Országgyűlési irományok, 1949. II. kötet • 52-68. sz.
1949-56 • Törvényjavaslat a polgári perrendtartásról
56- szám. 60 anyagi igazságnak megfelelően dönthesse el s evégből a bíróságnak nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy a feleket a megfelelő tájékoztatással ellássa s mind a pervezetés, mind pedig a bizonyítás körében megtegye mindazokat a rendelkezéseket, amelyek az anyagi igazság kiderítéséhez szükségesek. Ezek az elvi szempontok természetszerűen maguk után vonják a bíróság előtt folyó peres eljárás szabályainak lényeges módosítását. A népi demokrácia igazságszolgáltatásának annyiban is közelebb kell állnia a dolgozó néphez, hogy a felek és a bíróság közötti érintkezésnek az eddiginél sokkal közvetlenebbnek kell lennie. Ezt a javaslat egyrészt azzal valósítja meg, hogy a bíróság mindenben segítségére van az igazságát kereső félnek, másrészt pedig azzal, hogy a fél a bíróság előtt minden perben személyesen eljárhat. A javaslat tehát az ügyvédi kényszert megszünteti. A javaslat gondoskodik arról, hogy azok az általánosan elfogadott perjogi alapelvek, amelyek korábban a gyakorlatban nem jutottak érvényre, ezentúl élő tételekké váljanak. A javaslatban teljes mértékben érvényesül ennélfogva a nyilvánosság elve, amelyet egyébként már az Alkotmány 40. §-a is biztosít ; Ugyancsak tejjes mértékben érvényesül a szóbeliség, a közvetlenség, az igazmondási kötelezettség, a kétoldalú meghallgatás és a felek egyenjogúságának, valamint a tárgyalás egységének elve is. A javaslat fellebbviteli rendszere az egyfokú perorvoslat általánossá tételével (233. §) a polgári igazságszolgáltatás egész területén — az egészen csekély jelentőségű perek kivételével — állandósítja az 1950;46. tvr. 7. §-ával már bevezetett kétfokú bíráskodást. A kétfokú bíráskodás ugyanis megfelelően biztosítja a meghozott ítéletnek magasabb bírói fórum által való alapos megvizsgálását és az elsőfokon eljárt bíróság esetleges tévedésének orvoslását, nemkülönben lehetőséget nyújt a félnek arra, hogy perbeli mulasztásait az elsőfokú ítélet meghozatala után is jóvátehesse. A múltban érvényben volt háromfokú bíráskodás viszont — anélkül, hogy az ítélkezés érdemi megjavítását előmozdította volna — az eljárás felesleges elhúzására vezetett. Minthogy azonban a kétfokú bíráskodás általánossá tétele mellett sem tekinthető kizártnak, hogy a bíróságok valamely ügyben érdemben helytelen vagy egyenesen a törvénynek meg nem felelő határozatot hoznak, gondoskodni kell arról is, hogy az ilyen határozatok orvosolhatók legyenek. Ezt a célt szolgálja egyfelől a perújítás intézménye, másfelől ez indokolja a 210/1950. (VIII. 20.) M. T. számú rendelettel már rendszeresített rendkívüli jogorvoslatnak a javaslatba való felvételét, ámi lehetővé teszi, hogy a legfőbb ügyész a polgári perekben is eleget tehessen az Alkotmány 42. §-ában meghatározott annak a kötelességének, hogy őrködjék a törvényesség megtartása felett. A javaslat a fentiekben ismertetett elvi keretek között számos egyéb jelentős újítással is hozzájárul az eljárás egyszerűsítéséhez. A javaslat megszüntet, illetőleg megfelelően egyszerűsít számos olyan perjogi intézményt, amelynek szerepe a múltban abban állott, hogy áttekinthetetlenné és bürokratikussá tette az eljárást. Ezekről a részletes indokolás nyújt bővebb tájékoztatást. Az egyszerűsítés érdekét szolgálja a javaslat azzal is, hogy az egyes különleges pereket nem külön eljárásként szabályozza, hanem az általános szabályokat egészíti ki az ilyen perekre vonatkozó megfelelő rendelkezésekkel. Azokat a különleges eljárásokat, amelyek az általános szabályoktól nagyobb mértékű eltérést kívánnak meg, természetesen a javaslat is külön szabályozza (pl. a személyállapotra vonatkozó pereket). Külön szabályozza a javaslat a fizetési meghagyásos eljárást is, amely magában véve ugyan nem peres eljárás, de egyrészt gyakorlatilag igen jelentős, másrészt pe,dig igen gyakran perré alakul át.
