság indokolt esetben igénybe veheti a Magyar Néphadseregnek, valamint a helyi szervek műszaki és karhatalmi egységeinek a közreműködését, illetőleg közerőt rendelhet ki. (2) Ha az elemi csapás vagy rendkivüli hóakadály csak egy megye terü­letét érinti, a védekezés és mentés irányítása - az érdekeltek bevoná­sával - a megyei tanács elnökének a feladata. A közúti közlekedés résztvevőinek nevelése, oktatása, közúti közlekedési szakemberképzés és vizsgáztatás 18.§ A közlekedés biztonságának fokozása, a közlekedési kultúra növelése, a közlekedési szabályok és a helyes közlekedési magatartásformák megis­mertetése érdekéoen rendszeressé kell tenni az erre irányuló nevelést, oktatást, felvilágosító- és propagandamunkát. 19.§ (1) A közúti közlekedési szakemberek képzése állami közép- és felsőfo­kú oktatási intézményekben vagy tanfolyamokon történik. (2) A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek tanfo­lyami képzését és továbbképzését - a közlekedési hatóság engedélye alapján - állami költségvetési szervek, gazdálkodó szervezetek, társa­dalmi szervezetek, egyesületek és gépjármüvezetőképző munkaközösségek végezhetik. 63

Next

/
Thumbnails
Contents