Országgyűlési irományok, 1949. I. kötet • 1-51. sz.
1949-39 • Törvényjavaslat a büntetőtörvénykönyv általános részéről
39. szám. - 195 A rehabilitáció egyik, bár nem legfontosabb hatása az, hogy a rehabilitált személy bíróság vagy más hatóság előtt nem köteles számot adni olyan elítéltei éséről, illetőleg olyan büntetésének kiállásáról, amelyre nézve mentesítésben részesült. Hasonló a helyzet jelenleg is. Minthogy azonban jelenlegi jogszabályaink szerint a rehabilitációban részesült elítélt büntetőjogi ^szempontból mégis büntetett előéletűnek tekintendő, nincs akadálya annak, hogy ha terheltként kerül a bíróság elé, az előző büntetéséről szóló hivatalos értesítéseket vagy egyéb iratokat felolvassák, sőt ez fennálló jogunk szempontjából szükséges is. Ebben kétségkívül nagy visszásság és méltánytalanság nyilvánul meg. Ez a körülmény szintén a Btá. fentebb vázolt elvi álláspontjának helyességére, vagyis arra utal, hogy a rehabilitáció csak akkor vihető logikusan keresztül, ha az a büntetőítélet büntetőjogi következményeire is kiterjed. A rehabilitáció kézzelfogható, gyakorlati előnye a kedvezményben részesített személy szempontjából különösen abban nyilatkozik meg, hogy olyan erkölcsi bizonyítványt kap, amelyben korábbi elítélése, illetőleg büntetésének kiállása nincs feltüntetve. Ezt a gyakorlati előnyt biztosítja a 64. §, amely a mentesít ett személy részére kiállított bizonyítványban nem engedi feltüntetni, sem megemlíteni a büntetett előéletet. A 65. §-hoz. A 65. § értelmében az elítélt háromféle alapon részesülhet mentesítésben, nevezetesen a törvény erejénél fogva, bírói határozat alapján vagy kegyelem útján. A 66. §-hoz. A törvény erejénél fogva beálló rehabilitáció eseteit a 66. § természetesen szűkre korlátozza, mert ezen a téren nagy óvatosság szükséges, hiszen a rehabilif táció hatása ilyenkor mindennemű bírói mérlegeléstől függetlenül áll be. A törvény erejénél fogva az elítélt csak két esetben részesül mentesítésben, nevezetesen elsősorban akkor, ha az ítéletet fiatal korban elkövetett bűncselekmény miatt hozták és az nem szól egy évet meghaladó szabadságvesztésre. Az a fiatalkorú ugyanis, akit egy évet meghaladó szabadságvesztésre ítéltek, rendszerint olyan súlyos bűncselekményt követett el, hogy a rehabilitációban rejlő bizalom — bírói mérlegelés nélkül — nem előlegezhető részére. Bírói határozat alapján természetesen ilyenkor is lesz helye mentesítésnek. A törvényi rehabilitáció második esete az, ha a bíróság a büntetés végrehajtását feltételesen felfüggesztette és a próbaidő kedvezően, vagyis anélkül telik el, hogy a büntetés végrehajtását utóbb elrendelték volna. A 67. §-hoz. A bírói határozaton alapuló mentesítésnek a Btá. két faját ismeri. Mentesítésben részesülhet az elítélt vagy magában a büntető ítéletben vagy utólag, külön bírói határozattal. Az előzetes bírói rehabilitációt a 67. § szabályozza és a törvényes előfeltételeket éppen olyan óvatossággal szabja meg, mint a törvényi rehabilitáció eseteit. Az óvatosság itt is indokolt, mert bár a kedvezmény megadása a bíróság belátásától függ és nem a törvény erejénél fogva következik be, de mégis csupán feltevésen, nem pedig hosszú időn át tanúsított érdemes magatartáson alapszik. A 67. § értelmében magában a büntető ítéletben (a büntetőparancsban) akkor lehet az elkövetőt mentesítésben részesíteni, ha főbüntetésként csupán pénzbüntetést szabnak ki rá 13*