Országgyűlési irományok, 1967. I. kötet • 1-61. sz.

1967-15 • Törvényjavaslat a szabálysértésekről

176 b) amelyet az elkövető a szabálysér­tés elkövetéséért kapott. (2) El kell, illetőleg el lehet kobozni azt a dolgot, amelynek elkobzását a szabálysértést meghatározó külön jog­szabály kötelezővé, illetőleg lehetővé teszi, feltéve hogy az elkobzás nem okoz aránytalanul súlyos hátrányt. (3) Az elkobzásnak — az (1) és (2) bekezdés szerint — akkor is helye van, ha az elkövető felelősségre nem von­ható, vagy a felelősségre vonást eljárási akadály kizárja. (4) Az elkobzás más (természetes vagy jogi) személy jogát nem sértheti. A határozat nyilvános közzététele 22. § Pénzbírság vagy elzárás alkal­mazása esetében el lehet rendelni a jog­erős határozatnak meghatározott kör­ben (munkahely, lakóház, kisebb tele­pülés közössége előtt) való közzététe­lét, ha — az elkövetett szabálysértés súlyára és jellegére, valamint az elkö­vető személyére tekintettel — alaposan lehet következtetni arra, hogy a nyil­vános közzététel fokozott nevelő ha­tást vált ki. A büntetés kiszabása 23. § (1) A büntetést — a jogszabály­ban megállapított keretek között — úgy kell kiszabni, hogy igazodjék a cselekmény súlyához és az elkövető személyi körülményeihez. (2) Ha az elkövető ellen ugyanannál a szabálysértési hatóságnál több sza­bálysértési eljárás indult, valamennyi szabálysértést egy eljárásban kell elbí­rálni, és azok miatt egy büntetést kell megállapítani. Ebben az esetben az elbírált legsúlyosabb szabálysértésre megállapított büntetés felső határa szabható ki. (3) Ha ugyanazt a személyt több pénzügyi, vám- vagy devizaszabály­sértés miatt egy eljárásban vonják felelősségre, a pénzbírságot minden egyes szabálysértés miatt külön-külön kell megállapítani, de egyösszegben kell kiszabni. Ilyen esetben az egyösz­szegben kiszabott pénzbírság az ötezer forintot meghaladhatja. Az előzetes fogvatartás beszámítása 24. § (1) A kiszabott elzárás tarta­mába az előzetes fogvatartás idejét tel­jes egészében be kell számítani. (2) Az előzetes fogvatartással — a 18. § (3) bekezdésében foglalt átszámítás szerint — a megfelelő összeg erejéig a pénzbírságot lerovottnak kell nyil­vánítani. A büntetés elévülése 25. § (1) Nem lehet végrehajtani a büntetést, ha a határozat jogerőre emelkedésétől egy év eltelt. Az elévü­lési időbe azonban nem számít be a ha­lasztás és a részletfizetésre engedélye­zett idő. (2) A végrehajtás iránt tett intézke­dés az elévülést félbeszakítja. A félbe­szakítás napjával az elévülés határ­ideje ismét elkezdődik. A határozat jogerőre emelkedésétől számított két év elteltével azonban végrehajtásnak nincs helye. Mentesülés a hátrányos jogkövetkezmények alól 26. § Az olyan hátrányos jogkövet­kezmények alól, amelyeket egyéb jog­szabályok fűznek a szabálysértés miatt történt felelősségre vonáshoz, az elkö­vető a büntetést kiszabó határozat jog­erőre emelkedésétől számított két év után mentesül. A fiatalkorűakra és a katonákra vonatkozó különleges rendelkezések 27. § (1) Ha a szabálysértést olyan fiatalkorú követte el, aki tanköteles

Next

/
Thumbnails
Contents