Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.
1958-26 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről
114 mint a büntethetőség elévülésére. Erre az elvi alapra helyezkedik a javaslat is. Ami a főbüntetéseket illeti, a javaslat szabályozása részben enyhébb, részben szigorúbb a mainál. Pl. jelenleg tíz év alatt évül el a tiz évi börtön, a javaslat szerint ellenben tizenöt év alatt. Másfelől a pénzbüntetés jelenleg öt év alatt évül el, a javaslat szerint pedig már három év alatt. Természetesen új a javító-nevelő munka elévüléséről szóló rendelkezés; az e) pont értelmében a javítónevelő munka elévülési ideje is három év. A pénzmellékbüntetés elévülési határideje három év. Az 59. íj-hoz Az elévülési határidő számításáról rendelkező 59. § lényegileg egyezik a Btáé. 24. §-ávál. Különbség- mindössze a pénzmellékbüntetés vonatkozásában van. A hatályos rendelkezés szerint a pénzmellékbüntetés a főbüntetéssel együtt évül el [Btáé. 23. § (3) bek.]. Ez a szabályozás a gyakorlatban nem vált be. Az a megoldás célszerű, amely lehetővé teszi, hogy a pénzmellékbüntetés a főbüntetés kiállása után — bizonyos ideig — végrehajtható legyen. Ezért a javaslat szerint a pénzmellékbüntetés elévülési határideje három év, amely határidő azonban a szabadságvesztés kiállásának, illetőleg végrehajthatósága megszűnésének napján kezdődik. II. CÍM Az intézkedések 1 A eíin alatt a javaslat négy intézkedést szabályoz, nevezetesen a figyelmeztetést, a kényszergyógykezelést, a kényszerelyonó-kezelést és az elkobzást. A figyelmeztetés A 60. §-hőz 1. A bűntett társadalomra veszélyes cselekmény. A törvényhozó azonban nem nyilvánít bűntetté minden társadalomra veszélyes cselekményt. A szabálysértést, a fegyelmi vétséget megvalósító cselekményekhez, amelyek a társadalmi együttélés szabályait kisebb fokban sértik, nem fűződnek büntetőjogi következmények. A törvényhozó ugyanis csak akkor nyúl a büntetőjog eszközeihez, ha a cselekmény olyan súlyos, hogy elkövetőjével szemben kívánatos, sőt szükséges valamilyen szigorúbb eszköz igénybe vétele. Ilyen eszköz a büntetőjogi értelemben vett büntetés. Ha a törvényhozó büntetéssel fenyeget egy cselekményt, az egyúttal állásfoglalás abban, hogy a kérdéses magatartás nem csekély fokban, hanem jelentékenyebb mértékben veszélyes a társadalomra. Csakhogy a törvényhozó elvont, általánosított cselekményt helyez büntetés alá, s erre érvényes értékítélete. A felmerülő tényleges eset eltérhet az általánostól, veszélyessége alul maradhat annak a szintnek, amelynél büntetés alkalmazása indokolt. Ez annál inkább előadódhat, mert hisz _ mint arról korábban már szó volt - a társadalomra veszélyesség foka nem állandó, változatlan mércéje a cselekménynek, hanem maga is időnként változásnak van kitéve. Ilyen körülmények között felmerül a kérdés, mi a teendő akkor, ha az adott cselekmény a külső ismérvek szempontjából beleillik ugyan a törvényhozó által elvontan körülírt tényállásba, Valójában azonban olyan mértékben nem veszélyes a társadalomra, hogy elkövetőjét indokolt legyen megbüntetni. Több megoldás képzelhető el. Van olyan törvénykönyv (pl. szovjet ), mely szerint az említett cselekmény nem bűntett. Ehhez képest a bűntett fogalommeghatározása után külön rendelkezés kinyilvánítja, hogy a kérdéses tevékenység vagy mulasztás nem bűncselekmény. Más kódex (pl. a bolgár) büntethetőséget kizáró oknak fogja fel a társadalomra veszélyesség jelentéktelenségét. A Btá. nem tagadja a szóban levő cselekmények bűntetti jellegét, csupán lehetővé teszi a bűnösség megállapításának és a büntetés kiszabásának a mellőzését (Btá. 56. §). A javaslat arra az esetre, amikor a cselekmény nem tekinthető ugyan a társadalomra veszélytelennek, veszélyessége azonban olyan csekély, hogy elkövetőjét szükségtelen megbüntetni, magáévá teszi a Btá. felfogását annyiban, hogy bűntettnek tekinti a kérdéses cselekményt. Nem kétséges ugyanis, hogy az tényállásszerű, s ha kisebb fokban is, de veszélyes a társadalomra. De éppen ezért nem elég lehetővé tenni a büntetés mellőzését, miként a Btá., hanem ezen felül biztosítani kell, hogy a bíróság, illetőleg a nyomozó hatóság rosszallását fejezze ki az elkövetővel szemben. Erre szolgál a figyelmeztetés intézménye. A bíróságok'-és a bűnüldöző szervek valójában eddig is többnyire figyelmeztetésben részesítették azokat, akiknek javára alkalmazták a Btá. 56. §-át. Ez a gyakorlat kézzelfoghatóan utal arra, hogy itt olyan esetekről van szó, amikor helyénvaló valamilyen erkölcsi rosszallás kifejezésre juttatása. Ennek legcélszerűbb formája a figyelmeztetés. Ezért a javaslat helyesnek tartja ennek a nevelő jellegű intézkedésnek a törvénybe iktatását. A mondottakból következik, hogy a figyelmeztetés nem büntetés. Alkalmazásának egyenesen feltétele, hogy a legenyhébb büntetés kiszabása is szükségtelen legyen. A figyelmeztetés olyan intézkedés, amelyet a társadalomra csekély mértékben veszélyes cselekmények elkövetőivel szemben kell alkalmazni, kifejezésre juttatva ezáltal azt, hogy szükségtelen a büntetés, a cselekmény azonban bűntett, s éppen ezért elkövetője rosszallást érdemel. 2. A 60. §-ból kitfinőleg a büntetés akkor szükségtelen, ha a cselekmény és az elkövető egyaránt csekély fokban veszélyes a társadalomra. Ebben a megfogalmazásban a cselekmény és az elkövető összekapcsolásán van a hangsúly. A Btá. 56. §-a
