Országgyűlési irományok, 1949. I. kötet • 1-51. sz.
1949-19 • Törvényjavaslat a földreform és a telepítés befejezésével összefüggő egyes kérdések rendezéséről
19. szám, 59 mint a cserekártalanítás céljára szükséges ingatlanok biztosítására is. 4. §. (i) Birtokpolitikai célra igénybevett ingatlan helyett csereingatlant csak olyan dolgozó parasztnak kell juttatni, aki földművesszövetkezetnek tagja lehet. A csereingatlan területe a megmaradt ingatlannal együtt a huszonöt kataszteri holdat, az ingatlanok kataszteri tisztajövedelme pedig a háromszázötven aranykoronát nem haladhatja meg. (2) Huszonöt kataszteri holdnál nagyobb ingatlannal rendelkező parasztbirtokosnak is lehet csereingatlant juttatni, ha ingatlanát tanyaközpont vagy közérdekű létesítmény céljára veszik igénybe. A csereingatlan ebben az esetben sem haladhatja meg az előző bekezdésben megállapított mértéket. (3) Csereingatlant az 1950. évi július hó 31. napja után juttatni nem lehet. Tanyaközpont vagy közérdekű létesítmény céljára igénybevett ingatlan helyett azonban az említett időpont után is juttatható csereingatlan. (*) Az (i) bekezdés hatálya alá nem tartozó olyan személynek, aki a korábbi jogszabályok alapján csereingatlan juttatására volt jogosult, pénzbeli kártalanítást kell adni. Ezek részére, valamint azoknak, akik a korábbi jogszabályok alapján a valóságos és teljes becsértéknek megfelelő kártalanításra jogosultak, a pénzbeli kártalanítást az ingatlan koronában kifejezett kataszteri tisztajövedelmének legfeljebb negyvenötszörös forintösszegében lehet megállapítani. 5. §. Csehszlovákiából áttelepített és ingatlan juttatásra jogosult személynek ideiglenesen használatba adott ingatlant s egyéb vagyontárgyat tulajdonába kell adni és tulajdonjogát telekkönyvileg be kell kebelezni. A tulajdonba adható ingatlan területe a tizenöt kataszteri holdat nem haladhatja m»g. 6. §. (1) A juttatott lakóházak juttatási ára az 1949. évre megállapított házadóalap forintösszegének tizenötszöröse. Annak az épületnek a juttatási árát, amelynek házadóalapja nincs, a földművelésügyi miniszter által meghatározott irányár alapján kell megállapítani. (2) A házhely juttatási ára négyszögölenkint községben kettő, városban nagy, Budapest területén hat forint. 7. §. (1) A juttatott a házhely árát a birtokbalépéstől számított tíz év alatt köteles megfizetni. A fizetés módját és feltételeit a földművelésügyi miniszterrel egyetértésben a pénzügyminiszter állapítja meg. (2) Az 1946 : IX. te. 26. §-a altként módosul, hogy a házhely céljára igénybevett ingatlanért járó kártalanítási árat az ingatlan átvételétől számított tíz év alatt kell megfizetni. 8. §. A földhözjuttatottat ki lehet mozdítani, ha ingatlanát önhibájából nem maga vagy háztartásában élő családtagja műveli, avagy a juttatási árnak egyévi részletét meghaladó öszszeggel késedelembe esik. 9. §. Törvényes ok esetében a juttatott ingatlan elvétele, illetőleg a kimozdítás felől a megyei földhivatal határoz. 10. §. A megyei földhivatal határozata ellen csak közérdekből lehet jogorvoslattal élni. A jogorvoslat tárgyában az Országos Földhivatal végső fokon határoz. 11. §. Az 1945 : VI. törvénycikkel törvényerőre emelt 600/1945. M. E. számú rendelet 15. §-a alapján megállapított mentesítéseket az országgyűlés politikai bizottsága felülvizsgálhatja és hatálytalaníthatja. 12. §. Magánszemélynek a földreformmal, telepítéssel és házhelyrendezéssel kapcsolatos beadványa illetékköteles. 13. §. Az 1936:XXVIL, az 1939: IV., az 1940:1V. és az 1942 : XV. törvénycikk alapján folyamatban lévő ügyekben az 1945 : VI. törvénycikkel törvényerőre emelt 600/1945. M. E. számú rendelet s az ezt kiegészítő és