Országgyűlési irományok, 1971. I. kötet • 1-63. sz.
1971-15 • Törvényjavaslat az 1949. évi XX. törvény módosításáról, és a Magyar Népköztársaság Alkotmányának egységes szövegéről
121 Indokolás az 1949. évi XX. törvény módosításáról, és a Magyar Népköztársaság Alkotmányának egységes szövegéről ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS Az Országgyűlés 1949-ben alkotta meg alaptörvényünket, a Magyar Népköztársaság Alkotmányát, népünk nagy történelmi vívmányát. Alkotmányunk a szocialista építés kezdeti viszonyai között fogalmazta meg és rögzítette törvényben a dolgozó nép hatalmát, összegezte az elért eredményeket, s főbb vonásaiban kijelölte a társadalmi fejlődés irányát. Hazánk elindult a szocializmus építésének útján. Az alkotmány elfogadása óta csaknem negyedszázad teltei. Ez alatt az idő alatt gyökeres változások történtek társadalmunk politikai, gazdasági és kulturális életében. a) Alkotmányunk — a megalkotása idején fennállott viszonyoknak megfelelően — csak programként tartalmazhatta a tőkés elemeknek a gazdasági életből való kiszorítását, a mezőgazdaság szocialista átalakítását és a népgazdaság szocialista rendjének kiépítését. Az alkotmány megalkotása óta a népgazdaság minden területén végbement a szocialista átalakulás. A mezőgazdaság szocialista átszervezésével az egész gazdaságban uralkodóvá váltak és megszilárdultak a szocialista termelési viszonyok. Gazdadasági rendünk alapja ma a termelési eszközök osztatlan társadalmi tulajdona. b) Alkotmányunk a termelési viszonyok akkori jellegének megfelelően fogalmazta meg társadalmunk osztályviszonyait; számolt még a kizsákmányoló osztályok létével, de feladatként jelölte meg fokozatos megszüntetésüket. A szocialista termelési viszonyok uralkodóvá válásával gyökeresen megváltoztak társadalmunk osztály viszonyai. Megszüntettük a kizsákmányoló osztályokat. Társadalmunkat ma olyan osztályok és rétegek alkotják, amelyeknek alapvető érdekei azonosak. Ez kedvező feltételeket teremt a szocialista népi-nemzeti egység további erősítésére. A munkásosztály a társadalom elismert ^ezető ereje. A mezőgazdaság szocialista átszervezésével átalakult társadalmunknak másik alapvető osztálya, a parasztság is, létrejött az egységes termelőszövetkezeti paraszti osztály. A falu szocialista átalakulása következtében új tartalmat kapott ós megerősödött a munkás-paraszt szövetség, államunknak, szocialista rendünknek politikai alapja. A tudomány, a technika, valamint a kultúra fejlődésével megnövekedett az értelmiség társadalmi szerepe, megváltozott az összetétele. Ma az értelmiség a munkásosztállyal és a termelőszövetkezeti parasztsággal együtt dolgozik a szocializmus teljes felépítéséért.