Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.
1958-23 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság oktatási rendszeréről
17 a javaslat 34. §-ában nyer törvényi megszövegezést. A javaslat korábbi rendelkezései rámutattak arra, hogy az általános iskola után középfokú iskolában, a középfokú iskola után pedig felsőoktatási intézményben lehet a tanulmányokat folytatni. Ezt a rendelkezést e § a továbbképző iskolára, a szakmunkás-tanuló iskolára, illetőleg a felsőfokú technikumra és a felsőfokú intézetre vonatkozó rendelkezéssel egészíti ki úgy, hogy az ott eltöltött tanulmányi idő beszámítását is lehetővé teszi. Hatálybaléptető rendelkezések (A 35. §-hoz) A kihirdetése napján hatálybalépő törvény rendelkezései a végrehajtására vonatkozó jogszabályok révén valósulnak meg. A végrehajtás ütemének a javaslat szerint a népgazdasági tervek és a költségvetésnyújtotta keretekhez kell igazodnia. Bár a javaslat a technikumokat a középfokú oktatási intézmények között említi meg, mégis a jövő perspektívája e technikumoknak részben felsőfokú technikumokká, részben pedig szakközépiskolákká való átalakítása. Ezt juttatja kifejezésre a (2) bekezdés. A középfokú technikumok átalakulása azonban hosszú folyamat, amelynek végrehajtása nincs határidőhöz kötve. Az átalakítás ütemét a népgazdaság szakemberszükségletén kívül számos egyéb tényező is befolyásolja, így például az, hogy a felsőfokú technikusképzés megvalósulásával a középiskolai férőhelyek száma ne csökkenjen. Az átalakításra vonatkozó intézkedések megtétele, így különösen az átalakítás ütemének megállapítása a javaslat szerint a Kormány feladata. A (3) bekezdés megállapítja, hogy a törvény kihirdetésével milyen rendelkezések vesztik hatályukat és a törvény végrehajtási rendeleteinek megalkotásáig fenntartja azoknak a jogszabályoknak hatályát, amelyeknek alkalmazására az átmeneti időben szükség van. Budapest, 1961. szeptember 23. Kádár János s. k., a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke