Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.
1958-26 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről
J -J S. 'S-hoz A javaslat a szabadságvesztésnek két végrehajtási módját különbözteti meg. Ezek: a biirtön és a b ü n te t és végre h a j t á si munkahely. Itt elsősorban azt kell hangsúlyozni, hogy nem különböző büntetési nemekről van szó, hanem egy büntetési nemnek, a szabadságvesztésnek kétféle végrehajtási módjáról. Az egyes bűncselekményekre a Különös Részben megállapított büntetési nem mindig szabadságvesztés. Ehhez képest az ítéletben is szabadságvesztést kell kiszabnia a bíróságnak. Ennek végrehajtása azután vagy börtönben vagy büntetésvégrehajtási munkahelyen történik. Arra nézve, hogy a szabadságvesztést milyen esetben hajtják végre börtönben, illetőleg büntetés- végrehajtási munkahelyen, a javaslat nem tartalmaz rendelkezést. A büntetésvégrehajtási szabályok fogják rendezni ezt a kérdést. A javaslat a végrehajtásnak csupán legfontosabb elveit rögzíti. Ezek pedig a következők: A szabadságvesztésre elítélt köteles dolgozni, függetlenül attól, hogy büntetését börtönben, vagy büntetésvégrehajtási munkahelyen hajtják-e végre. — Az elítéltet munkájáért díjazás illeti. — A börtön rendje súlyosabb, mint a büntetésvégrehajtási munkahely rendje. A W. i}-hoz 1. A Bpné. 33. §-a szerint: A három hónapot meghaladó börtönre ítéltet a belügyminiszter feltételes szabadságra bocsáthatja, ha a) büntetésének háromnegyed részét már kitöltötte, és b) büntetésének végrehajtása alatt a részére kijelölt munkát pontosan elvégezte, kifogástalan magaviseletét tanúsított, és a kedvezmény megadása a társadalom védelme szempontjából nem mutatkozik veszélyesnek. Ma ez a feltételes szabadságra bocsátás általános szabálya. A Bpné. azonban egy kivételes Rendelkezést is megállapít. Nevezetesen: az egÿéb feltételek fennállása esetén az elítéltet kivételesen már büntetése felének kitöltése után feltételes szabadságra lehet bocsátani, ha büntetésének végrehajtása alatt a munkában rendkívüli kimagasló teljesítményt ért el. Egyáltalán nem lehet feltételes szabadságra bocsátani azt, akit az ország területéről való kiutasításra ítéltek. 2. A javaslat a bíróság hatáskörébe utalja a feltételes szabadságra bocsátás kérdésében való döntést, mert: a feltételes szabadságra bocsátás lényegileg a bíróság által kiszabott büntetéssel járó szabadság- elvonás megrövidítését jelenti, olyan esetekben, amikor alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető. Minthogy a büntetést mindenkor a bíróság állapítja meg, a bíróság által meghatározott szabadságkorlátozás tartamának a megrövidítésére is a bíróság a leghivatottabb szerv. 3. A feltételes szabadságra bocsátásnak a javaslat szerint akkor van helye, ,.ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadság- elvonás nélkül is elérhető.” A feltételes szabadság intézménye a gyakorlatban bevált. Elenyészően csekély az olyan elítéltek száma, akiken a feltételes szabadságra bocsátás után a büntetés hátralevő' részét végre kell hajtani. Az is általános tapasztalat, hogy a feltételes szabadság lehetősége rendkívül ösztönző- leg'-hat az elítéltek magatartására, s így nevelésük egyik fontos eszköze. A feltételes szabadságra bocsátás azonban egyúttal büntetőpolitikai eszköz is, amelyet akkor és annyiban szabad igénybe venni, amikor és amennyiben a mindenkori jog- politikai követelmények azt indokolttá teszik. Ezt fejezi ki az (1) bekezdésnek idézett része, amikor a büntetés céljának eléréséről beszél. Ti. a büntetés célja az általános megelőzés mellett a társadalom védelme is (34. §). Tehát nyilvánvaló, hogy adott esetben az egyébként kifogástalan magatartást tanúsító elítéltet sem lehet feltételes szabadságra bocsátani, mert ez nem szolgálná a társadalom védelmét, az általános visszatartást. 4. A szabadságvesztésre ítéltek a nevelés szempontjából nem egyformák. Más megítélés alá esnek azok, akiken először hajtanak végre ilyen büntetést, s akiknél viszonylag gyorsan érvényesülhet a szabadságvesztés kedvező hatása. Mi sem természetesebb, bogy az elítélteknek ezt a csoportját lehet a legnagyobb kedvezményben részesíteni, s viszonylag a leghamarabb feltételes szabadságra bocsátani. Az elítélteknek ez a kategóriája a javaslat szerint a büntetés kétharmad részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható. Az általános tapasztalat azt igazolja, hogy a szabadság- vesztés kétharmadának letöltésével az elítéltek egy jelentős részénél már számolni lehet azzal, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető. Magától értetődik azonban, hogy amennyiben az elítélt csak később felel meg ennek a feltevésnek, büntetése kétharmad részének letöltését követő későbbi időpontban is sor kerülhet a feltételes szabadságra bocsátásra. A javaslat ezért iktatja az (1) bekezdés szövegébe a „legalább” szót, amely világosan utal arra, hogy pl. a büntetés háromnegyed részének kiállásakor is helye lehet feltételes szabadságra bocsátásnak. 5. Az elítéltek egy másik csoportján már nem először hajtanak végre szabadságvesztést. Ok egyízben már állottak ki ilyen büntetést, ennek ellenére újból összeütközésbe kerültek a büntető törvénnyel, méghozzá úgy, hogy ismét szabadságvesztést kell elszenvedniük. A javaslat a nevelhetőség különbözősége, alapján az ily elítélteknél tovább differenciál. Ha ugyanis a megelőző elítélés alapja gondatlan bűncselekmény volt, az elítélt a büntetés kétharmad részének a letöltésével fel
