Országgyűlési irományok, 1967. I. kötet • 1-61. sz.
1967-15 • Törvényjavaslat a szabálysértésekről
180 (2) Az ismeretlen helyen tartózkodó elkövető tartózkodási helyének megállapítása céljából a lakcímhivatalt vagy az elkövető utolsó lakóhelye szerint illetékes rendőri szervet kell megkeresni. Ez a szükséges tájékoztatást köteles haladéktalanul megadni. (3) Ha adat van arra, hogy az elkövetőt diplomáciai vagy egyéb személyes mentesség illeti meg, a szabálysértési hatóság a felügyeletét ellátó miniszterhez (országos hatáskörű szervhez) terjeszti fel az ügyet. A további eljárásról a miniszter (az országos hatáskörű szerv) a külügyminiszterrel egyetértésben dönt. 44. § (1) A szabálysértési hatóság a tulajdon elleni szabálysértés, továbbá az orgazdaság felderítése érdekében a rendőrség közreműködését veheti igényhp (2) Az (1) bekezdésben említett, valamint a rendőrségi hatáskörbe tartozó szabálysértések felderítése során a rendőrség gondoskodik az elkövető kilétének megállapításáról, az elkövető és a tanúk kikérdezéséről, a tárgyi bizonyítékok megszerzéséről és az eljárás eredményességét szolgáló körülmények feltárásáról. A rendőrség a helyszínt megszemlélheti, helyiségellenőrzést és személymotozást végezhet, szakértő közreműködését veheti igénybe, a szabálysértés gyanúja esetén pedig az elkövetőt — személyazonosságának megállapítása és a bizonyítékok megszerzése céljából, továbbá ha a szabálysértést felszólítás ellenére nem hagyja abba — feltartóztathatja, előállíthatja és huszonnégy órai időtartamra őrizetbe veheti. (3) A rendőrség bármely szabálysértés megelőzése érdekében megteheti a szükséges intézkedést. Lefoglalás 45. § (1) A szabálysértési hatóság lefoglalhatja azt a dolgot, amely bizonyítékul szolgál, vagy elkobzás alá eshet. (2) Postai küldeményeket és táviratokat — amíg azokat a címzettnek nem kézbesítették — csak az ügyész írásbeli határozata alapján lehet lefoglalni. A határozat kiadásáig csupán visszatartásuk iránt lehet intézkedni. (s) Ha a szabálysértést elkövető külföldi az előreláthatólag kiszabásra kerülő pénzbírság és az eljárási költség fedezéséhez szükséges összeget nem helyezi letétbe, a szabálysértési hatóság az összeg erejéig az elkövető vagyontárgyait — a nélkülözhetetlen vagyontárgyak kivételével — lefoglalhatja. ( 4) A szabálysértési hatóság köteles a lefoglalt dolog őrzéséről gondoskodni. Ha a dolog használatához a tulajdonosnak (használónak) különös érdeke fűződik, az (1) bekezdés alapján lefoglalt dolgot kivételesen az őrizetére lehet bízni. (5) Az elkobzás alá eső, gyorsan romló dolgot a lefoglalás után azonnal értékesíteni kell, és a befolyt ellenértéket letétbe kell helyezni. (0) Ha a további eljárás érdekében már nincs rá szükség, a lefoglalást meg kell szüntetni. Ilyenkor a dolgot, illetőleg az értékesített dolog ellenértékét vissza kell adni a jogosultnak. Áttétel 46. § (1) Ha az eljárás alapjául szolgáló cselekmény elbírálására más szerv jogosult, a szabálysértési hatóság az ügyet ehhez haladéktalanul átteszi. (2) Az eljárásra a 39. vagy a 40. § szerint illetékes szabálysértési hatóság az ügyet átteheti az ott felsorolt más szabálysértési hatósághoz, ha ezt az eljárás gyorsabb és eredményesebb lefolytatása indokolja. 47. § (1) Az olyan szabálysértés miatt indult ügyet, amelyet az állami szervvel, társadalmi szervezettel vagy szövetkezettel munkaviszonyban álló személy a munkaviszonyával összefüggésben, a szövetkezet tagja pedig a