Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.
1958-26 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről
97 követett cselekménynek olyan büntetőjogi következményeket tulajdonítanak, mintha az elkövető józanul, alkoholtól nem befolyásoltan cselekedett volna. Más kódexek külön bűntettet iktatnak a büntető törvénykönyvbe, s ez a rendelkezés büntetés alá helyezi a lerészegedést akár további feltételtől függetlenül, akár pedig csak akkor, ha valaki részeg állapotban olyan cselekményt követ el, amely egyébként megvalósítja valamely bűntett törvényi tényállását. Az alkoholizmus hatása a bűnözésre rendkívül nagy, s ez ellen a társadalom jól felfogott érdekében a büntetőjognak is fel kell vennie a küzdelmet, méghozzá olyan eszközökkel, amelyek a leghatásosabbnak látszanak. A társadalmi élet minden vonalán erőteljes küzdelem van kibontakozóban az alkoholizmus ellen, bár ez nálunk távolról sem jelentkezik olyan veszedelmes méretekben, mint egyes m;js államokban. Ennek ellenére tervszerű, összehangolt intézkedésekre van ebben a vonatkozásban szükség. Ilyen körülmények között a Büntető Törvénykönyv sem ragaszkodhat a régi fegyverekhez, különösen akkor, ha kiderül, hogy azok nem voltak eléggé hatásosak. E megfontolások alapján a javaslat a hatályos jognál szigorúbb álláspontra helyezkedik az ittasság büntetőjogi értékelésében. 2. A rendelkezés csak az önhibából eredő ittas vagy bódult állapotot rekeszti ki a 21. § hatálya alól. Azokban az egészen ritka, kivételes esetekben tehát, amikor valaki nem tehet arról, hogy leittasodott, alkalmazhatók a 21. §-ban foglalt felelősséget kizáró vagy csökkentő rendelkezések. Természetesen az adott ügy ismeretében lehet csak állást foglalni abban a kérdésben, hogy mikor vétlen valaki a leittasodásban. Nyilván nem vonhatók ide azok az esetek, amikor az alkoholfogyasztást a hangulat fokozásával stb. indokolják. E § kapcsán utalni kell arra is, hogy az elme- betegségig fokozódó alkoholos állapot szintén nem esik a 22. § hatálya alá. Tehát az elmebetegség kizárja vagy csökkenti az elkövető büntetőjogi felelősségét függetlenül attól, hogy az a mértéktelen alkoholfogyasztás következménye-e vagy sem. Végül megjegyzendő, hogy a 22. § szükségtelenné teszi az actio libera in causa esetének szabályozását, amelyet jelenleg a Btá. 10. §-ának (4) bekezdése tartalmaz. Ez az eset ugyanis gyakorlatilag csak ittassággal kapcsolatban vetődhet fel, s az ittasságra vonatkozó általános rendelkezés átfogja a célzatos leittasodást is. A kényszer és a fenyegetés A 23. §-hoz l. A 23. § a kényszerrel és a fenyegetéssel foglalkozik. A kényszer olyan leküzdhetetlen erő (vi,s absoluta), amely kizárja magát az akaratképződést. A Legfelsőbb Bíróság a fizikai erőszakot tekinti kényszernek. S minthogy e tekintetben a bírói gyakorlat egyértelmű, felesleges a kényszer fogalmát meghatározni. 2. A fenyegetés lelki vagy erkölcsi kényszer (vis compulsiva); annak kifejezésre juttatása valakivel szemben, hogy az illetőnek valamilyen hátrányt kell elszenvednie abban az esetben, ha akaratát nem veti alá a fenyegető akaratának. A kilátásba helyezett hátrány súlya, nemkülönben a megfenyegetettre ezzel gyakorolt hatás különböző lehet. Ehhez képest az eseteknek egész széles skáláját kellene ide vonni; egyebek között olyaú eseteket is, amelyekben indokolt a büntetőjogi felelősségrevonás. A bírói gyakorlat csak az olyan lelki ráhatást tekinti fenyegetésnek, amely komoly félelmet kelt a címzettben. Ennek tárgyi előfeltétele pedig az, hogy a kilátásba helyezett hátrány súlyos legyen. 8 minthogy a fenyegetés fogalommeghatározása tekintetében nem alakult ki következetesen egyértelmű gyakorlat, a javaslat külön meghatározza annak fogalmát (115. §). Eszerint fenyegetés alatt olyan súlyos hátrány kilátásba helyezését kell érteni, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. Említést érdemel az is, hogy a Legfelsőbb Bíróság helyes gyakorlata szerint a gyilkossággal, súlyos testi sértéssel, gyújtogatással vagy más súlyos vagyoni kár okozásával való fenyegetés nemcsak ily tartalmú nyilatkozatokkal, hanem a fenyegetés tartalmát megvalósítani alkalmas konkrét tényekkel és szándékosan ily célból teremtett helyzetekkel szavak nélkül is kifejezhető (L. B. elvi tan. 12.850/1950. VII. 17.). 3. A javaslat változatlanul fenntartja a Btá- nak azt a rendelkezését, amely szerint ,,ha az elkövetőt a kényszer vagy a fenyegetés csupán korlátozta az akaratának megfelelő magatartásban, büntetését korlátlanul enyhíteni lehet”. (Lásd a Btá, 10. § (3) bekezdését.) 4. Ezzel szemben ehelyütt sem veszi át a javaslat a hatályos törvénynek az actio libera in causa esetére vonatkozó szabályát. A Btá. 10. §-ának'(4) bekezdése szerint „a kényszernek és a fenyegetésnek a büntethetőséget kizáró, illetőleg a felelősséget korlátozó rendelkezései nem alkalmazhatók annak a javára, aki maga idézte elő helyzetét abból a célból, hogy a bűntettet elkövesse”. Ennek a rendelkezésnek az alkalmazására még nem került sor. A magyar judikaturában nem ismeretes olyan eset, amelyet ide sorolhatnánk. A 24. §-koz 1. A jogtudományban uralkodó felfogás szerint a tévedés kétféle: ténybeli és jogi. Hatályos törvényünk szerint a ténybeli tévedés kizárja a büntetőjogi felel ősségrevonást. A Btá. 13. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyanis „nem róható az elkövető terhére az olyan tény,* amelyről az elkövetéskor nem volt tudomása”.
