Országgyűlési irományok, 1949. I. kötet • 1-51. sz.

1949-39 • Törvényjavaslat a büntetőtörvénykönyv általános részéről

39. szám. 181 A 38. §-hoz. Míg az elkobzás — előfeltételeinek fennállása esetén — bármely bűntett miatt elrendelhető, illetőleg alkalmazandó, addig vagyonelkobzásnak csak azokban az esetekben van helye, amelyekben a törvény azt külön rendeli, tehát egyes meghatározott, különösen súlyos, illetőleg a társadalom érdekét közvetlenül veszélyeztető bűncselekmények miatt, az ezekre vonatkozó különös szabályok szerint. A vagyonelkobzást a Btá. nem tekinti mereven alkalmazandó büntetésnek, amely szükségképpen kihatna az elkövető egész vagyonára, hanem megengedi a vagyonelkobzásnak a vagyon meghatározott részére vagy hányadára, illetőleg egyes vagyontárgyakra való korlátozását is. Ez a szabályozás lehetőséget biztosít az elkövető családtagjai érdekeinek a méltánylására. A 38. § (3) bekezdése a vagyonelkobzás kijátszására irányuló jogügyletekkel szemben nyújt biztosítékot. A bírói ítélet ugyanis a vagyonelkobzást azokra a vagyontárgyakra is kiterjesztheti, amelyeket az elkövető a hatóság kijátszása végett másra ruházott át, feltéve, hogy a szerzőnek az átruházás céljáról tudnia kellett. Ugyancsak ki lehet terjeszteni az elkobzást azokra a vagyontárgyakra is, amelyeket az elkövető a bűntett elkövetése után másra ingyenesen átruházott, mégpedig tekintet nélkül arra, vájjon a szerző a bűntett elkövetéséről tudott-e vagy sem. Az a személy ugyanis, aki ingyenesen szerez valamit, rosszhiszeműség hiányában is tűrni tartozik a vagyonelkobzás érvényesítését. A 39. §-hoz. A jelenleg hatályos büntetőtörvénykönyv megkülönbözteti a hivatalvesztést és a politikai jogok gyakorlásának felfüggesztését. Mindkét mellékbüntetés a hivatali és közéletben való részvételből zárja ki az elítéltet. A Btá. 39. és következő §-ai ezt a kétféle mellékbüntetést összevonva, a közügyektől eltiltás elnevezése alatt szabályozzák, de annak tartalmát tágabbra teszik, mint amennyire a ma alkalmazásra kerülő említett két mellékbüntetés kiterjed. Ami az elnevezést illeti, a hivatalvesztés ellen sok jogos kifogás hangzott el. A büntetőjogban járatlan ember nem tudhatja, hogy a hivatalvesztés egyrészt meglevő jogok megvonását, másrészt a jogok elnyerésére való képesség jövőbeli korlátozását jelenti és így méltán csodálkozik azon, hogy a bíróság hivatalvesztésre ítéli az olyan vádlottat is, akinek nincs semmiféle hivatala. Ezzel szemben a közügyektől eltiltás elnevezés világosan kifejezésre juttatja, hogy az arra ítélt a közügyekben való részvételtől el van zárva. A 39. § határozott szabály erejével kimondja, hogy egy évnél hosszabb tartamú börtönbüntetés alkalmazása esetén a közügyektől eltiltás kimondása kötelező. Lehetséges azonban, hogy az elkövetővel szemben egy évnél rövidebb börtönbüntetés alkalmazása indokolt, az eset körülményei azonban olyanok, hogy az elkövető a közügyekben való részvételre méltatlannak mutatkozik. Ilyen esetben a bíróság szintén alkalmazni köteles a közügyektől eltiltást. Annak megítélése, vájjon az elkövető a közügyekben részvételre méltatlan-e, bírói mérlegelés dolga. De ha a bíróság a méltatlanságot megállapítja, a társadalom érdekének veszélyeztetése nélkül nem lehet az eltiltás kimondását mellőzni. A 40. §-hoz. A 40. § a közügyektől eltiltás tartalmát szabja meg. Ez a tartalom kettős : egyfelől a jogképességnek a jövőre szóló korlátozását, másrészt már meglevő jogosítványok elvesztését öleli fel. Mindkét vonatkozásban a § erősen túlmegy a jelen-