Országgyűlési irományok, 1949. I. kötet • 1-51. sz.
1949-34 • Az országgyűlés költségvetési bizottságának jelentése az 1950. évi állami költségvetés tárgyában
34. szám. 119 Az állami igazgatás és a népgazdasági ötéves terv együttes kiadási és bevételi előirányzata szerint tehát a bevételi felesleg 82-6 millió az 1949. évi 34-3 millió Ft felesleggel szemben. A 17.454-5 millió Ft-ot kitevő kiadásokból 7.250 millió Ft esik a népgazdasági ötéves terv 195Ö. évi szükségleteire, 10.204-5 millió Ft pedig az egyes tárcák között oszlik meg. A személyi kiadások emelkednek, főként a létszámnak 178.007-ről 188.781-re emelkedése következtében. A létszámemelkedés látszólagos, mert a többlet a költségvetésen kívül foglalkoztatott munkaerők költségvetésben való előirányzásának eredménye s a többletből csak elenyésző rész esik az új állásokra. Az adóigazgatás, a tűzoltóság, az állatorvosi, közjegyzői intézmény, egyes kórházak, gyermekvédő intézetek, gyermekotthonok, betegápolóképző intézetek, továbbá a színházak államosítása okoz jelentősebb többletet. A különböző dologi természetű rovatok előirányzatával kapcsolatban említést érdemelnek a következő nagyobb tételek: 1.135 millió Ft esik a különböző jellegű vállalati kiadásokra, 500 millió Ft az évközben felmerülő szükségletek tartalékára, további 500 millió Ft árufelvásárlási célokra, 300 millió Ft kedvezményes fogyasztói árak térítésére, 175 millió Ft a munkavállalók családi pótlékára, 65 millió Ft a közszolgálati dolgozók OTI-biztosítására, 40 millió Ft a dolgozók üdültetésére. Jelentősebb tételek még az állami hivatalok, intézmények és vállalatok tűz- és egyéb kárainak fedezésére előirányzott 35 millió Ft, az állam részére felajánlott mezőgazdasági ingatlanok vételára címén felvett 25 millió Ft, továbbá az egyes állami vállalatok által ellátandó közigazgatási tevékenység megtérítésére szolgáló 20 millió Ft. A felsorolt kiadások legtöbbje olyan, melyről a költségvetésben elsőízben történik gondoskodás. Nemzetközi kötelezettségekre 924 millió Ft, állami adósságokra 116 millió Ft az előirányzat. Ez utóbbi előirányzat tartalmazza a tervkölcsön 1950. évi szolgálatára eső összeget is. A népgazdaság ötéves tervének beruházásaira az 1949. évi tervberuházásokra előirányzott 3.320 millió Ft-tal szemben 7.250 millió Ft, tehát 3.930 millió Ft-tal több irányoz tátott elő. A 17.537-1 millió Ft-ban előirányzott bevételekből egyenesadókra 4.665 millió, forgalmi adókra 8.100 millió, vámokra 144 millió, illetékekre 312 millió, különböző vállalati bevételekre 3.165 millió, az ötéves tervkölcsön jegyzéséből származó bevételekre 600 millió, egyéb bevételekre 551-1 millió Ft esik. Az önkormányzatok kiadásai 1.240-5 millió Ft-ot, bevételei 631-2 » » tesznek ki. A hiány 609-3 millió Ft, illetőleg a Budapest részére évközben felmerülő póthitelekre tartalékolt 20-0 » Ft-ot is számításba véve, a hiány 629-3 millió Ft, melynek fedezéséről azonban az állami igazgatás költségvetésében történt gondoskodás. A költségvetésbe felvett társadalombiztosítási szervek költségvetésében a kiadások 1.230-1 millió Ft-ot, a bevételek 1.282-8 » » tesznek ki, tehát feleslegük ., 52*7 millió Ft.