Országgyűlési irományok, 1949. I. kötet • 1-51. sz.

1949-39 • Törvényjavaslat a büntetőtörvénykönyv általános részéről

39. szám. Kii» az elkövető az önmagában megengedett előkészületi cselekményt ártatlan célból vagy bűntett elkövetésére irányzottan valósította-e meg. Ez a magyarázata annak, hogy a Btá. a különös rész számára tartja fenn annak szabályozását, hogy mely bűntettek előkészülete legyen büntetendő. Vannak esetek, amelyekben az előkészület büntetendőségét az illető bűntettnek különös veszélyessége kívánja meg ; vannak továbbá bűntettek, amelyeknek véghezvitelére az előkészület — természeténél fogva — mintegy ösztönző hatást gyakorol. Kiváltképpen az ilyen bűntettek előkészületét lesz majd kívánatos külön rendelkezéssel büntetendőnek nyilvánítani. Ami már most az előkészület büntetésének mértékét illeti, a Btá. nem tartotta helyénvalónak, hogy a kísérletre vonatkozó szabályát, vagyis a parifikációt az előkészületre is kiterjessze, hanem az előkészület büntetésének megállapítását a különös részre tartotta fenn. Azok a szempontok, amelyek a kísérlettől való visszalépés esetén a büntetés korlátlan enyhítését, sőt a bűnösség megállapításának és a büntetés kiszabásának mellőzését indokolttá tehetik, az előkészülettől való megfelelő visszalépés esetére is irányadók. Ezt szabályozza a 19. § (s) bekezdése. A 20. §-hoz. A bűntett tettese az, aki a bűntettnek a törvényben meghatározott tényállását egészben vagy részben megvalósítja, vagyis az, aki a bűntett fogalmi eleméül szolgáló elkövetési cselekmény végrehajtásában részt vesz. Az egyes bűntettek végrehajtási cselekményét azok törvényes fogalommeghatározása tartalmazza ; mindig az illető bűntett fogalmától függ, hogy ki tekinthető tettesnek és ki nem. A tettestárs fogalmát — mint szükségtelent — a Btá. elejti, az ú. n. közvetett tettesség esetének megítélését pedig a bírói gyakorlatra bízza. Felbujtó az, aki mást a bűntett elkövetésére szándékosan reábír. A felbujtás tehát feltételezi, hogy a reábírás hatása alatt a tettes a büntettet elkövette vagy legalábbis megkísérelte ; az ú. n. sikertelen felbujtás a 19. § értelmében mint előkészület eshetik büntetés alá. Bűnsegéd az, aki másnak szándékosan segítséget nyújt a bűntett elkövetéséhez. Az eddigi büntetőtörvénykönyvnek túlságosan részletező meghatározása helyett ilyen egyszerűen jelöli meg a Btá. a bűnsegéd fogalmát. Mind a felbujtó, mind a bűnsegéd a tettes cselekményére megállapított büntetéssel büntetendő. Ezen a ponton a Btá. eltér eddigi bűntetőjogunktól, amely a bűnsegédet a kísérletre megállapított szabályok szerint, vagyis a tettesnél enyhéb ben rendelte büntetni. A Btá. más állásponton van és elvben nem tekinti helyesnek, hogy a bűnsegédre a törvényes büntetési tétel legmagasabb mértékét soha se lehessen alkalmazni, hanem a bíróra kívánja bízni, hogy az adott eset körülményeihez képest szabja ki a büntetési kereten belül a megfelelőnek mutatkozó büntetést. Eddig sem volt akadálya annak, hogy az adott esetben a bűnsegéd szigorúbb büntetésben részesüljön, mint a tettes, ami arra vall, hogy fennálló jogunk, illetőleg eddigi bírói gyakorlatunk sem tekintette a bűnsegédi tevékenységet a tettesinéi minden esetben feltétlenül enyhébbnek. Ha pedig ez így van, akkor nincs indokoltsága annak, hogy éppen a legsúlyosabb bűncselekmények esetében a bűnsegéd szükségképpen mentesüljön a büntetési tétel maximumának alkalmazásától. Az, hogy a felbujtó a Btá. 20. §-a értelmében a tettesre megállapított büntetéssel büntetendő, megfelel eddigi jogunknak. A Btá. az elkövető szót gyűjtőfogalomként használja a tettes, a felbujtó és a bűnsegéd egységes megjelölésére. Az elkövető szó ugyan kevésbbé gyökerezik