Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.
1958-26 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről
99 többnyire csak összetételben és nem egymagában használja az előbbit. Annak megállapításánál, hogy a jogtalan támadás elhárításához szükséges volt-e valamely bűncselekmény tényállását megvalósító, eljárásra, egyrészt azt kell vizsgálni, hogy a támadást csak ily cselekmény elkövetése útján lehetett-e elhárítani (szükségesség), másrészt pedig azt, hogy az elhárítás céljából elkövetett cselekmény nem idéz-e elő nagyobb sérelmet, mint amilyent előidézett volna az elhárítani kívánt támadás (arányosság). Az állandó bírói gyakorlat helyes elvi állásfoglalása szerint a védekezés jogával nem szabad visszaélni. És éppen ezért van nagy jelentősége az arányosság követelményének is. A jogos védelem nem adhat jogot a végnélküli sértésekre. Ha a védekező túlment a szükségesség határán, pl. areulütés ellen a támadó lelövésével védekezik, e túllépésért felelősség terheli. Ezt fejezi ki a (3) bekezdésbe felvett rendelkezés az elhárítás szükséges mértékének a túllépéséről. A (2) és a (3) bekezdés egybevetése alapján nem kétséges, hogy a javaslat a szükségesség fogalmát tágan értelmezi. Érti ez alatt az arányosság követelményét is. Az arányosság annyit jelent, hogy kisebb sértés ellen ne vegyünk igénybe aránytalanul nagyobb jogtárgysértést. A* Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint az élet ellen irányuló támadás esetében az arányosság kérdésé fel sem merül (L. B. Bűnt. Koll., 63. B. H. III.-5.). A személy ellen irányuló egyéb és a javak ellen irányuló támadásoknál azonban már különös jelentőséget nyer az arányosság kérdésének a vizsgálata. Ha e támadások és a védekezés között feltűnő aránytalanság mutatkozik, a védelmi cselekmény szükségessége el nem ismerhető (B. H. 304. szám). Nyilvánvaló, hogy e határ pontos megállapítása és megtartása alig lehetséges. Ezért van szükség a (3) bekezdésre, amely az elhárítás szükséges mértékének a túllépéséről rendelkezik. 3. A (3) bekezdésben megfogalmazott szabály részben új. A Btá. 15. §-ának (2) bekezdése értelmében „nem büntethető a cselekmény akkor sem, ha az elkövető a védelem szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl”. A Legfelsőbb Bíróság irányítása szerint a menthető felindulásból való túllépés megállapításához nem elég az a szubjektív körülmény, hogy a felindulást kiváltó ok nem róható az elkövető terhére, más szóval nem elég az, hogy a sértettnek vagy másnak jogellenes magatartása váltotta ki a felindulást. A felindulásnak nemcsak szub- jektíve kell menthetőnek lennie, hanem a büntethetőséget kizáró túllépésnek szubjektív elemén kívül fenn kell állnia annak az objektív körülménynek is, hogy a túllépésnek a módja és mérve is az adott helyzetben menthető legyen, a menthető felindulással arányosságot mutasson (B. 1275/1952. sz. törvényességi határozat). Egy másik határozat a következőket mondja: A sértett támadása a vádlott életét nem fenyegette. A sértett esetleges újabb, komoly következményekkel nem fenyegető ütésének az elhárításához semmi esetre sem volt szükség arra, hogy a vádlott a kaszát a sértett életének a kioltását eredményező módon használja. A vádlott tehát túllépte a védelem szükséges mértékét. A túllépés a sértett részéről a vádlottat ért jogtalan bántalmazás által kiváltott felindulás hatása alatt történt ugyan, azonban a Btá. 15. §-a (2) bekezdésének alkalmazását kizárja az a körülmény, hogy a felindulás, valamint a túllépés mérve és módja között feltűnő aránytalanság mutatkozik (B. H. 1414. szám). Ezek az Ítéletek arra vallanak, hogy a bírói gyakorlat azt is vizsgálja, arányban áll-e az ijedtség vagy felindulás a túllépésként jelentkező védekezés'mértékével. De az idézett bírói határozatok azt is illusztrálják, hogy ebben a kérdésben csak in concreto lehet helyesen állást foglalni. S ebben az állásfoglalásban hátrányosan befolyásolja a bírót, hogy jelenleg csupán felmentés és súlyos büntetés között választhat. Ha ugyanis nem állapítja meg, hogy a túllépés objektíve is arányos volt, rendszerint súlyos bűntett miatt (emberölés) kénytelen volt a vádlottat?., elítélni. Ez a szabály azonban nem jó, mert’' határesetekről van szó. Éppen ezért indokolatlan a bíróság kezének a megkötése. Lehetővé kell tenni számára, hogy a büntetést korlátlanul enyhíthesse. Ennek megfelelően a javaslat — attól függően, hogy az elhárítás szükséges mértékének felismerésére vonatkozó képesség teljesen kizárt vagy csupán korlátozott volt-e — büntetlenséget, illetőleg korlátlan enyhítést biztosít arra az esetre, ha a jogosan védekező ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl az elhárítás szükséges mértékét. Ez a megoldás helyesebb a mainál azért is, mert ily módon összhangba kerül az itt tárgyalt rendelkezés az elmebetegségről, a gyengeelméjűségről és a tudatzavarról, továbbá a kényszerről és a fenyegetésről szóló szabályozással. 4. A jogos védelem mértékének büntetlen túllépéséről szóló rendelkezést — a Btá-hoz hasonlóan — a javaslat is a jogos védelmet tárgyaló §-ban helyezi el, annak ellenére, hogy a két büntethetőséget kizáró ok jogi természete különböző. Helytelen lenne ugyanis — merőben elméleti értékű distinkció méltánylása végett — az eddigi rendszertől eltérni. A végszükség A 26. §-hoz 1. A végszükség esete két jogilag védett érdeknek az összeütközése, amennyiben az egyiknek a védelmét a másiknak a megsértése révén lehet megvalósítani. Ebből a szempontból a végszükség
