Országgyűlési irományok, 1949. I. kötet • 1-51. sz.
1949-28 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság első ötéves népgazdasági tervéről az 1950. január 1-től az 1954. december 31-ig terjedő időszakra
106 28. szám. amelyet elsősorban az ország termelő erőinek fejlesztését szolgáló tervszerű természettudományos és műszaki tudományos kutatás központjává kell fejleszteni. 44. §. (i) A tervidőszakban messzemenően gondoskodni kell a művészetek felvirágoztatásáról, a művészeti intézmények és a művészeti oktatás kifejlesztéséről, öt év alatt ezekre a célokra 70 millió forintot kell beruházni. A Színművészeti és Iparművészeti Főiskola számára új épületet kell építeni, a Zene- és Képzőművészeti Főiskolákat ki kell bővíteni. Fel kell *építeni az új Nemzeti Színházat, a magyar színjátszás és egyben a magyar kultúra egyik legfontosabb központját. Üj színházat kell építeni Győrött és szabadtéri színházat kell építeni Tatán. (2) Meg kell növelni és olcsóbbá kell tenni a könyvkiadást, hogy ezzel még szélesebb tömegekhez juttathassuk el a műveltséget. 45. §. (1) A dolgozó tömegek műveltségi színvonalának emelésére, önképzésük és művészeti öntevékenységük előmozdítására a városban és falun egyaránt ki kell építeni a kultúrházak, üzemi klubok hálózatát. A tervidőszakban 60 új kultúrházat kell építeni, rendbe kell hozni és fejleszteni kell további 140-et. Erre a célra öt év alatt 54 milliót kell fordítani. A nagyüzemi munkásság számára a tervidőszak alatt 8 nagy kultúrpalotát kell megépíteni az üzemek mellett. (2) Messzemenően ki kell fejleszteni a népkönyvtári hálózatot az üzemekben, a falvakban, a gépállomásokon és a szövetkezetekben. A tervidőszak alatt 20 új körzeti könyvtári központot kell létesíteni. 46. §. A filmügyet a dolgozó nép nevelésének és szórakozásának szolgálatába kell állítani. A tervidőszak alatt 10.000 személy befogadására alkalmas 10 új mozgóképszínházat kell létesíteni. Ki kell fejleszteni a magyar filmgyártást és el kell érni, hogy az évente gyártott nagy filmek száma a tervidőszak alatt 14-ről 26-ra emelkedjék. Korszerű új filmműtermet kell építeni, normál film- és keskeny filmlaboratóriumot, szinkrontelepet az idegennyelvű filmek magyar nyelvre való átírására. A tervidőszak alatt az ország minden községét el kell látni keskeny filmvetítőgéppel vagy vándormozival, hogy a falu dolgozói is rendelkezzenek a kulturális nevelés e fontos eszközével. 47. §. A tervidőszak alatt tovább kell fejleszteni az ország rádiósítását. Öt év alatt a magyar rádió stúdióinak számát a kétszeresére kell emelni. • A rádió fejlesztésére, új stúdiók építésére 59 millió forintot kell beruházni. 48. §. (1) A tervidőszak alatt lehetővé kell tenni, hogy a legszélesebb tömegek, különösen az ifjúság tömegei sportoljanak és a testedzés legkülönbözőbb ágait műveljék, megteremtve a tömegsportban a széles alapot az élsportolók kiválasztására. (2) 1952-re be kell fejezni a 70.000 néző befogadására alkalmas budapesti népstadion építését. (3) A tervidőszak alatt 400 új sportpályát és mintegy 100 más sportlétesítményt (uszoda, tornacsarnok stb.) építünk. (4) A sportoktatók és tanárok számának jelentős növelésére ki kell bővíteni a testnevelési iskolákat. A Testnevelési Főiskola továbbfejlesztésére új tornacsarnokot kell építeni. 49. §. (1) Az 1950—54-es tervidőszak alatt nagyarányú középítkezéseket kell végrehajtani. Fejleszteni kell a városok és a falvak közműveit, növelni kell a város és a községfejlesztés céljaira szükséges beruházásokat, hogy a dolgozó nép anyagi és kulturális életkörülményeit ezzel is javítsuk. (2) Középítkezésekre (új kormány épületekre, megye- és községházakra stb.) öt év alatt 480 millió forintot,város- és községfejlesztésre 851 millió forintot, a vízvezeték- és csatornahálózat kiépítésére 545 millió forintot kell fordítani. (3) A legfelsőbb állami irányítás és kormányzás céljaira 130 millió forint