Országgyűlési irományok, 1971. I. kötet • 1-63. sz.

1971-6 • Törvényjavaslat a szövetkezetekről

32 53 ezért a törvényjavaslat hatálybalépésével egyidejűleg a fennálló körülmények között szükséges korlátozásokat külön kormányrendelkezés tartalmazza majd. c) A szövetkezet mint vállalat és az állami vállalat közötti egyenrangúság további kifejeződése az a szabály, amelyet a 37. § (2) bekezdése tartalmaz. A rendelkezés lényege az, hogy a gazdasági tevékenységet a szóban forgó tevékenységre vonatkozó hatósági előírások keretei között kell végezni. Ez azt jelenti, hogy nem jöhetnek létre olyan előírások, amelyek csak és kizárólag a szövetkezetek által végzett gazdasági tevékenységre állapítanának meg olyan sajátos és mérlegelés alapján alkalmazandó szabályokat, feltételeket, amelyekkel az állami gazdálkodó szerveknek nem kell számolniok. A 37. § (2) bekezdésének tartalma egyébként összefügg a 111. § (1) bekezdésében foglalt elvi tétellel is. d) A törvényjavaslat 8. §-ában leszögezett gazdasági önállóság elvének részletezése található a 38. § szabályaiban. Ezek a szabályok elsősorban a tervek alapján történő gazdálkodás elvét mondják ki. A terveket a szövetkezet önállóan készíti el, és azokat vagy azok főbb mutatóit a közgyűlés állapítja meg. Hatósági jóváhagyásra nincs szükség. A gazdasági szabályozók biztosítják, hogy a szövetkezet a terveit a népgazdasági terv alapján, az abban foglalt célkitűzésekre tekintettel készíti el; tervének teljesítése és ezáltal a gazdasági eredmény elérése elsősorban akkor biztosítható, ha ezek a célkitűzések egybeesnek a népgazdasági terv célkitűzéseivel. e) A gazdálkodási önállóságból következik az is, hogy a szövetkezet bevételeiből fedezi kiadásait, tehát fenntartja önmagát, sőt gazdasági eredményre törekedik. Az eredmény felhasználása az alapszabályban foglalt elvek keretei között ugyancsak a szövetkezet szerveinek hatáskörébe tartozik. Az eredményt természetesen terhelik a kötelezettségek, elsősorban az állammal fennálló kötelezettségek; számításba kell venni továbbá az alapok képzéséhez szükséges összegeket is. A szövetkezetek egymás között is hozhatnak létre közös alapokat, amelyeket az ágazati jogszabályokban meghatározandó módon a szövetségek kezelnek; ezek az alapok is a 10. §-ban rögzített kölcsönös támogatás elvének megnyilvánulási formái közé tartoznak. A közös alapokkal kapcsolatos egyéb részletkérdések sem tartoznak a törvény keretébe, annál kevésbé, mert az alapképzés mindig szoros összefüggésben áll az állam jövedelempolitikájával és az adózási rendszerrel. f) A 39. § csupán utal az erre vonatkozó külön jogszabályokban részletesen szabályozott könyvvezetési, számviteli kötelezettségre. Gazdálkodó szerv csak akkor tud eleget tenni az állammal szemben fennálló és más kötelezettségeinek, gazdálkodása csak akkor áttekinthető, ha a vagyontárgyakat és a gazdasági műveleteket megfelelően és rendben nyilvántartja. Ennek ellenőrzése tárgya a szövetkezeti belső ellenőrzésnek, a megfelelő szövetségi szolgáltatásnak, de egyben a pénzügyi szakigazgatási tevékenységnek is (112. §). g) A 40. § azt a lényeges kérdést szabályozza, hogy a szövetkezet tartozásainak milyen eszközök szolgálnak fedezetéül. Itt különválik a szövetkezeti tulajdon és a szövetkezeti vagyon. Főszabály, hogy a szövetkezet a tulajdonában álló vagyontárgyakkal és pénzeszközeivel felel a tartozásaiért. Nem felel tehát azokkal a vagyontárgyakkal, amelyek csupán használatában állnak. A 40. § (1) bekezdése kifejezetten utal arra, hogy a főszabály nem érinti azoknak a jogszabályoknak a rendelkezéseit, amelyek egyes vagyontárgyakat a bírósági végrehajtás köréből kizárnak. Továbbra is változatlanul hatályban marad a bírósági végrehajtásról szóló 1955. évi 21. számú törvényerejű rendeletnek az a szabálya, amely szerint az ingatlanok közül végrehajtás alá vonni csak magánszemély tulajdonában levő lakóházat, házikertet, udvart, valamint házhelyet lehet. /