Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.

1958-23 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság oktatási rendszeréről

170 14 intézmények feladata mindemellett nemcsak hallgatóik tudományos előkészítése, hanem az is, hogy számos vonatkozásban közreműködjenek a már vázolt szerve­zett tudósképzésben. Erre a javaslat 22. §-a is utal. (A 20. §-hoz) A 20. § (i)—(4) bekezdése külön-külön határozza meg a felsőoktatási intéz­mények egyes típusainak az általános oktatási célon belül mutatkozó szűkebb képzési feladatait. Kiemelésre csak az szorul, hogy az (1) bekezdés külön felső­oktatási típusként rendszeresíti a technikusok felsőfokú képzésére létesülő új intéz­ményeket, amelyeket egy-két területen a Kormány már bevezetett, minthogy a középfokú technikusképzés bizonyos szakágakban az e téren megkívánt magasabb igényeket nem tudja kielégíteni. Ezzel a javaslat a népgazdaság állandóan fokozódó igényeinek megfelelően intézményes lehetőséget ad a technikusok felsőfokú kép­zésére. Ennek az újtípusú felsőfokú oktatási intézménynek a jelentőségét aláhúz­zák a javaslatnak azok a rendelkezései, amelyek biztosítják, hogy szakmunkások középiskolai végzettség nélkül is felvehetők (21. § b) pont), és hogy az itt töltött tanulmányi idő egyetemi továbbtanulás esetén beszámítható. (34. § (1) bek.) (A 21. §-hoz) A 19. § indokolása rámutatott arra, hogy a felsőoktatási intézmények első­sorban gyakorlati képzést nyújtanak. A 21. § aj pontja ennek megfelelően bizto­sítja, hogy felsőfokú intézményekbe a középfokú iskolai végzettséggel rendelkező jelentkezők — a termelőmunkával való fokozott kapcsolat érdekében — általában akkor vehetők fel, ha előzetesen megfelelő gyakorlati munkában vettek részt. Külön ki kell emelni a b) pontot, amely a felsőfokú technikumi felvételt olyan szakmunkások számára is lehetővé teszi, akiknek középfokú iskolai végzettségük nincs, de szakmai tudásuk, tapasztalataik és öntevékenyen szerzett műveltségük alapján alkalmasak arra, hogy felsőfokú technikumi tanulmányokat folytassanak. Az ilyen szakmunkások a középfokú ismereti követelmények alapján meghatáro­zott felvételi vizsga sikeres letétele után nyerhetnek felvételt felsőfokú technikumba. A c) pont biztosítja, hogy a felsőoktatási intézmények hallgatói a tanulmányi idő alatt is folytassanak szakmai gyakorlatot ; a d) pont pedig az üzemek és a felsőoktatási intézmények közös feladatává teszi, hogy gondoskodjanak a gyakor­latot folytató hallgatók megfelelő munkahelyre való beosztásáról, termelőmunkájuk díjazásáról és segítsék a hallgatók szakmai és politikai fejlődését. (A 22. §-hoz) A 19. § a felsőoktatási intézmények közös oktatási-nevelési célkitűzéseit határozza meg, nem szól azonban azokról az egyéb feladatokról, amelyek a felső­oktatási intézményekre hárulnak. Ezeket a 22. § állapítja meg. Kimondja, hogy a felsőoktatási intézmények az oktató-nevelő munka mellett művelik a szakte­rületükhöz tartozó tudományágakat és ennek érdekében alap- és alkalmazott kutatásokat folytatnak. Ezzel összefüggésben rá kell mutatni arra, hogy a felső­oktatási intézmények e tudományos munkája nem öncélú, hanem annak kettős feladata van : egyfelől az oktató-nevelő munka korszerű színvonalának biztosí­tása, másfelől pedig részvétel a népgazdaság előtt álló egyes feladatok megoldásá­ban. Ez utóbbi megvalósítása érdekében a javaslat a felsőoktatási intézményeknek az üzemekkel való együttműködését kívánja meg.

Next

/
Thumbnails
Contents