Országgyűlési irományok, 1949. I. kötet • 1-51. sz.

1949-39 • Törvényjavaslat a büntetőtörvénykönyv általános részéről

39. szám. 185 végett, hanem abból a célból is kell alkalmazni, hogy az elkövetőt megjavítsa és nevelje. Minden büntetésnek — eltekintve természetesen a halálbüntetéstől — a Btá. felfogása szerint egyik főcélja az elkövető javítása és nevelése. Ezenfelül gondoskodik azonban a Btá. olyan intézkedésről is, amely kizárólag a javításra és nevelésre irányul. Ez az intézkedés a szabadságelvonással nem járó javító-nevelő munka, amely a szovjet büntetőtörvénykönyvben kimagaslóan jelentős helyet foglal el és amelynek előnyeit a magyar jogfejlődésnek is értékesítenie kell. Javító-nevelő munkára kötelezésnek akkor van helye, ha valószínű, hogy a büntetés célját szabadságelvonás nélkül is el lehet érni. Mikor van alap erre a feltevésre? Nyilván akkor, ha — az eset összes körülményei között —különösen az elkövető társadalmi helyzete, társadalmi nevelésének hiánya, a bűntett elkövetésének egyéb okai arra utalnak, hogy az elkövető nem áll ellenségesen szemben a társadalommal. Az ilyen elkövetővel szemben a társadalom védelme nem teszi szükségessé szabadságának korlátozását, hanem alapos az a feltevés, hogy a megfelelő felügyelet alatt végzett, a szükséges nevelést nyújtó környezetben teljesített rendszeres munka az elkövetőre javító és nevelő hatást fog gyakorolni. A javító-nevelő munka tartamát a bíróság egy hónaptól két évig terjedhető időben állapítja meg. A munka végzésére kötelezett a számára kijelölt munkahelyen köteles a megszabott munkát elvégezni. Az intézkedés ugyanis csak akkor lehet célravezető, ha a munka végzése megfelelő közösségben történik, amelyben a munkára kötelezett társainak és környezetének állandó jótékony befolyása alatt áll. A javító-nevelő munka nem kényszermunka ; az annak végzésére kötelezett tehát elvileg nincs szabadságában korlátozva ; csupán olyan korlátozások alá esik, amelyek az intézkedés céljából folynak és a munka teljesítésének biztosítása érdekében szükségesek. Bár a javító-nevelő munka természeténél fogva nem büntetés, az arra kötelezett személyt mégis hátrányosabb helyzetbe kell hozni, mint azokat a munkástársait, akik nem követtek el bűntettet. Éppen ezért a javító-nevelő munka végzésére kötelezett személy csökkentett munkadíjban részesül. A csökkentés mértékét a bíróság állapítja meg ; a csökkentés az egyébként járó díjazás egytized részénél kisebb és egynegyed részénél nagyobb nem lehet. Az olyan csökkentés, amely az egyébként járó díjazás egytized részét sem éri el, komolytalan lenne, egynegyednél nagyobb mértékű csökkentés viszont már olyan különbséget tenne a munka végzésére kötelezett és társai között, amely az intézkedés nevelő céljával alig lenne összeegyeztethető és azt pénzbüntetéssé denaturalizálná. A csökkentés egyébként nem érinti azokat a pótlékokat, amelyeket a munka végzésére kötelezett családtagjai után igényelhet. Vitatható, vájjon a javító-nevelő munka végzésére kötelezettet indokolt-e kizárni azokból a kedvezményekből, amelyeket a munkafeltételek a munkavállalóknak biztosítanak. A Btá. álláspontja szerint ez nem lenne helyénvaló. A kulturális és oktatási kedvezményekből való kizárás csökkentené az intézkedés hatékonyságát, más kedvezmények (pl. az üzemi étkeztetés) megvonása viszont megbélyegző hatású lenne és elkeserítően hatna a munkateljesítésre kötelezett személyre. A Btá. nem kívánja a javító-nevelő munka teljesítését közvetlen kényszerrel, mintegy karhatalmi úton kierőszakolni, hanem más eszköz igénybevételét rendeli, ha a munka végzésére kötelezett kötelezettségének igazolatlanul nem tesz eleget vagy a munkafegyelmet súlyosan sértő magatartást tanúsít. Az> ilyen személy saját magatartásával teszi nyilvánvalóvá, hogy azok a feltevések, amelyekből kiindulva a bíróság a börtönbüntetést vele szemben mellőzte, alaptalanok voltak. Éppen ezért ilyen esetben a javító-nevelő munka még hátralévő tartamával