Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.
1958-4 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvéről
374 pedig a késedelmi kamat (301. §) egyensúlyozza. Végül ez a megoldás van összhangban a reális teljesítés helyesen felfogott értelmével is. A bérbeadót továbbá a hátralékos bér és járulékai erejéig a 429. § alapján törvényes zálogjog illeti meg, feltéve hogy ingatlan vagy lakás bérletéről van szó, mert hiszen a bérlet más eseteiben a bérbeadónak nincs lehetősége zálogtárgyak megragadására. Jelenlegi jogunk rendelkezésein a javaslat annyiban túlmegy, hogy a lakás bérbeadója (albérletbe adója) számára — szemben a 35/1956. (IX. 30.) M. T. sz. rendelet 23. §-ában foglaltakkal — nem pusztán visszatartási jogot, hanem zálogjogot biztosít, és azt az albérletbe adó javára is kiterjeszti. A visszatartási jognak önmagában ugyanis — a tapasztalatok szerint — igen csekély gyakorlati értéke , volt a bérbeadó számára. A 429. §-nak a bérbeadó törvényes zálogjogára vonatkozó rendelkezései számos más vonatkozásban is eltérnek régebbi jogunk megoldásaitól. Korábbi jogunkban azt az 1881 : LX. tv. 72. §-a szabályozta ; bár a bírósági végrehajtásról szóló 1955: 21. tvr. az 1881 : LX. tv.-t hatályon kívül helyezte, annak anyagi jogi jellegű rendelkezései bírói gyakorlatunkban tovább élnek. Az ezekben foglalt tételektől a javaslat mindenekelőtt abban tér el, hogy a zálogjoggal biztosított követelések körét nem korlátozza a hathónapos bérösszegre. Másrészt a zálogjog csak a hátralékos, tehát már lejárt bérkövetelést biztosítja, míg az 1881 : LX. tv. bizonyos, még le nem járt bérösszegekre is kiterjesztette a zálogjogot. Ugyancsak eltér a javaslat a korábbi jogtól a zálogjog terjedelme tekintetében : a bérbeadó a zálogjogot a 429. § (s) bekezdése értelmében — a zálogjoggal való visszaélés meggátlása érdekében — csak olyan értékű zálogtárgyon gyakorolhatja, amennyi feltétlenül teljes fedezetet nyújt a hátralékos bérösszegre. Ez azt jelenti, hogy nem lehet egy viszonylag jelentéktelen bérhátralék biztosítására a bérlőnek a bérlemény területén levő összes ingóságait lefoglalni, hanem a zálogtárgyak értékének arányban kell állnia a bérlő tartozásával. A régi magyar jog ellenkező rendelkezései a gazdaságilag erősebb bérbeadót kívánták különleges védelemben részesíteni. Főleg ezzel volt magyarázható az a rendelkezés is, amely :a zálogjogot a bérlő birtokában levő minden vagyontárgyra kiterjesztette, függetlenül attól, hogy annak a bérlő tulajdonosa-e, vagy más megengedett úton került-e az hozzá (pl. haszonkölcsön, letét stb. révén). A 429. § (i) bekezdése ezzel szemben kifejezetten a bérlő vagyontárgyairól beszél. Az ellenkező megoldás a bérleti jogviszonyon kívül álló tulajdonosokra volna nagymértékben sérelmes. Megegyezik jelenlegi jogunkkal a javaslat abban, hogy a bérösszeg mellett a bérlettel kapcsolatos egyéb követeléseket is törvényes zálogjoggal biztosítja. Ilyenek a bérlő által elvállalt közterhek, a járulékok stb. Szemben korábbi jogunk álláspontjával, ugyancsak biztosítja a zálogjog a lakásbérletnél a melegvíz-szolgáltatás, központi fűtés díját, albérletnél a villanyszámlát stb. ; ezek ugyanis a bérlettel szorosan összefüggő kiadások. Nem vonható viszont ebbe a körbe a bérbeadó esetleges kártérítési követelése, kivéve a lakásbérlet esetét (35/1956. (IX. 30.) M. T. sz. r. 23. § (i) bek.). Végül külön kimondás nélkül is következik, hogy nem áll fenn törvényes zálogjog azokon a dolgokon, amelyek az 1955 : 21. tvr. 55—58. §-a értelmében a végrehajtás alól mentesek. A bérbeadó javára fennálló törvényes zálogjog csak addig érvényesül, míg a szóban forgó vagyontárgyak a bérlemény területén, illetőleg ha — az idevágó egységes gyakorlat szerint — az ahhoz tartozó udvaron, kertben, színben stb. vannak. Ha tehát azokat onnan elszállítják, a zálogjog — ha nem is szűnik meg, de mindenesetre — ún. ius dormiens-sé, lappangó, szunnyadó joggá válik. Más megoldás gyakorlatilag komoly nehézségekre vezetne, mert hiszen külső jelekből az ingó dolog zálogtárgyi minősége nem állapítható meg. Ez felel meg annak a tételnek,
