Országgyűlési irományok, 1971. I. kötet • 1-63. sz.

1971-15 • Törvényjavaslat az 1949. évi XX. törvény módosításáról, és a Magyar Népköztársaság Alkotmányának egységes szövegéről

20 1 2 8 V. f e j e z e t A bírói szervezet Szocialista államszervezetünkben fontos szerepet töltenek be az igazságszol­gáltatás szervei: a bíróságok. Alkotmányunk ezért külön fejezetben állapítja meg a bíróságok szervezetét, működésük leglényegesebb elveit. A javaslat a bírósági szer­vezetre vonatkozó jelenlegi szabályozást alapvetőén nem változtatja meg. A fonto­sabb új rendelkezések a következők: a) A javaslat továbbra is fenntartja azt az elvet, hogy a bírói tisztséget válasz­tással töltik be. Egyben szabályozza a bírák választásának módját is úgy, hogy a hivatásos bírákat a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa választja határozatlan időre. Ez a rendelkezés — amely összhangban van a bírói tisztség jelentőségével — lényeges biztosítéka a bírói függetlenségnek, annak, hogy a bírák a helyi szervek befolyásától függetlenül lássák el ítélkező tevékenységüket. Növeli a bírák részére nyújtott biztosítékokat az az új rendelkezés is, hogy a megválasztott bírákat csak a törvényben meghatározott okok alapján lehet visszahívni (48. §). b) Alkotmányunk jelenleg csak a bírói eljárás során biztosítja a védelemre való jogot. A javaslat — a tényleges helyzetnek megfelelően -— úgy rendelkezik, hogy a büntető eljárás alá vont személyt az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga (49. § (2) bek.). c) A javaslat a bíróságok feladatai között (50. § (1) bek.) az állami, gazdasági és társadalmi rendnek, valamint az állampolgárok jogainak és törvényes érdekeinek védelme és biztosítása mellett a bűncselekmények elkövetőinek megbüntetéséről is rendelkezik. VI. fejezet • Az ügyészség A javaslat a jelenlegi rendelkezésekhez képest pontosabban határozza meg a leg­főbb ügyész és az ügyészség feladatait. Azt az elvet érvényesíti, hogy a törvényesség biztosítása nem kizárólag ügyészi feladat. Ezért a javaslat a legfőbb ügyész és az ügyészség feladatkörének meghatározása során mindenekelőtt a társadalom törvényes rendjét, az állam biztonságát és függet­lenségét sértő'vagy veszélyeztető cselekmények üldözésével kapcsolatos ügyészi feladatokról rendelkezik. Külön is kiemeli az ügyészség jellemző feladatát: a nyomo­zás törvényessége feletti felügyeletet és a vád képviseletét a bírósági eljárásban (51. §.(2) bek.).' A javaslat emellett megfogalmazza az ügyészségnek a törvényesség biztosítá- . f­sával kapcsolatos általános jellegű feladatkörét is: az ügyészségnek közre kell mű­ködnie abban, hogy az állami, a társadalmi és a szövetkezeti szervek, valamint az állampolgárok megtartsák és megtartassák a törvényeket (51. § (3) bek.). ""V 11. f e j e z e t Az állampolgárok alapvető jogai és kötelességei 1. A társadalom fejlődésével összhangban a javaslat általános állampolgári jogként szabályozza azokat a jogokat, amelyeket jelenlegi alkotmányunk mint a

Next

/
Thumbnails
Contents