Országgyűlési irományok, 1949. I. kötet • 1-51. sz.

1949-30 • Az országgyűlés pénzügyi, közgazdasági és közlekedésügyi, valamint földművelésügyi bizottságának együttes jelentése "a Magyar Népköztársaság első ötéves népgazdasági tervéről, az 1950. január 1-től az 1954. december 31-ig terjedő időszakra" szóló 28. számú törvényjavaslat tárgyában

30. szám. 113 kívül nagyarányú, az ország egész életét, az emberi munka és tudás minden terü­letét felölelő hatalmas tervnek megvalósítása elé teljes bizalommal tekint az ország népe, mert a hároméves terv megvalósítása során tapasztalt és a fentiekben vázolt hatalmas lendület biztosítéka annak, hogy az ötéves tervben előirányzott felada­tok épp úgy teljes egészükben megvalósításra kerülnek, mint ahogyan az idő előtt teljesített hároméves terv feladatai ma már az ország dolgozó népének közkincsét képezik. Tekintve a töryényjavaslatban foglalt tervek nagyszerű, széles távlatait és a törvényjavaslatnak azt az általános vonalát, amely egész népünk hatalmas felemelkedését kívánja biztosítani, az együttes bizottság a törvényjavaslatot örömmel és lelkesedéssel tette magáévá, általánosságban és részleteiben elfogadta és javasolja a t. Országgyűlésnek, hogy azt eredeti szövegében szintén elfogadni szíveskedjék. Kelt Budapesten, az országgyűlés pénzügyi, közgazdasági és közlekedésügyi, valamint földmívelésügyi bizottságának 1949. évi december hó 6-án tartott ülésében. Drahos Zajos s. &., Kristóf István s. h. y az együttes bizottság elnöke. az együttes bizottság előadója. Országgyűlési iromány 1949—1053. I. kottt 8

Next

/
Thumbnails
Contents