Országgyűlési irományok, 1949. I. kötet • 1-51. sz.

1949-39 • Törvényjavaslat a büntetőtörvénykönyv általános részéről

164 39. szám. mellett cselekménye az illető következményekkel jár és mégis végrehajtja cselekményét. Ezt nevezzük esetleges szándéknak. A büntetőjog csak akkor nyujtha , megfelelő védelmet a társadalomnak, ha szándékosnak minősíti nemcsak az egyenes, hanem az esetleges szándékot is. Ha például az elkövető közelről rálő arra a személyre, akit ki akar rabolni és nem kívánja ugyan a sértett halálát, de számol azzal, hogy közelről leadott lövése a sértettre halálos lehet : kétségkívül szándékosan ölt embert. Az igazságérzetet nem elégítené ki, ha mindeji egyes esetben vizsgálni kellene, vájjon az elkövető akarata a cselekmény következményeinek megvalósítására irányult-e, ha tehát a most említett p: Idában — megfelelő bizonyíték hiánya esetén — csak halált okozó testi sértés lenne megállapítható. Sz^idékkal van tehát büntetőjogi szempontból dolgunk nem csak akkor, ha a cselekmény elkövetője egyenesen kívánta magatartásának következményeit, hanem akkor is, ha számolt azok bekövetkezésével és e következmények beálltába belenyugodva követte el cselekményét. A gondatlanságot az jellemzi, hogy az elkövető nem tanúsította azt a figyelmet, körültekintést vagy előrelátást, amelyet tőle el lehet várni és ezzel idézte elő cselekményének következményeit. A megkívánható figyelem stb. foka természetesen az eset összes körülményeitől füpg, azt tehát nem általánosságban és elvontan, hanem a konkrét körülményekhez képest kell megítélni. A 13. §-hoz. Az eddigi büntető törvénykönyv szerint a büntetőtörvény nemtudása vagy téves felfogása nem zárja ki a beszámítást, a bűncselekmény tényálladékához tartozó vagy annak súlyosabb elbírálásával járó tény azonban nem róható fel az elkövetőnek, ha arról a cselekmény elkövetése előtt nem volt tudomása. A büntetőjogi tévedés tehát nem zárja ki a beszámítást, a ténybeli tévedés azonban igen. Ez a megkülönböztetés azon a megfontoláson alapszik, hogy a büntetőtörvényt mindenkinek ismernie kell, mert az abban foglalt parancsok, illetőleg tilalmak az emberi közösség általánosan elfogadott tételei. A jelenlegi büntetőtörvénykönyvnek ez a szabálya a gyakorlatban rengeteg bonyodalomra és nehézségre vezetett. A szabályozás mindenekelőtt hiányos, mert azt feltételezni, hogy minden tévedés vagy büntetőjogi vagy ténybeli, holott vannak olyan tévedések is, amelyek nem tényre, hanem jogszabályra, bár nem büntetőjogi szabályra vonatkoznak. Ezeket a nehézségeket a bírói gyakorlat csak nagy erőfeszítések árán és nem is mindig logikusan tudta áthidalni. Éppen ezért a Btá. 13. §-a a tévedést és nemtudást nem aszerint bírálja el, hogy az büntetőjogi szabályra vagy tényre vonatkozott-e, hanem a szabályozást más alapon építi fel. A 13. § kizárólag a ténybeli tévedésre vonatkozik, amely ezidőszerint is büntetlenséggel jár. Ezt a szabályt a 13. § (i) bekezdése az eddigi jogállapotnak megfelelően fenntartja. Lehetséges, hogy az elkövető éppen azért nem tudott egy, a bűntett szempontjából lényeges tényről, mert nem fejtette ki a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést. Például a műtétet végző orvos nem ismerte a beteg szívének állapotát és elaltatta anélkül, hogy a szükséges vizsgálatot elvégezte volna. Az ilyen esetekre a 13. § (2) bekezdése kimondja, hogy amennyiben a cselekmény gondatlan elkövetés esetén is büntetendő, a büntethetőség a gondatlan cselekmény tekintetében a tévedés ellenére is fennáll. A felhozott példában tehát a halálos eredményért való felelősséget az orvos nem háríthatja el magától tévedés címén, mert a lényeges körülmény nemtudása saját mulasztására vezetendő vissza, a törvény pedig a gondatlan emberölést is bünteti.