Országgyűlési irományok, 1949. II. kötet • 52-68. sz.

1949-56 • Törvényjavaslat a polgári perrendtartásról

22 56. szám. 80. §. (i) Ha az alperes a perre okot nem adott és a követelést az első tár­gyaláson azonnal elismeri, az alperes költségében a felperest kell elmarasz­talni. (i) Az a fél, aki egyes perbeli cselek­ményeket sikertelenül végez vagy egyes perbeli cselekményekkel indokolatlanul késedelmeskedik, avagy valamely ha­tárnapot vagy határidőt mulaszt, vagy más módon felesleges költségeket okoz, az ebből származó költségeinek meg­térítését pernyertessége esetén sem igé­nyelheti, illetőleg az ellenfél ebből eredő költségeinek megtérítésére a per eldön­tésére való tekintet nélkül kötelezhető. 81. §. (i) Részleges pernyertesség esetében a bíróság a perköltség felől a pernyertesség arányának, valamint az egyes felek által előlegezett költsé­gek összegének figyelembevételével ha­tároz. Ha a pernyertesség és pervesz­tesség aránya, valamint az előlegezett költségek összege között nincsen szá­mottevő különbség, a bíróság akként rendelkezik, hogy mindegyik fél maga viseli a saját költségét. (2) Ha a per kártérítésre irányul vagy egyéb olyan követelés iránt folyik, amelynek összegszerű megállapítása bí­rói mérlegeléstől függ, az ellenfelet akkor is kötelezni lehet a terhére megállapított marasztalási összegnek megfelelő perköltség megfizetésére, ha a bíróság a követelt összegnél kevesebb­bet ítélt ugyan meg, de a követelt összeg nem tekinthető nyilvánvalóan túlzottnak. 82. §. (1) Az 51. §. a) pontja alá eső pertársakat a perköltség megfizetésére egyetemlegesen kell kötelezni. (2) Egyéb pertársakat egyenlő arány­ban kell a perköltség megfizetésére kötelezni, a pertársak perbeli érde­keltsége között fennálló jelentékenyebb eltérés esetében azonban a perköltsé­get az érdekeltség arányában meg kell osztani. Az a költség, amely kizárólag a pertársak egyikének vagy egy részé­nek perbeli cselekményei folytán me­rült fel, a többi pertársakat nem terheli. 83. §. (1) A beavatkozó által támo­gatott fél pernyertessége esetében az ellenfelet a beavatkozó költségeinek megfizetésére is kötelezni kell. A be­avatkozó által támogatott fél pervesz­tességé esetében az ellenfélnek a be­avatkozással felmerült költségtöbble­tében a beavatkozót kell elmarasztalni; ha azonban a perben hozott ítélet jogereje a beavatkozónak az ellenféllel szemben fennálló jogviszonyára is ki­terjed, a beavatkozót az általa támo­gatott féllel egyetemlegesen kell köte­lezni az ellenfél összes költségeinek megfizetésére. A beavatkozás elutasí­tása esetében a beavatkozót kell el­marasztalni abban a költségben, ame­lyet a beavatkozás az azt ellenző feleknek okozott. (2) Ha a perbehivott a perbehívást nem fogadja el, vagy ha a perbe­hívóhoz való csatlakozását, illetőleg a perbe való belépését elutasítják, a perbehívó felet kötelezni kell annak a költségnek a megfizetésére, amelyet a perbehívással az ellenfélnek okozott. Ha a perbehívott a perbehívóhoz be­avatkozóként csatlakozik, a jelen § (1) bekezdése irányadó. (») Az (1) és (2) bekezdés rendelkezé­seit kell megfelelően alkalmazni a 61—64. §-okon alapuló perbelépés vagy perbevonás, illetőleg perbehívás ese­tében is ; a jogelődnek a perből való elbocsátása esetében az addig felmerült perköltség megfizetésére a jogutóddal egyetemlegesen a jogelődöt is kötelezni kell. (4) A 77—81. §-ok rendelkezései a jelen § eseteiben is megfelelően irány­adók. Költségmentesség. 84. §. (1) Azt a felet, aki kereseti, jövedelmi és vagyoni viszonyai folytán a perköltséget vagy annak egy részét fedezni nem tudja (88. §), jogai érvé­nyesítésének megkönnyítése végett egé­szen vagy részben az alábbi kedvezmé-» nyék illetik meg (költségmentesség) :

Next

/
Thumbnails
Contents